Mezeifirkasz blogja

Jött a tavasz, serénykedtünk, ház elé, sétányok mellé virágokat ültettünk. Nefelejcsek, liliomok, milliószám virágoztak. Bokrok, fák, hogy legyen árnyék, legyen kuckó-hely, ahol napszúrás nélkül folyhatott egész nap a játék.

Az árnyak alá padok, asztalok is kerültek. A z erdei Manócskák ennek nagyon örültek.

Júniusban rózsák nyíltak az előkertben, nem a legszebbek, de a mieink. Fehér, piros, sárga. Illata bekúszott a sorakozó-térre. Történt egyszer, egy reggelen, álmosan ültek hárman a kispadon a kút mellett. Ők voltak az előcsapat legfrissebb tagjai. Peti, Mari és Zsolti- Manók. Még szemük előtt lebegett az utolsó álomkép. Szótlanul hallgatták a csicsergő madársereget, akik vidáman füröcskéztek a kút langy-meleg vizében. A belső medence olyan melegen tartotta a tegnapi prmetező cseppeket, hogy legszívesebben mindhárman bele-lógatták volna lábaikat…..de csak ültek álmosan, hallgatták a reggeli madárdalt. Egyszerre éles sikoly hasított a két fiú-Manó fülébe.mari manó úgy dobta el hátizsákját , mintha ……..de bizony kiderült, hogy nem is mintha….valóban megharapta egy szédült méhecske. Ugyan életével fizetett érte, de ez Mari-manót egyáltalán nem nyugtatta meg. Hirtelen akkora dúdor nőtt a csípés helyén, mint egy teniszlabda. Látván Mari-manó fájdalmát, a két fiú-Manó cselekedett. Zsolti-Manó elővette reggeli vasalású tiszta zsebkendőjét. Belemártotta a kút vizébe és rászorította Mari-manó dúdorára. Peti-manó sem lustálkodott! Felvett egy szép kis lapos követ a kút melletti gyűjtenényből, amely még magában tartotta az éjszaka hűvösét. Ő is rányomta a vöröslő dombocskára.  Ekkor jelent meg Igaznéni ( a főmufti). Mi történt Manócskáim, tudakolta a tőle megszokott kedvességgel. Egymás ellen mesélték a történteket, mikor, Mari-manó panaszosan sírva-fakadt: …mert a rózsákról jött a méhecske!

 Peti-Manó azonnal a méhecske védelmére kelt: …mert szomjas volt szegényke. Zsolti-Manó határozott: …ki kell szedni a rózsákat! Inkább Íriszek legyenek!....azokat nem szeretik a méhek, így tudom.

Elkondolkodott ezen Igaznéni.

Biztosan igazuk van! Nem való ide, nem is olyan szépek, miközben besegített az ápolásban.

Augusztus végén 100 tő írisszel ajándékozták meg a Kuckó-Nagyik a Manócskákat.

Boldogan ültették a kuckó   -Nénik-Bácsik a rózsák helyére. Következő év májusában nem volt arrajáró, ki nem állt volna meg az íriszeket látván. Fehérek, kékek, bordók, cirkásak és simák bólogattak egymást dicsérgetve. Talán mégis a legszebb a sárga volt. Nikor júniusban megérkeztek a kisgazdik, a sok-sok Erdei-Manó, már virágtenger úszott a Kuckó udvarán. A sárga volt talán a legszebb! Szírmai cakkos szélekkel, mint óriás pillangó terült el a párás reggeli ködben. Gyönyörködtek valamennyien. Mari-manó, Zsolti-manó és Peti-manó is ámulva csodálta. Jaj, de szépségesek! Mint egy szivárvány!

Zsolti-Manó visszafogott csendességgel kiáltotta Tanár-manójának: Nekünk mostmár VIRÁGKUCKÓNK lett!

Virágkuckó! Hangzott innen is onnan is. Reális volt, hisz az íriszek nem voltak ám egyedül! Az oszlopokon méteres futású piros muskátli ragyogott a napfényben. A játszóterasz eresze alatt futó-betóniák ontották édes-illatukat. Az árnyas-pázsitos udvaron itt is ott is felbukkant egy-egy fa virágtartó. Telis-tele színes virágokkal. Lelkesen gondozták a manócska-gazdik és a Kuckós Nénik-bácsik egyaránt. Mindenki szeretettel vette körbe őket. Meg is hálálták . Egész nyáron gyönyörködhettünk bennük. Szívtuk illatukat.

A méhecskéktől viszont nem köszöntünk el. Egyre többen és többen lettek. Megtanultunk együtt élni velük. Igaz egy időben darazsak is költöztek a vonzó Kuckó-udvarba.  Velük nehezebb volt bánni. Vadságukat csak a tűzoltó-Manók tudták megfékezni.

A Kuckó belülről is kis-Dzsungel látványát keltette. A tetővilágítást imádták a futó-virágok, a kis és nagy-levelű filodendronok. Jukkák, sáslevelű virágok sorakoztak a körgalérián.

A leánderek az étkező díszei voltak. Valamennyien színházi virágok lettek a Kuckó- Világ temetése után.

Egy egész óra kellett, hogy sárga-kígyó elérje a Szőkét. Csak így emlegették a Manócskák a kanyargó Tiszát. Ez volt a cél!

A négy-ötszáz Manócska Manó-folyamként vonult a partig. Az öreg Tisza-part frissen gereblyézve, nagy piros bólyákkal kiszinezve tárult eléjük. Mint a tengerparti homok, olyan volt a folyó finomszemcsés hordaléka. A nap már jól fel is melegítette. Hamarosan színes –foltok diszítették. Itt is ott is manókupacok dobálták le ruháikat. Kivillantak a hófehér kis manó pocikák. A legnehezebb pillanatok következtek, hisz senki nem rohanhatott neki a nagy víznek, amig Vizi-ManóTanárok végig nem ellenőrizték és meg nem erősítették  a kijelölt fürdőhelyet.

…és akkor , sípszóra, egyszerre csapódott többszáz testecske a hűs vízbe. Volt nagy sikongás, hisz ilyen hűvösségre semki sem számított. Amilyen gyorsan berepültek, legalább olyan gyorsan rohantak kifelé is a folyó hideg öleléséből.

Többszöri próbálkozásra hódították meg a folyót, az iszapot, a forró homokot. Volt mivel játszani, homok-iszapvárak nőttek mindenfelé. Gyorsan teltek az órák. A nap perzselt, eltüntek a fehér lábacskák. Egyre több piros-barna, barna Manócska élvezte a tengerpartinak is elfogadható strandolást.

Nem volt egyszerű megválni a Tisza-folyó karjaitól. Fáradtan, napsütötten cammogtak Manókáink a „sárga-testvérek” pihentető üléseire. Mire a napocska lefelé vette irányát a sárga-kígyó is a Tókuckó elé kanyarodott.  Nem igazán kergetőztek már az árnyas udvaron. Élményekkel teli fáradsággal vitatták a zsűri döntéseit, a különböző vetélkedők eredményeit. Ezek a napok örökre megmaradnak a manócskák emléktábláin!

A hőmérséklet nyaranta igen magasra rugott. Izzott a beton, öntötte a hőt. Felperzselte a füvet, virágokat. Ilyenkor legjobb volt a tó hűs vizében ázni. Rohantak is a manócskák a strand a tó-part árnyas fái irányába. Ebéd előtt, ebéd után, lubickoltak a kellemes habokban. Úszni is megtanultak. Látták hogyan is kell viselkedni a fürdőzők között. Csokira barnult minden manócska, bár az enyhe pír sem volt ritka.

Legnagyobb öröm mégis a Szőke-parti fürdőzés volt. Hátizsákkal, törülközővel, napolajjal, fejvédővel, csípés elleni alkalmatossággal / ecet, hagyma/ mindenkinek rendelkezni kellett. Vizálló papucs nem hiányozhatott. A forró homok kész gyógyhatású volt a lehűlt kis testeknek.

Ó mennyi iszapvár-csoda született!

Nap-Apó már magasan járt az égbolt peremén, mikor Kukori-manó megjelent a lombok között. Álmos szemecskéit alig-alig nyitogatta. Az öreg óra a kuckó-falon alig hagyta el a hetes számot. …mégis olyan meleg cikázott a gyülekező-téren, hogy alig bírta vonszolni hátizsákját. Telis-tele volt az rakva mindenféle fontos dologgal. Például, egy nagy kulacs tea kandikált ki a bal oldali ablakocskán. A jobb oldalon meg egy ernyő színes madzagja lógott. A hátizsák pocakjában minden finomság! Jókora szendvics, ha kevésnek bizonyulna a tízórai. Egy kevés csoki, hisz az soha nem maradhat el, ha kirándulni megy a Manó-fia.

Bizony-bizony! Ezen a napon a Manócskák elhagyják a Hőkuckót!   Igen! Jól hallod!...a Hőkuckót!...mert mi is lenne más, egy ilyen melegnek ígérkező napon. A Hőkuckó árnyas fái alatt is 40 fok felé kúszott az öreg kőmárő higanyszála. Ilyenkor, hol is lehetne a legjobban enyhíteni a forróságot, mint egy hűs folyóban. Vagy harminc km-rel arrébb, a Hőkuckó Igaznéni felfedezett egy álomszép folyót. A folyó legalább 50 m széles volt és olyan finom – szemcsés homok borította a partját, mint a tengerpartot. Óriási árterét öregebbnél-öregebb fák nőtték be. Közöttük dúsan búrjánzottak a szebbnél-szebb cserjék, bokrok. A Manóvilág azt is gondolhatta volna a széles ösvényen haladva, hogy egy őserdőben jár, pedig ez csak egy kedves, szelíden bandukoló folyócska volt, a Szőke. A szőke partján vidám fürdőzők lubickoltak májustól, szeptemberig.

Nos, hogy el ne kalandozzam, -  ide e a Szőke-partra készültek ezen a napon a Manócskák.

Kukori-manó alig várta, hogy megérkezzen a kuckóbusz, s vele barátai:

Csicseri-manó, Cserfes-manó, Mese-manó, Örökmozgó-manó, Ügyeskezű-manó és

Kisokos-manó. Csicseri már a buszajtóból kiabálta:

Hoztál hagymát, Kukori?

Hoztam ám!

Mit akarsz? -  Lecsót főzni, kérdezte meglepetten Örökmozgó.  - Mert Örökmozgó sohasem figyel Ili-Mumusra, mikor felsorolja a feladatokat, hadarta Cserfes, aki mindig kész volt mindent megmagyarázni. -  Ő mindig futkározik, bukfencezik, vagy éppen szaltót ugrik a trampolinon.  – Így hát fogalma sincs arról, hogy a hagyma nagyon jó a szúnyog-csípésre! – mert az akadt a Szőke partján mindig. Akárhogy is írtották, jópáran megúszták a dolgot.

No, sebaj! Anyukám kettévágta, így a felét neked adom, ha szükséged lesz rá, vigasztalta Kukori, Örökmozgót, a Barátját.

Nézzétek! Anyukámmal sütit sütöttünk, hoztam nektek is!

Jaj, de jó! – örvendezik Mese.

Én egy meséskönyvet raktam a hátizsákomba, ha elfáradunk a fürdésbe, játékba, olvasok nektek szívesen.

Én megkerestem a Szőke folyó térképét. Nagyon hosszan folyik. Végig ballag az egész Alföldön.

Jól van már! – kiálltották szinte egyszerre, most figyeljünk a tennivalókra, mert megint eltévesztjük hanyadik busz a milyenk. A múltkor is rossz buszra ültünk, Ili-Mumus mérges is volt érte!

Nagy egyetértésben indult a hét jóbarát Ili-Mumus irányításával a kuckó-szobába, ahol mindenki megkapta a napi elemózsiáját. Elégedetten nézegették. Minden finomság volt abban! Gyümölcslé, szívószállal, Friss zsemle, szalámival, sajt, narancs.

Röpült az idő már meg is érkeztek a Sárga mentőangyalok a nagy Sárgatestvérek, a buszok. A sétány legvégén állt a tizenkettedik, odáig kellett bandukolni, hogy végre elfoglalhassák ülőhelyüket. Zsüzsgés, izgalom, türelmetlenség hallatszott minden irányból.

Beraktátok a kannás vizet?

Mentőláda mindenkinél van?

Jelző köteleket, bólyákat itthon ne hagyjuk!

Jaj, a napozó-plédek!

Hallatszott inen- is – onnan is!

Végre! – kigördült a sárga kígyó! Olyan hosszú volt a 12 Sárgatestvér sora, hogy fentről sárga kígyónak is nézhették volna, akik helikopterrel pásztázták a levegő-eget.

Az öreg óra a kuckó falán már a kilences számot mutatta!

Legnagyobb öröm mégis a Szőke-parti fürdőzés volt. Hátizsákkal, törülközővel, napolajjal, fejvédővel, csípés elleni alkalmatossággal / ecet, hagyma/ mindenkinek rendelkezni kellett. Vizálló papucs nem hiányozhatott. A forró homok kész gyógyhatású volt a lehűlt kis testeknek. Ó mennyi iszapvár-csoda született!

Csokira barnult minden manócska, bár az enyhe pír sem volt ritka.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy TÓkuckó.

A városon túl, hol a Nagyerdő sűrű lombja hajladozik, állt egy házikó. A házikónak sok szobája, sok ablaka, sok gyermekháza volt. Oldalát zöld csempék diszítették. A felkelő nap ragyogva siklott végig rajta, mikor kidugta orrocskáját a tó mögül, a keleti égbolt alján.

A tó mely lustán nyújtózkodva feküdt előtte, nagyon kedves volt. Koronája nádkoszorú. Körötte, száz éves jegenyefák állnak őrt. Pihenő padjai Szerelmespárok, Anyókák, Apókák kedvenc ülőhelyei. Békakoncert,  tücsökmuzsika,  Csiripcsapat kényezteti a sétányon bámészkodókat.

Nyáron tündérek úszkálnak habjai között, télen kemény jég borítotja. Korcsolyázó Manócskák lepik be. Vígan siklanak a fénylő jégúton reggeltől napestig.  Máskor horgászok sora mártogatja zsinórját a hűs vizébe, lesve, ráakad-e egy-egy figyelmetlen halacska.

Nádasai között sok kis madárka bújócskázott, ha elfáradtak a tölgyek lombjai között kószálni.  A sűrű tölgyerdő, úgy ölelte át a tó partján álldogáló házikót, mint édesanya a gyermekét, mikor mesébe kezd, az esti alvás előtt. Az öreg erdő árnyas sétányokat rejtegedve védte a Nagyvárosból kiutazó Manócskákat.

Mesék szövik körbe sűrűjét. Egyik jól ismert legenda, születéséhez kötődik.

Történt egyszer, hogy a birodalom Ura igen jól érezte magát a Kék-tenger partján. Több hónapos ottlét után sem vágyott haza. Hallotta viszont, hogy jó ára van a máknak. Írt hát az intézőjének! Vessen el ezer kg mákot, had teremjen! Úgy gondolta ezzel tovább vastagítja pénztárcáját. Igen ám, de az írás nem volt az Ő erőssége. A MÁK szóról lehagyta a vesszőt és így a levélben a kérés így került be: Vessenek el ezer kg MAKOT. Az intéző a kérésnek eleget téve több hektár Makkot vetett, melyből e csodás erdő megszületett.

Azóta öreg erdő lett belőle. Vastag törzsű fák ontották a milliónyi makkot. Mókusok, őzek, vaddisznók lekhelyévé vált. Itt épült fel ez a kedves házikó, amely sok-sok álmodozó Manócska otthona lett. Először kék és piros nyakkendős Manócskák lakták. Zengett a házikó nótáiktól. Kacagás, vidámság hallatszott falai közül. Majd néhány éven át, eltüntek a nyakkendős Manócskák. Szomorúan áldogált a Tó partján. Néha-néha megnézte magát a Tó tükrében és olyankor még szomorúbb lett. A sós ízű tavacska is egyre csak szomorkodott, hullottak könnyei, amitól vize még sósabbá változott.

 Nem értette hová tüntek a kedves lakók.

Egyszer csak arra vetődött egy Tavasztündér. Rendre utasította a cincogó egérhadat, kitárta az ablakokat. Virágokkal szórta tele a parkot, az utakat. Jöttek is az erdő Manócskái! Bekukucskáltak,  - s ottmaradtak. Újra életre kelt a Mesekuckó!

Mint mondottam sok szobája, sok meseháza volt neki, ha jól emlékszem pontosan 12. Jöttek is a nagyváros Manócskái, idejártak erdőt, vadakat, vizeket lesni. Elrejrőzni, bújócskázni. Megpihenni, ünnepelni, álmodozni, szőni, fonni. Úszni, fürdeni, kirándulni.

 Körülnéztek, ők is úgy látták, mesés paradicsom ez a ház.

 Erdő, tó, vadak, kuckózásra alkalmas sok kis-lak!

Ellepték a sétányokat! Meghódították a fákat, bokrokat.

Nevet adtak, megkeresztelték, nevét ünnepélyesen kihírdették!

 TÓKUCKÓ lett sok egyéb név közül, melynek a legtöbb Manócska örült.

Csillag-kuckó, Kígyó-kuckó, Hétszínvirág-kuckó, tizenkettó szobácskája, lett az erdei Manócskák otthona.

A városi Manócskák alig várták a kicsengetést, kuckóbuszra száltak minden reggel, robogtak a Tókuckó fái alá. A kút környékén hűsölhettek, leültek, beszélgettek. Volt ott minden, mire csak vágytak. Zene, tánc, kézművesházak. Trampolinon ugra-bugra, volt ki a szaltózást is megtanulta.

Kirándulni legalább tíz sárga busszal kellett. Jöttek a hátizsákos túrázó Manócskák.

Alig várták a Tiszai a Tokaji, a Harangodi, Szabolcsi kiránduló-napokat.  (folytatása következik...)