MeszarosneMaya blogja

Elmélkedem, Patak nekem mit jelent,

Szülőföldem, e hely, mi más is lehet,

Kisváros, nekem világok világa,

 Sóvárgó lelkem töprengő vágyálma.

 

Évezrednek tűnik, hogy én elmentem,

 határához vonatom ha közeleg,

Itthon vagy, lelkem remegve kiáltja:

Nézd, mivé lett gyermekkorod világa!

 

Keresem a Rákóczi fát , nem lelem.

A fát,mit megölelt,aki erre ment.

Nem kell már hogy szorítsa a vaspántja,

Mély álmában őt már senki nem bántja.

 

Átalakult rendesen a Szent negyed,

 Emlékeim mindenfelé keresem.

Közepén a templom kapu kitárva,

Gótikus barokk a csodás oltára.

 

Iskolámnak megváltozott a neve,

 Rákóczi gimi az örökre nekem.

Sok-sok híres nevezetes tanárral.

 Megalapozták utam a világra.

 

Szerelmemmel bolyongtunk mi kettesben,

Titkunkat az iskolakert megleste,

Tudósok és írók, költők szobrával

Megbújtunk a lombok csendes zugában.

 

Bodrog hídján könyökölök csendesen,

Gyerekkorom emlékeit keresve.

Tekintetem elréved most a várra, 

Milyen büszkén tekint le a világra.

 

Büszke vagyok most már az új nevemre:

Hogy én is Pataki diák lehettem 

Coménius nekünk szívét kitárta

Mennyi elmét pallérozott tudása!

 

 Ott van a városon Makovecz keze

 Eltörli örökre az emlékeket 

Szomorú szemem egyre csak azt várja

visszaköszön a régi Patak rája.

Ó, ti fák,  ti vén,öreg Bodrog parti fák!

Némán őrzitek folyónk mindkét oldalát.

Mily régen hullattok földre leveleket,

Terítve lombotokkal puhává partját.

 

Hány szerelmest láttatok Bodrog parti fák,

A titkukat őrizve nyári éjszakán!

Megcibálta kóbor szél, és a sok vihar,

Törzseteket hajlítva gyötörve a fát.

 

Álltok még, s állni fogtok Bodrog parti fák,

Ősidőktől vigyázva a csend nyugalmát.

Míg a folyó szépen ballag az ő útján,

Vigyázzátok emberek a fák nyugalmát!

Vadlúd lesen

Imádom,ha eljön az indián nyár

És kivárom, míg a nap magason jár,

Kiülök a teraszra a kertemben,

Szememet a kéklő égre emelem.

 

Egyszerre az égen hangot neszelek én:

Hosszú nyakú ludaknak fekete reptét.

Ha jön a tenger hívó szele, zúgón 

Átrepülnek ők a horizonton.

 

Mint bús zarándokok gyöngysorként úsznak

Az égbolton hosszú V alakot húznak.

Olvastam valahol, jutott most eszembe

Működik a vadludaknál a csapat szelleme.

 

Ösztönösen e furcsa alakot vették fel ,

A felhajtó erőt használva ki ezzel.

Megérezték ők a csapatban az erő ,

Előtte repülőt erősíti az őt követő.

 

 Vezérük elfárad, a hosszú szár a pihenő, 

Az élről hátra jön ő, s gyűjt magának új erőt.

Onnan biztatja ő is gágogva a csapatot,

Ezzel fejezve ki a közös célt,s akaratot.

 

Ha egyikük az iramot nem bírja s beteg lesz,

Két társa lekíséri , és kérleli, ébredezz!

Akkor együtt szárnyra kelnek, újakat keresnek,

Kikkel együtt V alakban repülnek a tengerhez.

 

Oly csodás e nagy csapat, érzik merre visz az út,

Tudják, hová jutnak feltartóztathatatlanul.

Összefognak, nem úgy, mint a sok oktondi ember,

Ismeretlen az önzés, hát elérik a tengert!

Tavaszodik

Kitárom ablakom derengő hajnalon

sok kedves madár búg, csicsereg úgy hallom.

Az éj tovaröppen,harmat ül mindenen,

Távol a fákon túl a tavasz megjelen.

Felébred a szél is, inkább csak szellő még,

felém hozza a tó izgató melegét.

Kertemben az ibolya már illatozik,

az orgona bokrok rügye kipattogzik.

Fenyőfáim lombján jól eldugva mélyen

hallom a madarak otthont leltek éppen.

Kiugrom az ágyból, kimegyek a kertbe,

élvezni akarom, hogy éled a reggel.

Szeretnék, mint madaraim ágról ágra szállni,

boldogan, mint ők galyakon hintázni.

Feltölteni  tüdőmet a hűvös levegővel,

hogy azután az egész nap meleg legyen tőle.

Itt a nyár

Itt vagy hát  te tündöklő fényű nyár!

Elűzted a  didergő kemény fagyokat .

 A szellős márciusból kipattanva

Trópusi meleget hoztál.

Itt van újra a csicsergő fecskepár!

 Szorgoskodnak, készül a fecske palota .

A kicsik hamarosan  előbújnak

Szüleik repdesnek hozzá.

Itt a nyár!

Itt van hát a perzselő meleg nyár!

Élvezik a fiúk és lányok boldogan .

A felhők bárányokká tornyosulnak,

 Szelet maguk elé tolván.

Itt van már a tikkasztó forró nyár!

Leengedem redőnyömet mindenhol hát .

Szobám jégveremmé varázsolva,

Az ágyra fekszem lomhán.

Itt van  a bágyasztó, tomboló nyár!

Élvezem a Nap melegét fulladozva.

Tavak, folyók csendben párolognak,

Az eget lesem tompán.

Itt van a viharos, mennydörgős nyár!

 Most fönn villámok cikkáznak csapkodva,

Megnyílik az ég kapuja lassan,

Esőt, és jeget hozván.

Közelg az ősz

Hull a fáról a gesztenye,

Vége hát a nyárnak,

Szeptemberben a gyerekek

Iskolába járnak.

Nagyon várják az év nyitást,

Barátait inkább,

Sok sok élmény volt a nyáron,

Tovább adnák mindjárt.

Elsárgult a kertünk is már,

Hullanak az almák,

Reggelente kis dér is van,

Az ablakon párák.

Egyenlő az éj a nappal,

Korábban van este.

Beköszöntött az október,

Sokan szüretelnek.

Melenget még utoljára

 Vénasszonyok nyara,

Ám november dideregve

Fogát megmutatja.

Hideg szele csavargatja, 

Döngeti a fákat,

A szakadó jeges eső

Most mindent eláztat.

Jobb ilyenkor melegedni

Benn a kis szobámban

Egy jó könyvvel és zenével

Bebújni az ágyba.

Eljött a tél

Mi az a nagy csönd, mi odakinn borong?

Hisz nem olyan rég a vigasság dalolt!

Oh, hogy elmúlt az esztendő,

Decemberrel  a tél megjött.

Korán leszáll most a nesztelen  alkony ,

 A kémények  ontják a füst szalagot.

Csendesen hull, esik a hó,

Készülödik a télapó.

Gyerek sereg  vígan a térre rohan,

Előkerül szánkó, sznóbord , korcsolya,

Az emberek egyre másra,

Indulnak a hó kotrásra..

Beteljesült szívemnek dédelgetett álma,

Láthatták a gyerekek

A szülői házam.

Hatalmasat sétáltunk a vár udvarában,

Körbejártuk Patakot,

Ez volt szívem vágya.

Kivettünk egy csónakot egy rövid túrára,

Egy órán át ringatott

Oly lágyan, mint ágyban.

 Két lányom, unokáim,hugom,és a lánya,

Együtt volt a családom,

És két drágaságom.

Nem figyelt fel senki sem az idő múlásra,

Jól éreztük magunkat,

Ringatott a folyó.

Tokaj felé, és vissza, vitt minket sodrása

Azon törtem agyamat:,

Honnan jött a Bodrog?

Pestre érve könyvtárban leltem a titkára,

Megcsinálta önmagát,

Onnan lett a Bodrog!

Topoly vizét  Ondava elhozta magával,

Nagyobb lett az ereje, 

Indult az útjára.

Latorca az Ung vizét szívta föl magába,

Úgy indult el Zemplénből 

Találkozójára.

Egyesült az Ondava fenn a Latorcával

Nászukból lett a Bodrog,

 Nincs saját forrása.

A Hegyalján végigfolyva siet le Tokajba,

Tárt karokkal várja  ott

A Szőke Tisza árja.

Boldogok már a folyók, mert őket  valahára,

Ölelő karjába most

A nagy óceán zárja.