Gyerekversek

Hervad a kék szirom, tó vizének szélén,
Bánat ül a tündér harmatos beszédén.
Bölcs bagoly letekint vén tölgyfa ágáról:
-Hívjatok gyógyírt a Hold tiszta lángjából!

Manók sereglenek  gyenge virág köré,
Ezüstszálat szőnek hervadt feje fölé.
Szentjánosbogárkák körben táncot járnak,
Hogy utat mutassanak éji sugárnak.

Holdfény erejével töltenek meg kelyhet,
Minden manó-marok áldást és fényt rejthet.
Csöppen a harmat a szomjazó virágra,
S ráborul az élet bűvös új ruhája.

Kinyílik a kehely, színe újra fénylik,
Tavirózsa álmát tündérek regélik.
Bagoly huhogása békét hoz a tájra,
Vigyáz a holdfény már e varázsvilágra.

Hárfa húrja feszül, pendül az ezüstszál,
Minden alvó faág új virágot kínál.
Bár az éj közepe sötét selymet hordoz,
Minden rügy kinyílik a bűvös hangokhoz.

Tarka virágfelhő elhozza a vágyat,
Illatfelhő szállong,felkelti a tájat.
S a vén tölgyfa törzsén fényes kapu nyílik,
Tündérek országa, oda bent mi fénylik.

Bölcs bagoly intésére manók odagyűlnek,
Arany kapu előtt mind-mind elidőznek.
Szentjánosbogárkák mutatják az utat,
Ahol a hárfahang titkos ösvényt mutat.

Holdfényben úszik most az egész nagy erdő,
Eltűnik a bánat, s minden sötét felhő.
Kéz a kézben mennek az ígéret földjén,
Hűség lakik minden virágos fa törzsén.

Kinyílik a szirom, fény árad belőle,
Bűvös tündérleány lépdel ki előre.
Aranyhárfa van a karcsú fehér vállán,
Csillan a holdsugár hangszerének szálán.

Megpendül a húr most, lágyan szól az ének,
Manók és bogarak örülnek az éjnek
Szép a hárfa hangja, mint a patak fodra,
Békét hoz az ének minden bús dologra.

Bölcs bagoly a fán már ütemre bólogat,
Hárfahang kíséri az éji álmokat.
Holdfényes udvarban hűség és dal násza,
Ez a tündérvilág örök ragyogása.

Szentjánosbogárkák a hárfára szállnak,
Fénylő gyöngyként rajta ritmusra kántálnak.
Minden manó szíve megtelik a dallal,
Várják az ünnepet boldog öntudattal.

Manóhad sereglik vén tölgyfa tövében,
Holdfényes palástban, az éj közepében.
Ezüstport gyűjtenek rózsás kis perselybe
Hogy a kert varázsát bűvöljék kehelybe.

Fent a bölcs bagoly ül, tágra nyílt a szeme,
Ő az éji tanács legfőbb fejedelme.
Szárnyával jelt ad most a manó seregnek:
-Szőjétek még a fényt a tiszta lelkeknek!

Csillan a holdsugár mohos sziklák hátán,
Manótánc pörög át az erdő magányán.
Bűvös mondókájuk halkan körbejárja,
Hogy a kert békéjét sötét árny ne bántsa.

Bagoly huhogása az éjszakába hív,
Minden manó-lámpás pislogva világít.
Hűségesen őrzik a Hold tiszta fényét,
Szentjánosbogarak aprócska reményét.

Óceán partján van egy csodás mesekert,
Hol az arany homok minden bút elfelejt.
Hajlongnak a pálmák, suttog a lágy szellő,
Vár rád a sok játék, s egy színes keszkenő.

Rózsa selymes kelyhén aluszik egy tündér,
Szárnya csillogása hó,liliomfehér.
Hűséges barátja a kék szitakötő,
Virágra úgy száll,mint egy fényes repülő.

Manók ássák mélyen a kert kincses helyét,
Mókusok gyűjtik be fák barna termését.
Amott bozontos kutya futkos a parton,
Ezüst Holdra vonyít, hogy hallják a Marson.

Este ha elfárad a tündérkert népe,
Lehajtják fejüket a virágos rétre.
Aludj most kisleány, vár rád egy új világ,
Kihírdették zengve a tündértrombiták.