Feljegyzések, érzelmek

Sokszor magam elé képzelem

Hogy én csak egy kísértet vagyok.

Utcákon nem hallatszik léptem

Látok, de láthatatlan vagyok.

Van testem kezem, csak nem láttok

Van agyam, teszek-veszek élek,

De csak így a láthatatlannak.

(Enni-inni ugyanúgy kérek.)

Elképzelem......

Feljebbvalóimnak mondanám

Mint, hogyan, miképpen tegyenek..

És jobb lenne a világ talán,

Mivel én mindenkit jobbá teszek

Fent csak jó lenne kit akarok

Ki méltő tisztjére, és igaz.

Nem parancsolna többé a rossz,

Mert le lenne taszítva ki gaz

Lang Leav - a szerelem veszélye

Éljük félig ezt az életet
és ne merjünk többet reménykedni.
Tagadjuk meg egymástól a képzeletet
attól, akit leginkább szeretnénk szeretni.

Szeressünk csak félig a szívünkkel
és alvajáróként sétáljunk az életen.
Ne álmodj az álmok elhagytak, el.
egyet nem tudtunk megtartani éppen.

Ne keressük égen-földön a vigaszt
ne suttogjunk a fényes csillagoknak
Mert vágyunk nagy-nagy veszélyt riaszt.
Biztonságosabb ha szíveink távol maradnak.

Ez a második fordításom.....remélem nem lett nagyon borzasztó.

Sokszor magam elé képzelem

Hogy én csak egy kísértet vagyok.

Utcákon nem hallatszik léptem

Látok, de láthatatlan vagyok.

Van testem kezem, csak nem láttok

Van agyam, teszek-veszek élek,

De csak így a láthatatlannak.

(Enni-inni ugyanúgy kérek.)

Elképzelem......

Titokban füledbe suttognám;

Megvallanám, hogy én szeretlek.

Ajkaidra illeszteném szám

Nem látnál, csak éreznél, leszek.

Karommal tested körül fognám

És te hiába tiltakoznál,

Bár valóban nem is akarnál

Megtörténne, bejönnél hozzám.

Szerelmünk

Szerelmünk páraként lebeg a szélben
Rózsaszín felhőként úszik az égben.
Még sok milliónyi alakja lehet
Változik, hogy túlélje az éveket.
Szerelmünk ott van a másik nyomába
Féltőbben őrzi Őt mint egy hű strázsa.
Szívünk-e érzést egymásnak fakasztják
Gerjesztik, vonzza őket a magasság .
A bú, keserűség minket kikerült
Mert eme érzés szívünkre ült.

(Hát ez még nagyon kezdetleges, de legalább próbálkoztam vele...még sokat fogok csiszolni rajta)

Oscar Wilde: A hangom

A nyugtalan, sietős, modern világban
Boldog volt a mi szívünk, neked és nekem
De most hajónk vitorláit szétszaggatva
Áll; rakományit szétszórtuk a tengerben

Ezért arcom ideje előtt öregszik.
Mert sírva menekült el az én örömöm.
A bánat megrázta lelkemet és most fázik
Mert a romlás húzza az ágyamon a függönyöm.

Mert az egész zsúfolt életem érted volt csak.
Nem volt több, mint síp, lant, vagy finom varázslat
Mi dalolt, hegedűről vagy a tengerről, de vak
Lett és most álmodik egy kagylóban szebb álmokat.