MeszarosneMaya blogja

Sárospatak, a szülő városom,

 Már az őskorban is lakott volt.

 Alaptolma, kezében volt a hatalom,

 Aki Ketel vezér fia volt.

 Városi kiváltságokat adott Imre király,

A középkorban kereskedelmi állomás.

I. Endre építtette a pataki várat,

Itt született II. Endre király híres lánya.

Szent Erzsébet, a szegények gyámolítója,

Kit az utókor pálmaággal ábrázol, s korsóval,

Hogy ne büntessék, titkon jótékonykodott.

S kötényében ellenőrzéskor az étel rózsává változott.

Zsigmondtól szabad királyi város rangot kapott,

Mátyás királytól pedig vásártartási jogot.

Egy város iskola nélkül nem neves:

A református kollégiumnak ország szerte híre lett.

Itt élt, s tanított a haladó szellemű Comenius,

Büszke vagyok, hogy hol én tanultam, ő ott tanított.

Főiskola is épült, névadója ki más volna, 

Mint a város egykori világhíres professzora.

És itt áll  a vár, a gyönyörű Rákóczi vár!

Több nemesi család otthona volt már,

Birtokolta egykor a nemes Dobó család.

Balassi Bálint itt vette el Dobó Krisztinát.

Éltek itt a Lorántffiak, majd a Rákócziak.

I. Rákóczi Györgynek erdélyi fejedelemséget itt adtak.

És jött a Rákóczi szabadságharc, mikor is a várban

Hol labancok, hol kurucok uralkodtak.

Az utolsó kuruc országgyűlést itt tartották,

Megilletődöm a történelem jelenlététől

A sub rosában, melynek intarziás ajtaját,

Jó pár éve nagy gonddal restaurálta az apám.

Patak szabadlelkű lakói  harcoltak

A negyvennyolcas  szabadság harcban.

Őseiknek forró vére megmaradt az utódokban,

Így ötvenhatban sem hallgattak megbújva.

Mezővárosként igazgatták mindaddig,

Míg e rang országosan el nem tűnt.

Helyette a titulusa nagyközséggé lett,

Majd ötven hatig járási székhely.

Sárospatak hatvan nyolctól újra város,

S kezdettől napjainkig rangos iskola város.

Oly sok híres író, költő fordult meg már benne,

S lakott is ott évekig, hírét öregbítve.

A városban minden vallás helyet kap,

Templomai műemlékek, van kultúrpalota.

A nagykönyvtárban sok sok kincset őriznek,

Makovec, az építész város képet frissített.

Mai napig békésen megbújik a Zemplénben,

Átöleli őt a Bodrog, mint a Duna Pestet,

Hőforrása gyógyítja, és kikapcsolja lakóit,

Tengerszeme sok túristát elcsábít.

Ha történelmet, s kisvárosi idillt akarsz,

Látogass el Patakra gyorsan, hamar!

A zempléni napokon boldog leszel nagyon,

Ha fennkölt, finom kultúrára szomjazol.

Rómeót játszott az operett Tokajban,

A festőin szép romantikus Katlanban.

Megbeszéltük,Sárospatakra lemegyünk, 

Ott hatalmas nagy,csajos bulit rendezünk.

 

 Lányaim, s én, két unokámmal nyomomban

beültünk a kocsiba, kalandra , mondtam.

Megérkeztünk hát,Évi húgom Kittivel

Várt minket egy fantasztikus reggelivel. 

 

Ropogós ágynemű, virág az asztalon,

Kitett magáért a kishúgom, mondhatom.

 Fogadásra hideg,étel, ital , szendvics,

A szemében szeretet, s boldogság, rejlik.

 

Pár óra pihenés, kezdődhet a móka,

Mind a heten izgultunk, nagy buli lesz még ma,

Összedugtuk a fejünket,annyi látnivaló van,

Menjünk együtt hajókázni, majd jöhet a séta!

 

Jó egy órát hajókáztunk a csendes Bodrogon,

A hajóorrban a lányok vígak voltak,s boldogok.

A templom, és a vár aljában leültünk egy pab-ban ,

Ettünk, ittunk, nevetgéltünk,viháncolt a csapat.

 

Nem tudom, hogy ez a hét nő mitől volt oly boldog,

Húgom szerint ily jókedvet a szeretet hozott.

Másnap aztán nekivágtunk az Újhelyi kalandnak,

Felvonóval mentünk fel a szédítő magasba.

 

A mélységtől és magasságtól iszonyodnak lányaim,

De megérte, hogy leküzdötték a felemelő látványért.

Elénk tárult a Bodrogköz, megmutatva szépségét,

Varázslatos hegyeit, s a csillogó Bodrog medrét.

 

Leérve a városba az ég beborult és leszakadt,

Függönyt vonva elibénk az iszonyatos vihar.

Percek múlva elvonult, mint aki itt se járt,

Felszáradt az út, perzselt tovább a nyár.

 

Este aztán Tokajban a gyönyörű katlanban

Megnéztük a Rómeót, és élveztük a dalokat.

Kerti parti várt reánk hazatérve Patakra ,

Géza pedig grillezett, majd táncoltunk a magnóra.

 

Elszállt ez a pár boldog nap,haza készülődtünk,

Búcsúzóul a hajunkba Géza rózsát tűzött.

Elindultunk hazafelé, de benn a kocsiban

Üzenetként énekeltünk , micsoda három nap!

Egy szép városban jártam a messze Erdélyben,

az utcákon sétáltam , alkonyodott éppen.

Feltűnt egy templom a tér közepében,

Gondoltam, ha nyitva, besurranok szépen.

 

Gyermekként én Patakon templomba is jártam,

Mi történt benn , azt én nem is nagyon láttam.

Felismertem tornyáról, ez egy ortodox 

Templom,hol ikonképként festik meg a kozmoszt.

 

Belépek a csöndbe, e misztikus világba,

Állok áhítattal e szakrális világban, 

Nem imára jöttem, csupán áhítatra,

Az oltár szépségétől mélyen átitatva..

 

Sötét van és nagy csönd, de e pillanatban

Pap lép ki egy ajtón, meghajolva halkan.

Imát mormol, majd egy másikon kiballag,

 Az új élet valós világába tarthat.

 

Üres a templom, én vagyok csak vele,

 Rituálét végez, nem is lát ő engem.

Én pedig csak állok,majd össze roskadok,

Mintha ünnep lenne, olyan boldog vagyok!

 

Belengi a tömjén, a templom nagy hajóját,

Mellyel ő, s a papok naponta megszórják.

Felocsúdok végre, elmúlik a hatás,

Körbejárok, nézem az aranyozott oltárt.

 

Az ünnepélyes csöndben egyfolytában érzem,

Titok ül itt minden oszlopon és képen.

Borzongva követem , keresem a titkot,

Lassan körbejárom a hatalmas dómot.

 

Az élménytől megfáradva elhagyom e helyet,

Ezt a napot tudom, soha nem feledem.

Nem lettem vallásos, de szívem azt súgja,

Kell a szépség, a művészet, és ez a te utad.

Elmélkedem, Patak nekem mit jelent,

Szülőföldem, e hely, mi más is lehet,

Kisváros, nekem világok világa,

 Sóvárgó lelkem töprengő vágyálma.

 

Évezrednek tűnik, hogy én elmentem,

 határához vonatom ha közeleg,

Itthon vagy, lelkem remegve kiáltja:

Nézd, mivé lett gyermekkorod világa!

 

Keresem a Rákóczi fát , nem lelem.

A fát,mit megölelt,aki erre ment.

Nem kell már hogy szorítsa a vaspántja,

Mély álmában őt már senki nem bántja.

 

Átalakult rendesen a Szent negyed,

 Emlékeim mindenfelé keresem.

Közepén a templom kapu kitárva,

Gótikus barokk a csodás oltára.

 

Iskolámnak megváltozott a neve,

 Rákóczi gimi az örökre nekem.

Sok-sok híres nevezetes tanárral.

 Megalapozták utam a világra.

 

Szerelmemmel bolyongtunk mi kettesben,

Titkunkat az iskolakert megleste,

Tudósok és írók, költők szobrával

Megbújtunk a lombok csendes zugában.

 

Bodrog hídján könyökölök csendesen,

Gyerekkorom emlékeit keresve.

Tekintetem elréved most a várra, 

Milyen büszkén tekint le a világra.

 

Büszke vagyok most már az új nevemre:

Hogy én is Pataki diák lehettem 

Coménius nekünk szívét kitárta

Mennyi elmét pallérozott tudása!

 

 Ott van a városon Makovecz keze

 Eltörli örökre az emlékeket 

Szomorú szemem egyre csak azt várja

visszaköszön a régi Patak rája.

Ó, ti fák,  ti vén,öreg Bodrog parti fák!

Némán őrzitek folyónk mindkét oldalát.

Mily régen hullattok földre leveleket,

Terítve lombotokkal puhává partját.

 

Hány szerelmest láttatok Bodrog parti fák,

A titkukat őrizve nyári éjszakán!

Megcibálta kóbor szél, és a sok vihar,

Törzseteket hajlítva gyötörve a fát.

 

Álltok még, s állni fogtok Bodrog parti fák,

Ősidőktől vigyázva a csend nyugalmát.

Míg a folyó szépen ballag az ő útján,

Vigyázzátok emberek a fák nyugalmát!