Vadlúd lesen

Vadlúd lesen

Imádom,ha eljön az indián nyár

És kivárom, míg a nap magason jár,

Kiülök a teraszra a kertemben,

Szememet a kéklő égre emelem.

 

Egyszerre az égen hangot neszelek én:

Hosszú nyakú ludaknak fekete reptét.

Ha jön a tenger hívó szele, zúgón 

Átrepülnek ők a horizonton.

 

Mint bús zarándokok gyöngysorként úsznak

Az égbolton hosszú V alakot húznak.

Olvastam valahol, jutott most eszembe

Működik a vadludaknál a csapat szelleme.

 

Ösztönösen e furcsa alakot vették fel ,

A felhajtó erőt használva ki ezzel.

Megérezték ők a csapatban az erő ,

Előtte repülőt erősíti az őt követő.

 

 Vezérük elfárad, a hosszú szár a pihenő, 

Az élről hátra jön ő, s gyűjt magának új erőt.

Onnan biztatja ő is gágogva a csapatot,

Ezzel fejezve ki a közös célt,s akaratot.

 

Ha egyikük az iramot nem bírja s beteg lesz,

Két társa lekíséri , és kérleli, ébredezz!

Akkor együtt szárnyra kelnek, újakat keresnek,

Kikkel együtt V alakban repülnek a tengerhez.

 

Oly csodás e nagy csapat, érzik merre visz az út,

Tudják, hová jutnak feltartóztathatatlanul.

Összefognak, nem úgy, mint a sok oktondi ember,

Ismeretlen az önzés, hát elérik a tengert!