Feljegyzések, érzelmek

' imadom az éjszakát mert akkor az  érzések felerosodnek és

olyan meghitt gyönyörű minden'

ebből lett az hogy

'gyűlölöm az éjszakát mert elotornek és nem tudom elfojtani őket.'

A szeme, gyűlölöm. Hogy lehet valakinek ilyen tekintete, nem létezik hogy ezt Isten rakta össze ehhez démoni erők kellettek. Elárulja magát a sötét hatása is.  Ma is pirosban láttam, tegnap is. Úgy érzem ellopta tőlem. Utálom hogy átlát rajtam azzal a szemével nem merek ránézni mert belém lát. Tudja hogy mennyire hiányzik tudja hogy igazából még mindig nem feledtem. soha nem is fogom. És nem ér hogy ő mindig is ő marad, nem ér hogy a nevetése semmit nem változott. Legalább lehetne egy kicsit szomorúbb egy kicsit fakóbb mintha valamit ő is érzet volna valamikor. mintha. Tudja hogy nem tudok hazudni ezért ha kérdez hallgatok, bólogatok esetleg elfutok. Minden reggel imádkozok hogy aznap ne jöjjön aznap ne lássam mert belém hasít. Hogyan lehet  hogy még mindig minden egyes nappal szebb, hogy lehet, hogy semmit sem tört meg a varázsa.  Kérdések a fejemben, érzések a szívemben. Egyre halkulnak.. Néha már fülelnem kell egy kicsit csendben lenni

Psssst, csendet….. halljátok még őket?

Én már rég nem.

Hát a boldogság olyan, mint a füst.

Mindig eltűnik, amikor utána kapkodsz.

De ha nyugodtan ülsz, és nem zavarod meg, akkor előbb-utóbb valahogy mégis előkerül.

És ha megkérdezik, honnan jött, csak ennyit mondhatsz:

"Annyira boldog voltam, hogy nem is vettem észre, hogy itt van."

Miért legyünk szomorúak lehangoltak, hogyha lehetünk boldogak is. Rövid ahhoz az életem hogy elcsessze pár kormos felhő, rossz idő.  Persze tudom én van annak is hangulata, sokszor jó érzés hogy fáj az élet egy kicsit haragudni mindenkire egy kicsit sajnálni magad nem rossz dolgok, de csak egy rövid idore. Utanna azt mondod hogy leszarom, én boldog akarok lenni és az leszel. 

Túl egyszerű ugye? 

A nap lassan egybefolyik az arnyekkal
A szívem  a hazugsagokkal