MeszarosneMaya blogja

Rómeót játszott az operett Tokajban,

A festőin szép romantikus Katlanban.

Megbeszéltük,Sárospatakra lemegyünk, 

Ott hatalmas nagy,csajos bulit rendezünk.

 

 Lányaim, s én, két unokámmal nyomomban

beültünk a kocsiba, kalandra , mondtam.

Megérkeztünk hát,Évi húgom Kittivel

Várt minket egy fantasztikus reggelivel. 

 

Ropogós ágynemű, virág az asztalon,

Kitett magáért a kishúgom, mondhatom.

 Fogadásra hideg,étel, ital , szendvics,

A szemében szeretet, s boldogság, rejlik.

 

Pár óra pihenés, kezdődhet a móka,

Mind a heten izgultunk, nagy buli lesz még ma,

Összedugtuk a fejünket,annyi látnivaló van,

Menjünk együtt hajókázni, majd jöhet a séta!

 

Jó egy órát hajókáztunk a csendes Bodrogon,

A hajóorrban a lányok vígak voltak,s boldogok.

A templom, és a vár aljában leültünk egy pab-ban ,

Ettünk, ittunk, nevetgéltünk,viháncolt a csapat.

 

Nem tudom, hogy ez a hét nő mitől volt oly boldog,

Húgom szerint ily jókedvet a szeretet hozott.

Másnap aztán nekivágtunk az Újhelyi kalandnak,

Felvonóval mentünk fel a szédítő magasba.

 

A mélységtől és magasságtól iszonyodnak lányaim,

De megérte, hogy leküzdötték a felemelő látványért.

Elénk tárult a Bodrogköz, megmutatva szépségét,

Varázslatos hegyeit, s a csillogó Bodrog medrét.

 

Leérve a városba az ég beborult és leszakadt,

Függönyt vonva elibénk az iszonyatos vihar.

Percek múlva elvonult, mint aki itt se járt,

Felszáradt az út, perzselt tovább a nyár.

 

Este aztán Tokajban a gyönyörű katlanban

Megnéztük a Rómeót, és élveztük a dalokat.

Kerti parti várt reánk hazatérve Patakra ,

Géza pedig grillezett, majd táncoltunk a magnóra.

 

Elszállt ez a pár boldog nap,haza készülődtünk,

Búcsúzóul a hajunkba Géza rózsát tűzött.

Elindultunk hazafelé, de benn a kocsiban

Üzenetként énekeltünk , micsoda három nap!

Egy szép városban jártam a messze Erdélyben,

az utcákon sétáltam , alkonyodott éppen.

Feltűnt egy templom a tér közepében,

Gondoltam, ha nyitva, besurranok szépen.

 

Gyermekként én Patakon templomba is jártam,

Mi történt benn , azt én nem is nagyon láttam.

Felismertem tornyáról, ez egy ortodox 

Templom,hol ikonképként festik meg a kozmoszt.

 

Belépek a csöndbe, e misztikus világba,

Állok áhítattal e szakrális világban, 

Nem imára jöttem, csupán áhítatra,

Az oltár szépségétől mélyen átitatva..

 

Sötét van és nagy csönd, de e pillanatban

Pap lép ki egy ajtón, meghajolva halkan.

Imát mormol, majd egy másikon kiballag,

 Az új élet valós világába tarthat.

 

Üres a templom, én vagyok csak vele,

 Rituálét végez, nem is lát ő engem.

Én pedig csak állok,majd össze roskadok,

Mintha ünnep lenne, olyan boldog vagyok!

 

Belengi a tömjén, a templom nagy hajóját,

Mellyel ő, s a papok naponta megszórják.

Felocsúdok végre, elmúlik a hatás,

Körbejárok, nézem az aranyozott oltárt.

 

Az ünnepélyes csöndben egyfolytában érzem,

Titok ül itt minden oszlopon és képen.

Borzongva követem , keresem a titkot,

Lassan körbejárom a hatalmas dómot.

 

Az élménytől megfáradva elhagyom e helyet,

Ezt a napot tudom, soha nem feledem.

Nem lettem vallásos, de szívem azt súgja,

Kell a szépség, a művészet, és ez a te utad.

Elmélkedem, Patak nekem mit jelent,

Szülőföldem, e hely, mi más is lehet,

Kisváros, nekem világok világa,

 Sóvárgó lelkem töprengő vágyálma.

 

Évezrednek tűnik, hogy én elmentem,

 határához vonatom ha közeleg,

Itthon vagy, lelkem remegve kiáltja:

Nézd, mivé lett gyermekkorod világa!

 

Keresem a Rákóczi fát , nem lelem.

A fát,mit megölelt,aki erre ment.

Nem kell már hogy szorítsa a vaspántja,

Mély álmában őt már senki nem bántja.

 

Átalakult rendesen a Szent negyed,

 Emlékeim mindenfelé keresem.

Közepén a templom kapu kitárva,

Gótikus barokk a csodás oltára.

 

Iskolámnak megváltozott a neve,

 Rákóczi gimi az örökre nekem.

Sok-sok híres nevezetes tanárral.

 Megalapozták utam a világra.

 

Szerelmemmel bolyongtunk mi kettesben,

Titkunkat az iskolakert megleste,

Tudósok és írók, költők szobrával

Megbújtunk a lombok csendes zugában.

 

Bodrog hídján könyökölök csendesen,

Gyerekkorom emlékeit keresve.

Tekintetem elréved most a várra, 

Milyen büszkén tekint le a világra.

 

Büszke vagyok most már az új nevemre:

Hogy én is Pataki diák lehettem 

Coménius nekünk szívét kitárta

Mennyi elmét pallérozott tudása!

 

 Ott van a városon Makovecz keze

 Eltörli örökre az emlékeket 

Szomorú szemem egyre csak azt várja

visszaköszön a régi Patak rája.

Ó, ti fák,  ti vén,öreg Bodrog parti fák!

Némán őrzitek folyónk mindkét oldalát.

Mily régen hullattok földre leveleket,

Terítve lombotokkal puhává partját.

 

Hány szerelmest láttatok Bodrog parti fák,

A titkukat őrizve nyári éjszakán!

Megcibálta kóbor szél, és a sok vihar,

Törzseteket hajlítva gyötörve a fát.

 

Álltok még, s állni fogtok Bodrog parti fák,

Ősidőktől vigyázva a csend nyugalmát.

Míg a folyó szépen ballag az ő útján,

Vigyázzátok emberek a fák nyugalmát!

Összefogtak gyermekeim nem is olyan régen:

Meglepjük a mamát  most egy szép emlékkel !

Titkolóztak, meg is lett a gyümölcse,

Szívszorító  kirándulást szerveztek.

Megszálltunk egy panzióban Patakon,

 Szülőházam volt e ház valamikor.

Áthelyeztek ajtókat, áttörték a falakat, 

Egybe csak az épület alapja maradt.

Körbe néztünk, elfoglaltuk a szobánk,

Fájó szívvel konstatáltam: elszállt innen a varázs.

Lefeküdtem, forgolódtam ágyamon,

Cikkáztak a gondolatok agyamon.

 Gyerekkorom emlékei lelkemet támadták

Tudat alatt láttam  Apukát, és Anyukát:

Reggel van, csak sejtem, hogy a konyhában

Ica mama  tüzet rak hamarjában.

Ő is fázik, de ez őt nem zavarja,

Az a lényeg, lányai ne fázzanak.

Mire nind a négy leánya felébred, 

Meleg van, és friss tejecske kenyérrel.

Álmosan és kócosan ébredezünk sorra,

Hosszú hajunk a mama kifésüli gyorsan.

Masnit is kap mindenki a copfjába,

Hol pirosat, hol fehéret vasalva.

Szép ruhában és cipőben kilépünk a  házból,

Irány az iskola, köszönünk Mamától.

Apuka már  hajnaltól a műhelyben dolgozik,

Otthon marad a Mama utánunk takarít .

Kitárja a spalettákat, a fény beárad,

Melegséggel tölti el a hálószobákat.

Látom, amint jó erősen felrázza a dunyhát,

Kirázza a szőnyegeket, felmossa a konyhát.

Nálunk a parketta örökké ragyogott, 

Csillogtak az ablakok, visszaverték a napot.

Hogy bírta ezt édes anyám, máig se tudom,

Mert a négy lány túl sokat nem segített tudom.

Aztán a konyhában kezdi a varázslást, 

Mire dél van készen van a több fogás.

Mindenkire gondol ő, ki mit szeret, azt kap,

Beosztja a  konyhapénzét minden áldott napra.

Mire mindezt átgondoltam,pirkadozni kezdett,

Eltűntek a csillagok is szép nyugodtan, csendben.

Eltűntek a szüleimről előbújó képek,

Eltűntek a családról szőtt szép idilli képek.

Mély álmomból gyerekeim kedves hangja ébreszt,

Reggel van, már boltban voltunk, kiflit hoztunk, nézd meg!

Igen, ez már a valóság, a meglepik napja,

Gyermekeim köszöntenek: Isten éltessen Mama!