Meskenye blogja

Vélemény
Meskenye•  2018. november 7. 20:01

A tehetségkutatók "tehetségei"

A mai ember mindennapi szórakoztatásában nagy szerepet tölt be a televíziókban sugárzott - különböző néven futó – „tehetségkutató” műsor, ahol általában négy ember véleményezi az előadott produkciókat a győzelem érdekében.                                                                                                          

Sokakban felmerülhet a kérdés egy ilyen adása közben, hogy ki a tehetséges. Egyáltalán mi a tehetség?

Mikor ezt a kérdést feltesszük, sok szempontot meg kell vizsgálni. Lehetséges,hogy több potenciál rejlik abban, aki eddig csak otthon a fürdőszobának énekelt, de kissé iskolázatlan hangja miatt, nem tudja úgy elnyerni a zsűri támogatását, mint azon társai, akik esetleg pár évet már eltöltöttek egy zenetanár felügyelete alatt.

Nagyon sok múlik, a zsűri szimpátiáján, esetleg a jelentkező anyagi, társadalmi hátterén, s így előfordulhat az az eset, hogy arra érdemtelen jut tovább a válogatókból.

Ugyanakkor el kell mondani azt is, hogy a mesterséges „sztárcsinálásnak” mindenképp vannak buktatói. Nem mindig lehet egy előadó stílusát, hangját, dalait rá erőltetni a tömeg ízlésére. Az is gondolkodásra ad okot, hogy egy „felfutatott” előadó mennyire tudhatja be, magáénak a sikert, amit egy Presser Gábor vagy Dés László által írt dallal ért el. Lehetséges, hogy bármelyikünk lehet sztár ha a megfelelő dalt a megfelelő hangszerelésben és a megfelelő háttértámogatással előadjuk? Ez mindenképp töprengésre ad okot.

A média és a szórakoztatóipar hatalma ugyanakkor túl nagy ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk az estéről-estére fellépő dalnokokat s néhány igazi szép nagy karriernek is lehettünk tanúi. Rúzsa Magdi, Tóth Vera, Tóth Gabi, és még jó páran valóban értékeket raktak le a könnyűzene piacán.

 Mindebből a tanulságot levonva: Üssük el nyugodtan szombat estéinket valamely csatorna „sztárkereső” műsorával, szórakozzunk jól az előadók apróbb csetlés-botlásain vagy épp sikerein, de annak eldöntését, hogy ki az aki számunkra megnyerő zenei tehetség bízzuk saját ízlésünkre, ennek eldöntését ne bízzuk senki másra.