A Mikulás macskája

A Mikulás macskája

– Ezt nem hiszem el! – fújt nagyot Bajusz úr, mikor meghallotta a 2022. évi Királyi Macskakiállítás végeredményét – Hogy én? Csak a második? És  ki nyerte a kiállítást? Egy valahonnan, a Kárpát-alomtálcából  ideszalasztott közönséges házimacska! Egy Cirmike! Bezzeg én, a  törzskönyvezett, előkelő felmenőkkel rendelkező norvég erdei macska, csakis az utolsók közt lehetek első! Hát ezért illegettem magam a kétlábúak előtt? Ezért ültem, feküdtem, bukfenceztem a kétlábú parancsára, és még azt a szintetizátornak nevezett zajládát is pötyögtettem! Ügyvédet akarok, de azonnal! Beperelem ezt az egész kócerájt!

Az emberek csak annyit láttak, hogy Bajusz úr, az ezüstszínű, hosszú szőrű, pompás küllemű cica begörbíti a hátát, a szőrét felborzolja, fúj és dühösen vernyákol. A többi versenytárs: perzsák, sziámik, koratok, szfinxek és brit rövidszőrűek nem győztek derülni a nagy esélyes norvég erdei macska sirámán.

– Nyugodj meg, Bajusz úr, te nagyon jó voltál! – próbálta vigasztalni gazdasszonya, Ninni, egy harmincéves-forma, barna hajú, feltűnően fehér bőrű hölgy

–Semmi baj, Kisöreg!  – nyugtatta Bajusz urat Alfred is, Ninni férje, egy kopaszodó, szakállas, szemüveges úriember – Hazamegyünk, és kapsz sült lazacot!

– Aztán egy jókora adag tejszínes tejet is! – tette hozzá Ninni – Na, gyere szépen a kosaradba!

Bajusz úr morogva-zsörtölődve, kelletlenül mászott be a hordozóládájába, miközben a többi macska kuncogva figyelte, ahogy gazdái elviszik.

– Szajonara, Bajusz-szan! – integetett egy fehér alapon vörös-fekete foltos, kurta farkú cica

A hordozóládát, benne Bajusz úrral a fehér SAAB hátsó ülésére tették, és úgy vitték haza, a hatszobás, emeletes házukba, ahol Bajusz úrnak külön apartmanja volt a padlástéren,  cicapalotával, kaparófával, macskaalommal, mindenféle világító és csipogó játékokkal, szóval mindennel, amire csak egy macska vágyhatott – legalábbis a kétlábúak szerint.  Most azonban Bajusz úrnak nem volt kedve se játszani, se enni. Csak ült az ablakban, és kifelé bámult: nézte a tejszínű ködöt, benne a szürkén felsejlő fákat és villanyoszlopokat. Eddig mindig ő volt a macskakiállítások sztárja, a felséges és intelligens jelenség, aki még zenélni is tud, most pedig ideszalasztottak egy Magyarország nevű helyről egy közönséges házi cirmos nősténymacskát, aki azzal rabolta el a közönség és a zsűri szívét, hogy egy pamutgombolyaggal kezdett játszani.

–Micsoda giccses ócskaság! – mormolta magában Bajusz úr, miközben Ninni behozta neki a sült lazacát némi vörös kaviárral. Az ezüstszürke kandúr azonban hozzá se nyúlt amúgy kedvenc menüjéhez.

– Ez a vereség nagyon megviselte szegény Bajusz urat. – nézett aggódó szemekkel férjére Ninni

– Ugyan! – legyintett Alfred – Majd kiheveri, és megint a mi mókás, játékos Bajusz urunk lesz. És különben is: az ezüst is szépen csillog.

– Neki nem! – sóhajtotta az asszony

Mikor a házaspár végzett a vacsorájával, keserves nyávogást hallottak az előszobából. Ninni odament, és látta, ahogy Bajusz úr bejárati ajtót kaparja.

– Ki akarsz menni? – kérdezte az asszony, mire a macska helyeslően nyávogott

Ninni épphogy egy résnyire nyitotta ki az ajtót, mire Bajusz úr szemvillanás alatt kirohant a kertbe, át a kerítésen, egyenesen a közeli erdőbe.

– Bajusz úr, gyere vissza! – sikított az asszony – Bajusz úr! Bajusz úr!

A macskának azonban esze ágában se volt visszamenni. Nem tudta pontosan megmondani, miért, de el akarta hagyni a házat, ahol minden és mindenki csakis őérte volt. Talán a szégyenérzet? Talán csak friss levegőre vágyott? Mindenesetre ő macska, és, mint olyan, önállóan hozza meg döntéseit. Elhatározta, új életet kezd, mint igazi erdei macsek, mint ősei, akik nem szorultak semmilyen gondozásra vagy kényeztetésre.  „Igazi viking macska leszek!”– gondolta. Ekkor azonban megkordult a gyomra. Visszamenjen a gazdáihoz? Nem, olyan macskaisten nincs! Eleredt az eső, és neki menedéket kellett keresnie. Talált is egy faodúban, ahol eltöltötte az éjszakát.

– Mit képzelsz magadról? – ébresztette egy éles hang

Bajusz úr felnyitotta sárgászöld szemeit, és látta, hogy egy mókus áll előtte. A kis rágcsáló folytatta:

– Azonnal eltűnsz az odúmból, különben…

Ezek voltak a mókuska utolsó szavai. Bajusz úr ugyanis rácsapott, hogy elvesztette az eszméletét, majd elfogyasztotta.

– Előételnek megteszi. – nyalta meg a száját, majd sikerén felbuzdulva, elindult egerekre és pockokra vadászni.

Ahogy bóklászott az erdőben, rátalált egy elhagyott vadászházra. A vadászház mellet farakás állt, amire felmászott, majd benézett az ablakon. Ott látta, hogy egy tízéves-forma fiú ölel magához egy négy-ötéves kisfiút és egy hasonló korú kislányt

– Eric, Ada, ne féljetek! Nem kerültök árvaházba! Nem hagyom!

– Chris, bátyus, én úgy fázom! – nyafogta a kis Ada – És éhes is vagyok!

Bajusz úr úgy érezte, segítenie kell ezeken a kétlábú kölykökön. Ők sokkal gyámoltalanabbak, mint a macskák! Elhatározta, szerez nekik élelmet. Éles orra a közeli faluba, annak is a piacára vezette őt, ahol a lacikonyhás sütögette a kolbászokat és az oldalasokat. Ekkor már közeledett a karácsony, és az árusok nem győzték fogadni a vásárlókat. Bajusz úr is „vásárló” lett – csak éppen pénz nélkül, ami az emberek szótárában tolvajként szerepel. El is csent a lacikonyhástól egy szép, nagy oldalast, majd iszkiri vissza a vadászkunyhóhoz! Ott elkezdte kaparni az ajtót, mire Christoffer, a legidősebb, ajtót nyitott. Ezután Bajusz úr minden nap meglátogatta őket, és hozott nekik valami ételt vagy nyalánkságot. Egy nap a kis Eric megsimogatta Bajusz úr fejét, és azt mondta neki:

– Te vagy a Mikulás macskája!

Az ezüstszürke macska tettei nem maradtak titokban. A piaci árusok már nem haragudtak rá, amiért elcsent egy-két húst vagy péksüteményt, amikor pedig követték a nyomait az akkor már leesett hóban, mindenki számára világossá vált, hogy a macskakiállítások egykori bajnokából miért lett tolvaj.  A macska egyik „akcióját” videóra vették, és adventkor, mint valami megható történetet, a tévé is közvetítette.

Az adást Ninni és Alfred is látták, és az asszony felismerte a Mikulás macskájában az ő eltűnt Bajusz urát.  A házaspár meglátogatta a vadászkunyhót, ahol a három árva tanyázott, és, mivel nekik nem lehettek gyerekeik, pedig nagyon vágytak rá, némi hivatali procedúra után mindhármat örökbe fogadták.  Eljött a karácsony, és a hatszobás, nagy ház teljesen más lett, mint a többi karácsony idején. Már nem volt sem csendes, sem üres: fénnyel, gyerekzsivajjal telt meg, hiszen a három gyerkőc a barátait is elhívta ünnepelni, és hogy meghallgassák a Mikulás macskájának a legendáját. A Mikulás macskájáét, aki rájött arra, hogy fontosabb dolgok is vannak, mint egy macskakiállítás.