Mikijozsa blogja

A keret nem üres
levegős tárhely
Úgy vár képekre,
mint egy vőlegényre
a mennyasszony.

Képek kallódnak,
nincs idő keretezni.
Pragmatikus vonalnak
kezdenek összeszűkülni;
elvéreznek üveglapon.

Keretnélküli festmény
az árvaság szimbóluma,
mint aki szereti testén
a vonzást habzsolva,
de nem köt vele házasságot.

Csak kihasználja, ekként
értéktelenedik el
a festő munkája, nem ért
hozzá senki, koszos kezekkel
kukába utasítja, ennyi.

Szép szerelem érzete, érzéki
szavak mámora, idő korlátait,
mint gyermek ha az ajtót megleli -,
veled tártam fel, vágyak álmait.

Végnélküliségnek, nagy szenvedélynek
fiatalság erejét hoztad el,
félelmet űztek tova csúnya éjek,
mosolyod bája, s pihegő kebel.

Másféle lányt is találtam volna én,
de nem volt nálad szebb és igazabb;,
Titokzatos lény, szívből jött képződmény;
összeforrtunk, mint vas és színarany.

Legek csókjait terítve a fákra,
a rétre, tengeri bugyogásra;
Tajték zúdult ölelkező dagályra.
virágról pillangók szálltak virágra.

Létem törne ketté , s tán jéggé válnék -
forrócsókod nélkül, s bordám alatt,
komor szívem magányán merengnék.
Ujjam reszket, billentyűkre tapadt.

Jámbor minden lélek, halálbűz, permet
mögötte párolog, mégis halad
eszményi szép felé -, mily hetyke szerzet!
Vesszőparipán támad határtalant.

Vesztes vagy nyertes, egytől egyig öntelt,
kívánsága jólét - gyöngyházfehér
csigaház és bárányfelhős Édenkert.
Égből alápottyantott lágykenyér.

Nagy az ember, s elbukik -, egérlyuk
se menti meg; gondolatnak kínja
meneszti, s a harang meg se kondul.
Eljött idő somolygásra, kacsintva.

Láttál vörhenyes napot virradni fönt?
óriás kerék Holdat, hűlt gömböt
mi szinte sisteregve, összetört!
markoló kezünk eszi már a görcs.

Ó, a gyarlóember, higgadt percvitéz;
Ledérség gyümölcse ölébe hullt,
Horizontra keni égbolt szennyesét;
homlokán bűnjele im besárgult.

Ujjongva habzsolsz, s elbotlol pikkpakkra;
Sértő volt humorod. mégse bántad
ekként vált belőled bőszült pióca.

Hogyhogy, mégis  meggörbült a hátad?

Felmértem "nagyságod" fektemben - itt;
miközben perceim repülnek el,
semmise fáj. Ringó faága suhint
kobakomra, mennyei intelemmel.

Sütkérező bodzabakter hátranéz -
ez itt egy vízimalom; nem őröl
már lisztet, romantikát kínálgat, szép
díszletet -, csókolózást a körön
belül - az élet ódon darálója
szerelmem nevét halkan visszhangozza

Én is vele ejtem ki gyakorta
ott állva, hol forog a napkerék;
vizek erejével bolond ifjúságra
hajazó tavasz, ne higgy el más mesét!
Annyira nehéz megköszönni, túlélt
zuhanásokat, elmúlást hamuként.

Bejön nekem a műanyag, lehet ez vélt
optikai hibából ered. Mosolygok reá
bizarr körülmények között. Mondd, miért
tartsam szem előtt, mi tesz boldoggá?

Ismerek pár utat otthonról a bárba,
olykor mégis fordítva, onnan hogyan
térnék haza? semmi gond, a szívnek baja
kiköpött szó, cseng, mint dal a cirkuszban.

Nem rendelek rímeket, ha nem férek bőrömben
Megtiszteltetés meggyújtani, egy gyertyát -
Legyen világítótorony koponyám tetején :)
napraforgónak látnátok így engem éjszaka.

Nincs okos kiskocsim, se benzintartályom
Szükségtelen hasznossá tenni négy kereket.
Olyan akartam lenni aki útközben tanul lábon
maradni műanyag cipővel minden akadályon át.