Mesiko-szan álmai

A holt Helghanon, a Tharsys-i fegyvergyárban, egy sötét alagsori cellában tartották fogva a túszul ejtett sportolókat, köztük a két verduniai színelben induló futónőt, a háromnegyed ízig helghast Valerya Irene Harkin-t, becenevén Val-t és barátnőjét, Stella Capitolit.
A lenti levegő viszonylag tiszta volt, de sok túsz kezdett szédülni, rosszul lenni a helghani klímától. Ez azonban nem hatotta meg a fogvatartókat, hiszen ezeknek lelkük se volt, úgyhogy tőlük akár el is pusztulhattak. Nem is törődtek a foglyok sírásával, könyörgésével, hiszen ezek a kiiborggá alakított holttestek semmilyen érzelemre nem voltak képesek. Az  azonban még mindig rejtély volt, ki állította elő ezeket az élőholt katonákat.

Mialatt ezek a világító szemlencséjű gázmaszkos, páncélos szörnyek azt figyelték, hogy senki ne próbáljon szökni, Val holgrafikus  fényképeket mutatott Stellának és a körülötte ülő túszoknak a karjára szerelt mini számítógépéből.
--Ez apa volt tízévesen.--magyarázta, mikor egy kapucnis, hátizsákos, komoly arcú fiút mutatott a többi sportolónak
--Ez meg Arran bácsi.--hívott elő egy másik képet, ami egy nagydarab, mosolygós,  barna hajú és szakállú férfit ábrázolt. Zsoldos volt, mikor apát megmentette a gonosz Kratek ezredes katonáitól.
--Radec?-- kérdezte az egyik túsz, egy nagydarab fiú. Valószínű súlylökő vagy kalapácsvető lehetett
--Nem, nem Radec, Kratek. Igaz, hogy hasonlít a nevük, mindketten ezredesek voltak, és mindketten érdekes gázmaszkot hordtak, de volt kettejük közt egy kis különbség. Kratek szeretett a saját szakállára, a saját hasznára dolgozni, még saját zsoldosokat is bérelt, hogy ő legyen a naprendszer ura. Radec viszont... apa sok szépet mesélt róla. Olyan volt, mint egy ókori római hadvezér meg egy japán szamuráj együttvéve.
Itt néhány ázsiai Aoi lánynak felcsillant a szeme, de Stella is elmosolyodott.
--Mint egy római meg egy szamuráj.-- ismételte Val--Ő nem bízott a zsoldosokban, ő a hazához és az uralkodóhoz való hűséget követelte embereitől, és saját magától is. Akármilyen kegyetlen volt is,ő, Kratek-kel ellentétben,  sose bántott volna civileket. És itt van még valaki, aki nem szerette, ha civileket bántanak.
Ekkor a karperecéből egy helghast nehéz osztagos képe ugrott elő. A többiek nem győztek csodálkozni a hatalmas, talpig fémbe öltözött monstrum láttán.
--Ő nagyapáék testőre volt. Cyrill Borishek, becenevén Boris. Apa nagyon csípte. Nem volt egy lángelme, de a szíve a helyén volt...
Ekkor azonban kjött két élőholt robot és hátulról vállon ragadták Val-t. A kopasz lány értetlenül nézett, hogy hová hurcolják, amikor belökték még egy, a fogvatartás színheklyéül szolgáló teremnél is mélyebben fekvő helyre. Régi gyártósorokat és futószalagokat világított meg a sejtelmes, zöld fény, ami egy árnyékot vetett a komor, sötétszürke falra. Val  figyelt, hogy meglása az árnyék tulajdonosát, kinek megvillant szürkés-sápadt, kopasz feje és vörösesen fénylő védőszemüvege. Anton Saric helghast rendőrfőnök volt az teljes életnagyságban. Ott állt a maga százkilencven centijével, fekete zubbonyában, ugyanilyen színű, hosszó kabátjával és térdig érő, fémmel kivert csizmájában, mint egy sötét várúr valami fantasy-regényben.
A lány rettegett ettől a félelmetes alaktól. Saric parancsot adott ezeknek a kiborgzombiknak, hog ültessék Val-t egy fémből készült székre, ami leginkább egy villamosszék meg egy trón közti átmenetre hasonlított. A lányt beszíjazták, mire Saric haj híján megfogta a fülét, és hátrahúzta a fejét.--Hitvány korcs, mit tudsz az elixisről?--szuszogott resprátorán keresztül Val arcába
--Semmit! Semmit!-- sikított az ifjú atlétanő.
--Hazudsz, szuka!-- vágta arcon Val-t a rendőrfőnök a szabadon maradt kezével
És mivel a lány nem volt hajlandó vallani az elixisről, Saric ököllel ütött a szerencsétlen teremtés arcába. A futónő orrából-szájából dőlt a vér, de nem mondott ennek a rettenetes inkvizitornak a fénylő kék virág esszenciájáról. A többi elfogott sportoló hallota Saric üvöltését és Val fájdalmas nyögéseit.Mialatt Val megismerkedett az elektromos sokkolóval, a mechanikus ékekkel, melyekkel a helghast rendőrfőnök feltépte az összes körmét, mi is megérkeztünk Helghanra. Kellan szótalanul ellenőrizte a fegyvereit, míg Aeneas még egy bejegyzést nézett meg Radec naplójából."Már mindent elmondtam."--a Gyilkológép így beszélt a felvételen--"Most itt az idő, hogy megmutassátok, kik vagytok.  Bizonyítsátok be, milyen bátrak, találékonyak és rátermettek vagytok. Tegyetek büszkévé minket és a Helghast népet!"
Ahogy elhangzott ez a pár mondat, megragadtuk fegyvereinket, és arcunkon légzőkészülékekkel behatoltunk a gyárépület udvarába. Ott a kapualjból kiborgzombik támadtak ránk, de mi könnyedén leszereltük őket a klasszikus fojtós, nyaktekerős techmikákkal. Ekkor Aeneas golyót kapotta vállába, mire Kellan átsegíítette őt egy biztonságos fedezékbe a szemetes konténerek közé. Azazhogy csak biztonságosnak tűnt, ugyanis ezek a világító szemlencséjű gázmaszkos rémek egy rohamosztagoscsapata onnét tört ki a szeméttárolókból.Nekem sikerült eljutnom a bejárathoz, hála a szellemálcámnak, majd a kapu melletti szerkezettel kinyitottam. A vaskapu halk morajlással nyitotta szét szárnyait, mire onnan is élőholt katonák özönlöttek ki. Én a kapu sarkában maradtam láthatatlan, veszteg, míg az összes kapuőr ki nem futott, hogy megkeressenek.  Ők nem vettek észre, viszont a hőérzékelő kamerákat nem lehetett ilyen könnyen becsapni, se a naobombákat. Azok a fránya, rovarszerű kis masinák megtelepedtek a lábszárvédőmön, de még a derekamra is akaszkodott egy-kettő, hogy felrobbanjanak, de én készültem ellenük! Fogtam a kulacsomat, és lelocsoltam őket vízzel, mire ezek a kis robotférgek egyszerűen kisültek. Inkább ezek az apró kisülések csípjenek meg, mint a robbanásuk.
Továbbmentem  a folyosó végéig, mire egy kar megérintett hátulról, és egy nagyon öreg, majdnem teljesen kopasz asszony nézett vissza rám.
--Üdvözletem, Maya hercegnő!-- kezdte vékony hangján--Niké Almyr vagyok. Régen anyádat szolgáltam, most meg kényszerűségből azt a nőt... De engedd meg, hogy segítsek neked.
Ezzel egy ősrégi , valódi vesszőből font kosarat adott át nekem.
--Minden Piroskának szüksége van egy kosárra!--mosolygott fogatlan szájával
Felhajtottam a tárolóalkalmatosságra terített piros-fehér kockás kendőt, és egy Bagoly-drónát találtam benne.
Ez a kis szerkezet szárnyairól és fülszerű szenzorairól kapta a nevét. Kellan-nak már jó ideje segíti a munkáját egy ilyen eszköz, ami, ha kell, lézernyalábot lő, ha kell matracot biztosít, ha a tulajdonosa magasságból zuhan, vagy éppen kötelet bocsát ki, ha híd nélkül kell átkelni valamilyen szakadékon.
--Köszönöm szépen!-- néztem az idős asszonyra,
A bagoly sugárlövedékei azonnal porrá égették a nanobombákat, így elértem azt a termek, ahol a túszok ültek, és fegyveres őrök vigyáztak rájuk. Kellan Aeneas-szal csatlakozott hozzám.
--Hányan lehetnek?-- kérdezte a félig japán fiú--Mármint az őrök.
--Nagyjából harmincan.-- felelt Kellan, mire Aeneas felhúzta kézelőjét, és felhívott valakit.
Ennek a srácnak a taktikai képességei a Radecéval vetekedtek. Tudta ugyanis, hogy a tűz és a víz ha összecsapnak, kioltják egymást. Ő ugyanis Thompson tábornokot hívta fel. Ügyes szónoki képességeivel meggyőzte arról , hogy közbe kell avatkoznia, mert ezek a fanatikus helghastok elrabolták az ő olimpikonjaikat is.
Az albínó tábornok nem habozott. Maga is megjelent egységei élén, hogy találkozzzon az általa annyira gyűlölt Anton Saric-kal.
Aeneas (lévén, hogy jogot is tanult), hivatkozott egy nemzetközi egyezményre, mely a civilek sérthetelenségét garantálja, és kérdezte, hogy Saric hogyhogy nem tartja be ezeket a szabályokat?
--Saric?--kérdezte Thompson-- Őt sose érdekelték a szabályok. Úgy is mondhatjuk, hogy Saric sz*rik ezekre a dolgokra.
A VSA speciális erői felvették a harcot a kiborggá átalakított holttestekkel, míg Kellan-ék a túszok kimenekítésén fáradoztak.
Magam továbbmentem a bagoly-dróna kíséretében, hogy kiszabadítsam Val-t. A kis szerkezet megmutatta, hol tartja fogva , és kínozza Saric. Ez Thompson tábornok figyelmét is felkeltette, és még valakijét: Stella Capitoli-ét, aki Val csapattársa és legjobb barátnője volt. Hiába tiltakoztunk, hogy civilek számára veszélyes hely Saric magánkínzókamrája, még ha láncokkal kötöztük volna meg, az se tartotta vissza.
--Ott kell lennem! Ott kell lennem!-- ismételgete majdnem  sírva.
Ezalatt Saric már rászereltette élőholt segédeivel túsza lábára a komputervezérlésű spanyolcsizmát.
--Ha nem mondod el, hitvány korcs, hol az elixis esszencia, búcsút mondhatsz a sportkarrierednek örökre!
--Csináljon velem, amit akar,-- válaszolt a teljesen összevert lány--De én akkor se mondok semmit!
Erre a rendőrfőnök megnyomta az indítógombot, mire a szerkezet satuja összeszorült, és a lány sípcsontja ripityára tört. Val nem bírta a nagy fájdalmat, így elvesztette az eszméletét. Saric dühösen a  szék vastámlájához verte áldozata fejét, majd behúzott még neki kettőt a gyomrába.


Ekkor értünk oda. Thompson napszemüvegén át Saric világító szemvédőjébe nézett, és ezeket a szavakat mondta:
--Ez jellemző a helghastokra' Ártatlan civileket kínozni! Ez hát a híres helghast felsőbbrendűség?
--Te beszélsz, korcs fattyú?-- hörögte Saric-- Ne merd letagadni, hogy benned is van a vérünkből! Azt is tudom, hogy az anyád családi nevét viseled, miként azt is, hogy miért.  Le se tagadhatnád, hogy Metrac tábornok volt az apád.
Miközben a VSA tábornoka és a helgghast rendőrfőnök egymással viaskodtak, Stella és én kioldottuk Val-t a vasszék kötelékeiből. A fölre fektettük az eszméletlen teremtést, mire ő felnyitotta az épen maradt jobb szemét. A bal szemét ugyanis dagadtra verték a holt robotok, hogy azt nem tudta kinyitni.
--Piroska és Hófehérke, jó titeket látni.-- kezdte erőtlenül, majd megfogta mindketőnk jobb kezét. A fogásából éreztük, a tekintetéből láttuk, a hangjából hallottuk, hogy haldoklik. Stella már nem tudta a könnyeit visszatartani, és az én torkomat is marta ez a keserű érzés.--Stella, tégy meg valamit! Értem és a helghast népért!
--Mi lenne az, drága Valley!-- tört ki a fekete hajú lányból a zokogás
--Ugorj be helyettem... a váltó végére! Meg tudod csinálni!
--Úgy lesz, barátosném, úgy lesz!-- borult Stella a kopasz lány mellkasára, akinek lelke éppen akkor hagyta el az anyagi világot.
Valerya Irene Harkin, nyugodj békében! Fiatal életedet feláldoztad, és most vidáman futsz az örök vadászmezőkön nagyszüleid szellemeinek büszkeségére. Te boldogan élsz a túlvilágon, akiket igazán sajnálok, azok a szüleid....
Stella felszárította a könnyeit, majd megkereste Niké anyót, anyám egykorik komornáját, és egy nullás hajvágót kért tőle. Az idős asszony bevezette egy szállóra, ahol régen helghast munkásnők pihenték ki a gyártószalahgok és a hegesztőgépek melletti mindennapos robot fáradalmait. Bevezette a szálló egyik hálótermébe, egy tükör elé állította. Egy szekrényből előkotort egy régi nullásgépet, amit az ifjű atlétanő kezébe nyomott.
--Kíváncsi vagyok, hogy meg tudod-e tenni.-- mormolta, fogatlan szájával mosolyogva
A lány a  tükörbe nézett.  Szebbnek látta magát benne, mi8nt valaha, különösen, hosszú, dús, fekete haját látta az eddiginél fényesebbnek és selymesebbnek. Kék szemébe az elszántság fénye gyúlt fel, mély lélegzetet vett. Bekapcsolta a nullásgépet, és nekiesett szépséges hajkoronájának. Miután végzett, újból a tükörbe pillantott. Fehér bőrével, mindenre elszánt tekintetével, így kopaszon úgy festett, mint egy helghast női kadét. Már csak a sebhelyek hiányoztak az arcáról.
--Megcsinálom!-- csak ennyit mondott
--Derék lány-- jegyezte meg Niké-- Így is nagyon szép vagy. És a te hajad még újra ki fog nőni.


Thompson emberei eközben megsemmisítették az élőholt robotok seregeit, és Saric-ot is elfogták. A rettenetes, kopasz rendőrfőnök azt tette, amit Mael Radec is annak idején: főbe lőtte magát. Úgy látszott, félt attól, hogy majd őt is kínozni fogják, ahogyan azt ő tette áldozataival. Ő (az általa halálra kínzott Val-lal ellentétben) biztos, hogy nem fog békében nyugodni a TúlvilágonA bajok azonban nem értek véget. Egy újabb sereg élőholt katona támadt ránk, miközben egy ellenszenves, reszelős, női hang hallatszott a háttérben!--Öljétek meg mind!  A piros csuklyás lány viszont az enyém!

Maga mögött hagyva Kínát,

Várja őt egy másik világ.

Gondol egyet Hómalacka:

Úti célja lett Alaszka.

Mesélt a Szél legendákat,

Hogy ott aranyat bányásznak.

Csak azt tudná, mire kellhet

A sárga fém az embernek!

Bár hideg van, ő nem fázik,

Hisz úgyis hóban tanyázik,

Kihűléstől védi zsírja,

A fagyokat ezért bírja

Megérkezik Alaszkába,

Fenyőerdős, havas tájba,

Hol emberek kutyaszánon

Vágtatnak hegyen, sziklákon.

Pete, a derék ifjú legény,

Szívében az édes remény,

Hogy törlessze adósságát,

Választotta aranyásást.

Belegázol a folyóba,

Az üledéket kotorja,

Az jelentene örömöt,

Ha találna aranyrögöt.

Valami oldalba böki.

Pete felkiált: "Szárnyas röfi!

Egy kortyot se ittam máma,

Ám a szemem mégis látja!"

Hómalacka turcsi orra

Fénylő rögöt kiszagolja.

Kapar, s úgy mutatja Pete-nek,

Aranyrögöt honnan vihet.

Gazdag lett az aranytermés!

Pete megszólal: "Derék sertés,

Vendégem vagy, (hív a kocsma),

Pár jó bögre kakaóra."

Forró ital, teli bögre

Jó barát a rossz időbe`,

Felmelegszik Hómalacka,

Pete-et s a kocsmát elhagyja.

Rátelepszik egy sziklára,

Rátekint a mesés tájra,

Észak hegye, bérctetője

Sok történet ihletője.

Ahogy elszáll a sziklától,

Búcsút venne Alaszkától,

Lent a tó mellett emberek

Jégszobrokat építenek.

Ügyesség és fantázia,

Ezer dollár a fődíja!

Ám egy fiatal csapatnak

Ötletei nem akadnak.

Királynőt vagy sasmadarat?

Olyat alkot sok más csapat!

Sárkányt? Az szép lenne, s merész,

De olyat csinálni nehéz!

Egyikük felnéz az égbe,

Majd` eláll a lélegzése,

Amikor is megpillantja,

Hogyan szárnyal Hómalacka.

Malackánk nem is gondolja,

Lent épül már a jégszobra,

A zsűri is elismeri:

Első hellyel értékeli!

Elérkezett a nagy nap éjszakája. Az új-helghani Pyrrhus városban, a Nagy Stadionban megkezdődött a nyitó műsor. A futballpályára beözönlött színészek a helghast nép történetét adták elő, attól kezdve, hogy hogyan száműzték őket Helghan kegyetlen, mostoha bolygójára addig, hogy hogya telepedtünk vissza Vektára.
A Radec feltámadása rész az különsen tetszett a közönségnek. Direkt egy magas színészt öltöztettek be a Gyilkológép páncéljába, aki lőni is tudott. Igen tudnia kellett lőni, hiszen neki kellett meggyújtani az olimpiai lángot a kandelláberben egy mesterlövész puskával.

Ezek után az Intergalaktikus Olimpiai Bizottság (IGOC) elnöke, Robert Brevis mondott rövid köszöntőbeszédet,majd Visari kancellárasszony vette át a szót. Anyám ezúttal nem a szokásos fekete gyászruháját viselte, amit annak jeleként hordott, hogy apját és annyi honfitársát is elvesztette a hosszú harcok során. Hosszú sötétkék estélyiruhába öltözött, amiben valóságos királynőnek tűnt. A stadion fényei megvilágították sápadt, megviselt arcát, melyről a smink se tudta eltakarni a nehéz, feszültséggel teljes munka okozta fáradtságot. A beszédén azonban nem érződött. Ezüstös hangja erőteljesen csengett, mintha ezzel is azt mondaná: "Soha nem fogom feladni."
--Üdvözlet mindenkinek!-- kezdte--  Most csodálatos idő van arra, hogy megkezdődjenek a játékok a béke, a becsületesség és a jóakarat jegyében. És ha az égiek is ezt szeretnék, kinek állna érdekében , hogy a szent olimpiai láng ne ragyogjon, és hogy népeink jobban ne ismeressék meg egymást?
Mert a gyűlölet alapja a félelem, és a félelemé a tudatlanság. Ezek a játékok alkalmat adnak nemcsak egymás, de önmagunk, megismerésére, és félelmünk legyőzésére is.
Ez a játék egy kezdeményezés. Egy olyan folyamatnak a kezdeményezése, kezdete, melynek végén, remélhetőleg az újabb generációk, gyermekeink, unokáink, dédunokáink már békében fognak felnőni, és éles fegyvert legfeljebb csak a múzeumokban látnak... vagy a videojátékokban...
(Ekkor hangos tapsolás és éljenzés tört ki a lelátókon. "Jó fej az öreglány!"-- jegyezték meg az emberek egymásnak.) Az úrnő így folytatta.--Kívánok minden egyes olimpikonnak, függetlenül attól, hogy honnan jött, vagy milyen származású, sikerekben, örömökben gazdag játékot, a bíráknak pártatlanságot és igazságos döntéseket, a  nézőknek pedig önfeledt szórakozást, és tiszta, élményekkel teli szurkolást! Most pedig üdvözöljük az egyes bolygók játékosait és csapatait!

Erre felcsendült az ütemes zene, és a különböző bolygók  olimpiai csapatai az ábécé sorrendjének megfelelően, lépett a stadionba . Először Aoiviridis csapata vonult be. Mind az Aoi, mind a Viridis vidékeiről jöttek szép számmal férfiak és nők, széles mosollyal, vidáman integetve a közönségenk, ahol szintén elég sok honfitársuk foglalt helyet.
A zászlójukat, melyen fehér alapon egy függőlegesen osztott, félig kék, félig zöld kör állt, Jake Walder, egy magas, szőke, világoskék szemű huszonéves férfi vitte, a kosárlabdacsapatuk kapitánya. 

Aoiviridis-t Bethunia csapata követte egyszín lila zázslajával.  Kedves, mosolygós, karamellbőrű polgárai a józanságot és a bölcsességet tekintették legfőbb erényüknek. Utánuk Celian bolyjának olimpiai csapata jött be a maga kicsi, vékony atlétáival.  Katonai szempontból Celian a légi erejéről ismert...

A vége felé Vekta után megérkezett Verdunia csapata is, Nyugtáztam, hogy Val is a csapatban van, és ahogy mosolyog és integet a közönségnek,  semmi baja nincs.

Én éppen a kórházi szobám tévéjén figyeltem az eseményeket (ezt a Diversitas-i összecsapást nem sikerült megúsznom sérülés nélkül, de szerencsére komolyabb bajom nem történt), miközben Zoe Templar doktornő éppen vizitre jött hozzám a főorvos, Nikol Savic és néhány ápoló kíséretében.   A főorvos a néhai Mandor Savic unokaöccse volt. Azé a Dr. Mandor Savic-é, akit a szintén néhai Vyktor Kratek ezredes kényszerített biológiai fegyver kifejlesztésére... természetesen az emberek kiirtására....
Templar adjunktusnő elégedetten nyugtázta, hogy gyógyultnak lehet nyilvánítani, és kérte az egyik nővért, hogy készítse el a zárójelentésemet. Mikor  a kórházi személyzet többi tagja továbbment, én kettesben maradtam az adjunktus asszonnyal.
--Csodálom önt, kedves doktornő, hogy ennyire nem gyűlöli a helghast népet., azok után, ami az édesapjával történt...
--Semmi bajom a helghasttal mint néppel.-- válaszolt ő-- A kancellárasszonyt pedig kimondottan kedvelem. Egyedül egyvalakivel nem tudok még most se kibékülni az ön népéből : apám gyilkosával. Bár érdekes, hogy amikor kislányként találkoztam azzal az utolsó gazfickóval, egyáltalán nem tűnt szörnyegenek a páncélja és a sisakja ellenére se: inkább bűnbánatot láttam a szemében, mint gyűlöleltet vagy vérszomjat. De nem... nem tudok neki megbocsájtani, még úgy se, hogy tudom, hogy a vérdíjának egyharmadát, azt a hárommillió vertét arra ajánlotta fel, hogy tanulhassak. Érdekes az is, hogy pont ő hívta fel a figyelmemet a két Zypress doktorra, akiknek a munkásságából én is nagyon sokat tanultam.

A doktornő természetesen Radec tábornokról beszélt, aki számomra példakép, számára viszont egy gonosz szellem volt.
--Egyébként pedig... nem én vagyok az egyetlen ember, aki ebben a kórházban dolgozik.-- váltott témát
--Megkérdezhetem, melyik Zypress doktor szimpatikusabb önnek?
--A fiatalabbik: Martyn Zypress. Igaz, hogy az apa, Achim, sokkal nagyobb koponya volt, sokkal mélyebbre ásott a kutatások terén, de Martyn inkább foglalkozott magával a beteggel, és az írásai is érthetőbbek voltak számomra, és más orvosok számára is.

Ekkor azonban megszólalt a csuklómon lévő vészjelző. Kellan hívott, hogy nanobombákat helyeztek el a stadion alagsorában, és nekem is ott kell lennem, hogy segítsek a hatástalanításukban, annyi van belőlük.Gyorsan kikértem a zárójelentést, az egyenruhámat, és már útra kész voltam.
Ez az árnymarasall-lét átka! Mindenhez kell értenünk, ami a harcászathoz és a hadászathoz köthető. Nemcsak felderítőknek, mesterlövészeknek és jó közelharcosoknak kell elnnünk, hanem a tűzszerészethez is kell értenünk.
 Ráadásul úgy kell tevékenykednünk, hogy senki ne tudjon róla, , majd elviharzottam a kórházból
--Bájos teremtés.-- jegyezte meg Savic főorvos , mikor elhagytam a kórházat.

Megérkeztem a Sydon-i stadionba, ahol az alagsorban Kellan és néhány tűzszerész a Helghast Biztonsági Ügynökségtől már várt .
Megérkeztek a K-9-es alakulatok is a nyomkereső kutyáikkal, és lassan bár, de sikerült feltérképeznünk a nanobombák helyeit.
A mini számítógépem segítségével megtaláltam a nanobombák egy részének központi vezérlő egységét, amit a tűzszerészek hatástalanítottak. Ám ez csak az egyik ilyen egység volt:  ahogy a virtuális térképen láttam, akadt még belőlük egy tucat, amik ráadásul nem csak irányítani tudták őket, hanem termelték is. Ez a JSt-fickó még a néhai Jorhan Stahl-nál is elmebetegebb volt!
Kellan a VSA egységeivel a stadion nyugati szektorába vette az irányt, miközben én a (a számítógép koordinátái és a női megérzéséem alapján) a lelátók felé tartottam. Épp jókor, hiszen az üres ülőhelyek közt megláttam egy hét-nyolcéves-forma szőke kislányt bóklászni.
--Maradj ott, ne mozdulj!--kiáltottam neki, de ő ügyet se vetve a hangomra, ment tovább., rálépve az egyk ilyen nanoméretű robbanó bogárra, aktiválvan annak robbanó szerkezetét.
A másodperc töredéke alatt kellett cselekednem. Odateleportáltam a kis szőkeséghez, a karjaimba vettem, és sikerült a pályán landolnom vele, mire a bomba felrobbant, így ép bőrrel megúsztuk a dolgot mind a ketten.
A kis szőke a szemebe nézett majd magára mutatott, a karját keresztbe fonta, , majd az ujját rám szegezte. Akkor vettem észre a blúzán a kitűzőt: Lea Vitelli Általános Iskola Siket és Nagyothalló Gyermekek és Fiatalok Részére. 
Elmutaogatta, hogy Lilinek hívják, és hogy a csoporttársaival jött megnézni az olimpiát. És hogy a kedvenc meséje a Piroska és a farkas.
Odaértem vele a stadion kijáratához, ahol is azt láttam, hogy Aeneas nyugtatja a gyerkekre vigyázó apácát, (aki hallott), hogy minden erőnkkel keressük Lilit.
--Mennyi idő, mire megtalálják?-- kérdezte a nővér aggodalmaskodva
--Kevesebb, mint gondolná.-- válaszoltam a fiú helyett én, mire a szerzetesnő arca felderült. Nem győzött hálálkodni, mikor a gyerekek odasereglettek hozzám, hogy jobban megnézzenek.
Néhány néző is volt ott, és elégedetten bólogattak.
--A mi Echónk.... a mi Piroskánk...-- mondogatták
 
Ekkor kaptuk  a hírt, hogy egy csapat ismeretlen betört az olimpiai faluba, és elraboltak néhány atlétát. Ez a nanobombás akciójuk tehát csak egy elterelő hadművelet volt.
A tetejébe még azt a hírt is megkaptuk, hogy Peter Brandenburg szenátort, Vektaváros elöljáróját meggyilkolták. Három golyó a szívében végzett vele, amit egy kis kaliberű lővegyverből adtak le az áldozat közvetlen közeléből--állapították meg a ballisztikusok.
Sebastian Thompson tábornok nyilatkozott az üggyel kapcsolatban a televíziós casatornáknak. Szerinte egyértelmű, hogy a helghastok tették ezt.
Ráadásul az anyámat is szidta, hogy ez az olimpiai játékot is csak azért szervezte, hogy megtévessze az embereket. El akarja nyerni  bizalmukat, hogy aztán a helghastok könnyebben kiirthassák őket.
Nekem ekkor ökölbe szorult a kezem, mikor egy tenyér simult a vállamra. Megfordultam, és láttam, hogy Aeneas volt az.
--Nyugodj mg--vetette rám zöldesbarna szemeit-- És járjunk a túszdráma végére!!
Beültünk egy polgári légi járműbe, hogy a tett helyszínére érjünk. A repülés alatt Aeneas megint megnézett egy bejegyzést Radec titkos naplójából.

"Kedves Naplóm!"-- kezdte
"A harc már az álmaimba is elkísér. Minden éjszaka azt álmodom, hogy részt veszek egy harcművészeti tornán. Olyan ellenfeleim vannak, min egy kincsvadász, egy lángoló fejű, pszichopata bohóc, vagy egy kiborg nindzsa...
De úgy érzem, hogy álombeli ellenfeleimtől az ütéseken, rúgásokon, lövéseken és kardcsapásokon kívül mást is kapok. Olyasmit, amiből lehet tanulni. Itt van a kis, sárga rapper kutyus, aki mintha csak két dimenzióban lézetne. Parappának hívják, és van egy jelmondata: >>Mert el kell hinnem!<<
Ez a mondat erőt ad neki, aminek köszönhetően egyike a lejobb harcosoknak. Ahhoz, hogy nekünk is sikerüljön, el kell hinnünk, hogy győzni fogunk. Másként nem lehetséges."

Mael Radec, édes Főbepuffancs! Ezek a szavak nekem is erőt adnak, csak úgy, mint a fiúknak. Ígérjük, hogy küldetésünket sikerre visszük. És az is meglep, hogy ilyen kedvesen nyilatkozol ellenfeledről. Ez lenne hát z az oldalad, amit a nyilvánosság elől annyira titkoltál?

--Aggódom Echóért-- kezdte Aeneas a Diversitas-Város külterületén lévő borospince-rendszerben, ahová a civlikeket menekítették Kellan-nal
--Nyugodj meg.-- válaszolt Lucas-- A húgocskám egy egyszemélyes hadsereg. De, mutasd, mi van a nyakadban? Milyen "talizmán" ez?
Kellan elvette a félig japán sráctól a nyakbavalóját, amiről kiderült, hogy egy külső adathordozó egység volt. betették egy fiatal aoiviridisi srác miniatűr számítógépébe, mire megjelent a monitoron...
... Radec akkor még ezredesként. Ezt mondta a felvételen:
"Kedves Szemlélő!
Ha most ezt a felvételt nézed , én már valószínű, nem vagyok az élők közt.
A küzdelem továbbra is tart, és azoknak, akik békét akarnak, várniuk kell. Mert ha valaki békét kezdeményez a háború közepén, annak törekvése hiábavaló.  Annak csak a gyors halál jelentheti az egyetlen békét.
A háborúnak viszont előbb vagy utóbb vége kell, hogy legyen. Ezt pedig csakis úgy érhetjük el, ha megadásra kényszerítjük az ellenséget. Ehhez azonban jól kell ismernünk  mind a védekezés, mind a támadás stratégiáját. Szun Ce is megmondta, hogy>> Az a tábornok, aki járatos a védekezésben, az a föld legmélyebb titkos zugaiban búvik meg; az, aki járatos a támadásban, az az ég legfelső régióiból tör elo. Így egyrészt képesek vagyunk megvédeni magunkat, másrészt olyan győzelemhez jutunk, amely teljes.<<"
--Az ég legfelső régiói!-- kiáltott fel Aeneas-- A deszantosaink!

Kellan felhívott enegm, miközben én egy régi gyárépület udvarán rejtőztem el egy árnyékos sarokban, hogy megtudja, merre vagyok, és hogy be tudja mérni a tartózkodási helyemet.
Ezután láthattam, ahogy Aoiviridis légi desszantosai ejtőernyővel ugranak le az égből, és erednek a holt robotok nyomába. Mivel sokkal jobban ismerték ezt a helyet, mint az élőholtak, pontosabban , mint az, aki irányította őket, egykettőre végeztek velük. Felülről lepték meg őket, így esélyük se volt  még arra se, hogy bármelyikőjük is folytathatta volna a működést.
Előbújtam a rejtekhelyemről, mikor megpillantottam a parancsnokukat, Mingtian de Erzi-t, azaz Ming ezredest.
--Jól van, hölgyem?-- kérdezte azzal a védjegyévé vált fültől fülig mosolyával
--Voltam már jobban is.-- válaszoltam-- De nem panaszkodok
Miután a szakértők megvizsgálták  megsemmisített kiborgzombik tetemeit, megállapították, hogy ezek páncélzatát és belső vázszerkezetét is a JSt- kód fémjelzi. De kire utalhat ez a három betű? Ki lehet az az elmeháborodott, aki így semmibe veszi a holtak méltóságát? És miért akarja meghiúsítani törekvéseinket a békére?

Ezt az ütközetet megnyertük, hála Aeneas gyors helyzetfelismerésének, a desszantosok hősiességének, Kellan-nak, és egy nemes harcos emlékének, aki holtában se feledkezik meg övéiről 
Mivel a Diversitas-városi borospincék szolgáltak menedékül. úgy gondoltuk, erre a győzelemre, és arra, hogy senki élőnek nem történt baja, koccintottunk a drága vörös és fehér nedűkkel. 

Az olimpiai játékok előkészületei egyre lázasabban, egyre nagyobb intenzitással folytak. Mint régen az ókori görögöknél, most is az lett a szabály, hogy az ilyen nagyszabású sportesemény alkalmával le kell tenni a fegyvert. Az UCN valamennyi nemzete, valamennyi emberi lény által lakott bolygó politikai és katonai vezetősége támogatta az ötletet. Nem beszélve a fronton harcoló katonákról, akiknek már kezdett elegük lenni a vérontásból, hiszen a saját bőrükön tapasztalták, milyen az, ha elveszítik bajtársaikat, vagy valamelyik végtagjukat az aknamezőn. Akkor mindenki úgy érezte, ez a háború végét fogja jelenteni.
Peter Brandenburg, Vektaváros elnöke azt nyilatkozta, hogy elzárkózik Új-Helghani olimpia támogatásától. Úgy látszik hatott rá Thompson tábornok fenyegetése. Hivatalosan a szűk költségvetési kerettel indokolta döntését, mire anyám mély sajnálatát fejezte ki, bár arcizma se rándult. Brandy papa megtagadta a segítséget hivatalosan, valójában azonban...
...  küldött embereket a helyszínre építkezni. Hamis helghast igazolvánnyal és munkás  egyenruhával látta el őket. Ezenkívül mérnököket is küldött, főként fiatalokat, akik szívesen tanultak a Nagy Falon túl élő kollégáiktól.
Kellan és én viszont tudtuk, hogy nem mindenkit hat meg a játékok szentsége, ezért kadétokat és önkénteseket toboroztunk, hogy kiképezzük őket az új-helghani katonai akadémián, amit kiről másról, mint Mael Radecről neveztek el. Aneoklasszicista jellegű, monumentális építmény előtt cédrusfák álltak (cédrus, angolul cedrus vagy cedar-- visszafelé: radec), és a katonákat a régi szellemben képezték, a vasszigor és az engedelmesség jegyében. Nem tudom, hogy az egyenruha viselési szabályainak megsértéséért még mindig fejlövés jár-e, ahogy az az Akadémia névadója idejében dívott.
Nem akartam egyből lerohanni az újoncokat, ezért úgy határoztam, aktiválom a csuklyámat, és a köpenyemet, aminek segítségével láthatatlanná tudtam tenni magam, úgy osontam be szétnézni, felérni a terepet: a kiképzés minőségét, a fegyvereket, a rendelkezésre álló felszerelést, és ami a legfontosabb: magukat a kadétokat.
Beléptem a a nagy előcsarnokba, ahol hatalmas, törhetetlen panorámaablakok eresztették át a fényt. A padlót a mi nemzeti hármas nyilunk díszítette, mely a három fő helghast erényt jelképezte. a kötelességtudatot, az engedelmességet és a hűséget. A mennyezetről vörös, hármas nyilas zászlók lógtak alá. A csarnokban kadétok lézengetk, beszélgettek vagy a tízóraijukat fogyasztották. Igyekezték kihasználni a kis szünetet, ami két tanórának nevezett kínzás közt megadatott nekik. Az a szerencsém, hogy a szellemálcámban nem vettek észre.

 Emlékszem, mikor először léptem az Akadémia falai közé: a fiúk nem győztek füttyögni és beszólogatni: "Hé, bébi! Katona akarsz lenni? Ha puskát akarsz látni, megmutatom az enyémet!"  
Én akkor úgy tettem, mintha meg se hallottam volna, ám amikor az a srác hátulról megfogta a vállam, én egy csípődobással padlóra küldtem. Valami olyasmit mondhattam neki:
"--Én itt nem látok puskát, csak egy ócska kis játékpisztolyt."
Akkor már a többiek is látták, hogy nem érdemes kikezdeni velem. Abból az évfolyamból, emlékszem, én voltam az egyetlen, akinek XX kromoszómája volt, de így is én lettem az évfolyxam legjobbja, és nem a családom miatt. Nem akarok hencegni, de valóban így történt.

A díszes korlátú márványlépcsőn felmentem az igazgatói irodába, hogy szétnézzek a tanítványokról szóló adatbázisban. Megbízható, lelkiismeretes emberekre van szükségünk, akikből ugyanakkor hiányzik a rasszizmus. Nem volt nehéz feltörnöm a direktor úr számítógépének belépőkódját, és mire visszatért az irodájába, elég nevet gyűjtöttem össze, akikről egy csinos listát készítettem egy pendrive-ra.
Az igazgató, Solan Krushic ezredes, vagy ahogy a kadétok becézik, Száraz Csont, egy anyámmal egykorú férfi volt. Nem viselt maszkot, de bár tette volna! Szerencsétlenre ha ránézett az ember, a hideg futkosott a hátán. Kopasz feje valósággal világított, arccsontja és állkapcsa közt, beesett arcán sűrű, éles ráncok éktelenkedtek, de úgy, ahogy a gomba kalapja belsejében a lemezek. Se szemöldöke, se szempillái nem voltak, látószervei alatt pedig öles, fekete táskák duzzadtak. 
Egyszer láttam egy képet Radecről maszk nélkül. Ő se volt egy Adonisz, de Krushic-hoz képest még ő is angyalarcúnak számított a maga sebhelyektől tarkított ábrázatával.
Száraz Csont tehát visszatért  irodájába. Leült díszesen faragott íróasztala mögé, majd aszott, megviselt arcát fekete kesztyűs kezeibe temetve, szomorúan rázta a fejét.
--Ezek a mostani újoncok...--morogta-- Alig lehet bírni velük!  Fegyelmezetlenek, okoskodóak, engedetlenek... ráadásul ez a pacifizmus egy kész járvány köztük! Inkább kábítószereznének, mintsem a béke híveivé váljanak! Ha lelövöm valamelyiket, csak még engedetlenebbek lesznek, és már így is elég kevesen vannak, akik katonának akarnak jelentkezni. Még kevesebben, akik tényleg azok is akarnak lenni. Mael, ha erről tudnál, most biztos kétszázazas fordulatszámmal forognál a sírodban! Hová jut a helghast nép, ha ezeknek a hippiivadékoknak harcolniuk kell majd?
Itt ránézett a tőle jobbra lévő festményre, ami Radecet ábrázolta.
A pendrive-val a táskámban búcsút intettem Krushic-nak, és elhagytam az Akadémiát.
Ezidőtájt Kellan is hasonló műveletet hajtott végre Vektaváros katonai akadémiájában.
Val Harkin kisasszony pedig keményen edzett gyakorlópályánaz új-helghani Sydon város kültróletén lévő stadionban. Edzője, Leo Koslow elégedetten mérte az idejét, majd mikor a lány az utolsó kört is befejezte, Koslow magához hívta.
--Kedves Val, három számban fogsz indulni. Az ezerötszáz, a háromezer méteres síkfutásban, és a...
--Mester, kérhetek valmit?
--Mi lene az?
--Szeretnék indulni a négyszer ezerötszázas váltóban is, úgy, hogy én legyek a befejező ember....
Koslow elsápadt.  Ez a bizonyos váltófutás ugyanis nem olyan volt, mint az eddig megszokott hasonló futószámok. Ez a szám nem az atlétikapályán zajlott, hanem azokon a helyeken, amik egykor hadszíntérként szolgáltak, egyfajta megemlékezésül az elesettekre és a háború borzalmaira. Az utolsó embernek a maga másfél kilométerét Helghan bolygóján kellett teljesíteni annak apropójából, hogy ez egy a helghast nép által rendezett olimpia. Az atlétának gyorsan védőruhát kell öltenie, és a csapatának feladata ellenőrizni, hogy az öltözet ép, és hogy működik-e megfelelően. Ez különösen a gázmaszkra és a hozzá kapcsolódó légszűrős tartályra vonatkozott. Így legalább más bolygó sportolói is helghast-tá válnak , ha csak egy rövid időre is, és átérezhetik, hogy mennyit küzdhetett, mennyit szenvedhetett a népünk a történelem során magáért a túlélésért is.

--Ezt komolyan gondolod?-- kérdezte Koslow a kopasz lányt
--Igen... Nagyon fontos lenne nekem.
--Akkor... -- sóhajtott az edző-- Legyen , ahogy akarod. Tudom, hogy a gyökereid oda kötnek, meg hogy szereted a kihíásokat. De azt is tudnod kell, hogy ha abban védőfelszerelésben futsz, akkor abban is kell edzened. A napi edzésprogramod felét abban fogod tölteni.
--Meglesz, Mester.Miután vége lett az edzésnek, odament hozzá az egyik csapattársa,egy fehér bőrű,piros arcú lány, aki derékig érő, fekete haját semmi pénzért nem vágatta volna le.
--Val, te nem vagy normális!-- kezdte
--Tudom, Stella.-- mosolygott a kopasz teremtés
--Ha azon a szörnyű bolygón bajod lesz... Jaj Istenem... ki fog nekem segíteni fizikából?
--Nyugi, Hófehérke, nem lesz semmi bajom! Ha meg mégis... annyi törpe legyeskedik körülötted, biztos akad köztük egy Tudor is, aki tud segíteni neked.--Igen, a törpék... de hol van a herceg?
--Majd ő is előkerül.-- zárta le a beszélgetést a kopasz lány, majd ment az ööltözőbe, hogy felhívjon engem.

Ezalatt Aeneas, Kellan és én Aoiviridisen voltunk, Aeneas édesanyjának lakásán. A tágas, csinos hely egyszerre viselte magán az európai és a japán kultúra jegyeit.
Miután csizmáinkat levettük, beléptünk a nappaliba, ahol Aeneas édesanyja, Murakami Szakura fogadott minket.
--Szervusz, Hadzsime!-- üdvözölte fiát az apró asszony
--Szia, anya!-- hajolt meg Aeneas-- Hadd mutassam be a barátaimat. Ő itt Lucas Kellan, ő meg...
--Echo!-- Szakura asszony nem tudta titkolni lelkesedését, ahogy meglátott engem.-- Sok szépet hallottam rólad Hadzsimétől, és másoktól is...
--Köszönöm...--sütöttem le a szemem
A japán hölgy a konyhába invitált minket, ahol a miszólevesből, szusiból és epres daifuku-süteményből álló vacsora elköltése után beszélgettünk, majd nekiláttunk a munkának. Kellan egy térképet terített az asztalra, amin a fő olimpiai stadion alaprajza volt látható, majd elmagyarázta, hogy hová kell biztonsági őröket állítani, illetve kamerákat telepíteni.
Én csak fél szemmel figyeltem őt, miközben Aeneas-ra néztem, akinek egy furcsa, talizmánszerű dolog lógott a nyakában.
--Apámtól kaptam.-- mondta --Állítólag segít, ha bajban leszek.
Ahogy kimondta ezeket a szavakat, hirtelen megremegtek a falak, az ablakok mbetörtek, és vagy négy-öt katona repült be rajta hátirakétával. Fekete-sárga páncélt és világító szemlencsés gázmaszkot és sötétzöld sisakot viseltek. A szerelésük alapján helghastok lehettek, de nem a mi hadseregünk tagjai!
Nem szóltak semmit csak rám szegezték fegyvereiket, mire én láthatatlanná tettem magam, így ők csak a falat találhatták el.
--Aeneas, vidd az anyádat biztonságos helyre! Kellan, te gondoskodj az épület kiürítéséről!-- adtam az utasításokat
A fiúk úgy is tettek, ahogy mondtam. Én az előszobába mentem, hogy felkapjam a gépfegyveremet, úgy tüzeltem rájuk. Egyet sikerült leterítenem, majd a társa felém kezdett el tüzelni. Én nem viszonoztam a golyózáport, helyette odalopództam a háta mögé, fogtam a csatakésem, és elmetszettem a nyakát. A kesztyűmön keresztül is éreztem, ahogy valami undokság az ujjamra tapad... rothadó hús- és bőrszövetek!
Tehát ezek kiborggá alakított holttestek!
Egy hajszál választott el attól, hogy újra találkozzak a vacsorámmal, amikor megint csak felhangzott a géppuskazaj.. és vállon találtak.
Fedezéket kerestem, ahol elővehettem a regenerátort, ezt a szerkezetet, amelynek sugarával pillanatok alatt begyógyulnak a sérülések.. Miurán végeztem, az egyik elesett kiborgzombiról levettem a hátirakétát, és kirepültem az épületen kívülre.
Mikor üldözőbe vettek, világossá vált, hogy miattam jöttek ide, és hogy van valami köze ennek a dolognak az Elixis virághoz. Már abból gondolom, hogy Miss Parsons-t is megölték.
Találnom kell egy helyet, ahol elrejtőzhetek, ugyanakkor nincsenek arra civilek, nehogy bárkinek baja essen.