Tisztulj meg!

Tisztulj meg!

 

Fényjátékot játszik az ég,

A hó bokáig érő,

A folyón most csillog a jég,

Minden arc és szem fénylő.

Ott látom a Keresztelőt,

Derékig áll a vízben,

Prédikál a népek előtt,

Arról, milyen  nagy Isten.

 

Egy szál fehér köpeny rajtam,

Hideg van, mégse fázom,

Közelebb megyek, hogy halljam,

Fülem, szívem kitárom.

Mennek aztán az emberek

Elé Keresztelőnek,

Gazdag, szegény, felnőtt, gyerek,

Mind vízbe nyomja őket.

 

Azután én jövök sorra,

Lesütöm a szemeim,

Hagyom, fejem vízbe nyomja,

Így mossa le bűneim,

--Tisztulj meg!—szól Keresztelő,

--Bűnöd-bajod elfeledd!

Hagyd, hogy átjárjon az erő,

Isten töltse lelkedet!

 

Víz alá, hogy lemerülök,

A szememet kinyitom,

Kavicsokra is leülök,

Lent maradok, míg bírom,

A víz alatt táncuk járják

Vidám, tiszta sugarak,

Éneklik a dalok árját,

Azt: sosem egy egymagad!

 

Emelkedek és mosolygok,

Érzem, hogy könnyebb vagyok,

Illőn köszönetet mondok,

Másoknak helyet adok.

Elhagynám a folyó partját,

De ekkor lép vízbe Ő,

Az emberek térdük hajtják,

S így szól a Keresztelő:

 

--Nem vagyok én méltó arra,

Téged kereszteljelek…

--De hát itt vagyok, csak rajta!—

Így hangzott a felelet.

És ahogy a vízbe merül,

A természet feléled,

Föld virágzik, ég felderül,

S megjelent a Szentlélek.

 

Fehér galamb alakjában

A Szentlélek körözött,

Majd így szól a magasságban

Ki mindent tud és örök:

--Elküldtem hát gyermekemet,

Akiben gyönyörködöm,

Megváltást hoz, szeretetet,

Ő az igaz örömöm.