Metty blogja
IrodalomLatinovits levele Rutkai Évához....
Most találtam a neten, és nem tudok betelni vele,
libabőrös lettem tőle, olyan nagyon szép :
Évának, Amerikába 1975 július
Merre csavaroghatsz drágám, és vajon gondolsz-e ránk, akik nagyon egyedül vagyunk, Bagóval egymásra utaltak, tehetetlen. Álmunk a géped maga után húzta, délutáni kék égen fehér csik.
Egyedül vagyok.
Akárhogy is történt és történik: Hozzád tartozom. Azt hiszem, ez el van végezve. Elvégeztetett.
Szemes a régi. Az emberek idegenek.
Nincs nyaralás. Az emlékek miatt, amik most befednek és ellepnek, a múlás miatt, amit percnyi pontossággal mérek fel és nyugtázok. Múlunk és nem mulatunk. Az idő múlatja kedvét rajtunk.
Nincs nyaralás Bagó miatt. Ebben a kis fekete testben egy ősi lélek lakhat, annyira követi az ember ritmusait, kedvét, mozdulatait. Nem vitorlázom nyugodtan, ha nem tudom, mi van vele. És tudom is: vár rám. Gondolataiban biztos megakad, merre lehetsz, de Te az utóbbi időben keveset látogattad őt. Engem szokott meg hétköznapnak, Te voltál az ünnep.
Nyaralás nincs. alvás is csak altatóval. nincs nyugalom. Én is várok. Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Elvégeztetett. Ne hajtson hallgatásom és szomorúságom zajos helyekre, ne hajtson el gyötrődésem, várakozásom, töprengésem. Minden értünk fog történni, mert akarom. Mert Isten is igy akarhatja.
Kilazult karom a derekad körül, de a kezedet fogom. Ne siess, ne kapkodj, ne térj ki. Ujraszüljük magunkat. Te is akard. Hogy együtt legyen jó. Ha talán nem is úgy, mint régen.
Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, mert egyedül olyan iszonyatos. Olyan nehéz. Ha nem buggyan fel úgy, mint régen a vágy, élesztgessük. Nem lehet másolni a voltot, mert már mások vagyunk. Tizenöt év. Most vetkőztük le másodszor a bőrünk. levedlettük régi magunk kétszer. Most jó hét év következik. Ha akarjuk. Ha csináljuk.
Naponta húzom fel a múlt kútjából az emlékvödröket. Vödörnyi szépet, csigát, kacskaringót, kéket, sárgát, hajnalt, alkonyt, a régi szelet és a régi szineket. A régi sziveink.
Régi sziveinket lemeszelték a kápolna falán. De belerajzolva, téglába vésve most már ott marad, tizenöt év dobogó szive.
Úszom a vizben: a múlt fájdalmas simogatása. Kék könnyek tava. Benne a mi szerelmünk, a mi könnyeink is. Benne a régi szép sudár árbocok, a régi vitorlák tükörképe. Kagylók a nyakadról. A viz csillogása szived csillogása. A szél hártyája a vizen: kezed nyoma. Lúdbőrzik a viz, mint a bőr. Mindenütt a mi tükörképünk. Mint a lidérc kóvályog a vizben, viz felett, a balatoni égen. A móló köveiben. Az utakon. A nádzizegésben. Szerelmünk itt jár, itt kisért, itt időz, igéz. Hordja ki a homokra a hullám szerelmünk szikrázó kavicsait. Nyomunk keresztalakban a homokban.
Ha a múltamra emlékszem, Te is öleled az életemet, belefonódtál, rám szőtted életed hálóját, beleszőtted a hitbe a szerelem fonalát!
Merre vagy? Hiányzol. Rettenetesen hiányzol.
Már régóta hiányzunk egymásnak. És mégsem a szokás, a betegség éltetett tovább. A szenvedés újraszüli a szép lehetetlent. Kell, hogy kelljünk egymásnak. Hát kicsit kellessük magunk egymásnak.
Töltsük meg a házat szeretettel. Rakjuk újra a kályhát, újra a tüzet. Éljük egymásnak a napokat. Költözzön vissza az ölelés, valamely késői józanabb, de maradóbb szerelem. Költözzünk vissza egymásba.
Fáj a hiányod.
Úgy hiszem, szárnyverdesve, topogva, ágaskodva,szeretlek. Ha még vagy. Ha neked ez elég. Ha Te is igy akarod.
Ha van még idő.
Zoltán
Ne félj
NE FÉLJ !
-"Ne félj!..."
Így kezdi a rövid kis cikkét Krúdy Gyula.
Egy elfelejtett hírlap, elfelejtett oldalán
jelent meg, valaha.
Majd így folytatja:
-"Ne félj !- gondolom magamban,
ha nagyon szomorú vagyok.
Egykor imádkoztak éretted a nők is,
akik a legjobban tudnak imádkozni...
A nők imája még tán a végzetet is
elfordítja azokról a fejekről, amelyek
a balsorstól megjelöltek...
A magasságbéli hivatal, a fül, amely
mindent hall idelentről, a felhők
felett úszó Nagy Gondolat, amely
az érzéseket, szenvedélyeket,
álmokat küldi a földre,
bizonyosan pontosan tudja az
anyák imáját, a feleségek,
a gyermekek
fohászát.
És ők, a szeretők, hol következnek
a sorban ?..."
Leírtam, mert gyönyörű !
A férfi szellemi nagyságát
a nőkhöz való viszonya
határozza meg.
Ez alól nincs kivétel.
Ez aranyszabály.
Nagy költők és írók gondolkodtak így,
mint Madách, Mikszáth, Radnóti,
József Attila...
Karinthy tűnik kivételnek, csakhogy
neki az élete is az volt, kivételes:
amikor fiatalon elveszítette halálos
nagy szerelmét és valódi társát,
Judik Etelt, lelkileg egyedül maradt,
a haláláig.
Következő műve ajánlásában az áll,
hogy ezt a könyvét ő már senkinek
sem írja, mert az egyetlen, akinek
írta volna, nincs többé.
Fura élet az övé, egy halhatatlan
szerelem elvesztésének az
elviselhetetlen sebével élt haláláig.
S ez annyira fájt neki,
hogy szerelemről,
nőszeretetről
nem írt, soha.
Müller Péter írta:
"Mi félünk uraim !
Anya nélkül, társ nélkül,
szerető nélkül, mi félünk !...
Lehet, hogy a nők is félnek,
hiszen ők is halandó emberek,
de nem annyira, mint mi.
Mi nagyon félünk !
Mint az elhagyott gyerekek...
Mi szabályosan didergünk.
Nekünk "nagyon fáj",
ha nincs senkink.
Mi félelmünkben harapunk,
s félelmünkben elvetemültek
leszünk s vadak ...
ha nem szeretnek bennünket,
és főleg : ha nem tanítanak
meg szeretni...
Anyaöl nélkül, ölelés nélkül,
simogatás nélkül, jó szó nélkül,
bölcs és megnyugtató erő nélkül,
mely belőletek, nőkből árad, mi félünk !
Nem mutatjuk.
Nem beszélünk róla.
Isten őrizz !
Az nem férfias.
S ha agresszívak vagyunk,
ne hidd, hogy az bátorság és erő.
Fenét !
Az félelem.
Kifelé fordult rettegés.
A vicsorgó kutya lélektana..."
Sokszor, mikor megbántanak,
elgondolkodom, hogy vajon jól
látják-e ezek az ismert férfiak ?
Ha így van, akkor megpróbálok
megbocsátani, átsiklani azokon a
dolgokon, amik pillanatnyilag
sértők számomra...
Hiszen csak félnek !
És lehet, hogy én vagyok az erősebb ?
http://www.youtube.com/watch?v=Z3dWQOijIHg