Mikijozsa blogja

Korai, mint a hóvirág melyet
a medve hóba tapos; sajna nincs hó
tavaly óta, hiánycikk. Fényeket
lop egy képzelt isten, nem szép s nem is jó.

Sok a magát istennek képzelő?
Nem az én dolgom, gyerekes a lelkem;
virágaim bibéje mézelő;
leszedni engedem, széppel beteljen.

Nem hallom a pitypalattynak vidor
csicsergését. Ó, adj uram jó hallást!
Fülem kimosd, ébredjek bármikor.

Kocsisor erdő felé nagy kirajzást,
szabadba áramlást ki bonyolít?
s a növendék falevél porosodik.

Bársony készül,  rétek pázsitja lent
tündéri kötőtűkkel kél serényen
Tavasznak új ruhát; - gyöngyfű passzent;
és nekünk plédet zöld televényen.

Kívánatos emlőkre szűk mellényt
mint neked dús kebledre volt - varkocsos
rügyszabó varrta s várom percenként -
tükröd elől, hogy előbúj valahogy.

Mint szűz teremtések szent berkekben
összefutkosnak a bunkerorvosnak
látszó gyökértisztító rovarok;

Minden oly nőies, készülőben
menyegzőre serken s kedve nagyon nagy
Boldog mennyasszonyként mosolyog.

Dereng az utca, s gyorsul az iram -
kerítéseken mászkálnak az árnyak,
Tökfejből kiköpött csikkek vígan,
s direkt a latyakba fejest landolnak.


Ma nem írok semmit, hisz ki vagyok -
Talán egy csendben tévéző - elázott?
Benne a szép lányok ama nagyok
pici lelkembe áldás pillanatok.

Zsiroskenyerem, ha majszolom - épp
kaviárt ízlelgetnek velem szembe,
betermelik mint én a sós karéjt

Pocit növessz, abrakolj emberiség
potyog a gesztenye nem a kertembe,
nem veri le a szép kakastaréjt.

hazudik az ablak, hogy odakint
ébred a világ, pedig minden alszik
még az a felhő is fent elszundít
s úszik álmai felé nem viharzik

én is ámítom magam hogy de szép
az üres utca szünetel a mozgás
és minden csak egy jó hangulatkép
nem is tudom mért lesz lelkem szomorkás

de betör a fény s bolondot csinál
belőlem hiteget hogy hátha mindjárt
itt lesznek jönnek vidám barátok

jönnek gyermekek - idő taszigál
küld kapu felé, s kinézek s a kitárt
ajtó nyikorog... s egy macska nyávog

pihen a tegnap, határozottan pihen
vége múltnak rég elfeledve minden
pihen a fájdalom is nem bujkál szívben
otthonát lelte néhány csapott rímben

pihen. nem jajgat a kifosztott jövő sem
túl meleg globalizációt nézem
íme, hát de szépen belecsöppentem én
mint Capri-öbölbe a hal - vérszegény

pihen a kakukktojás a más fészkében
rigó heppen rá, "muszáj hogy kiköltsem ?"
nekem is muszáj költeni, lám , énekem
úgyse olvassák, valahol elpihen