Merluccius blogja
VersÉrted nyílnak
Csak érted nyílnak szirmaim,
feléd fordul virágom,
én tőled kaptam színeim,
így lettél napsugárom;
hold ne lopja titkaink.
Te adsz innom is ha kérem,
várlak tikkadt földű réten,
hogy szikkadt szirmom szomjazón,
szádról záport csókolón,
hűs zivatartól égjen.
Velem élsz a nappalokban,
szinuszom csak érted dobban,
ahogy itt vagy minden éjben;
láthatatlan remegésben,
álmot űző hajnalokban.
Mert a felhőm is te lennél,
valóságtól elrepítnél,
puha vánkosom te volnál,
habos takaróm, vagy dunnám;
szelek hátán messze vinnél.
Nem szakíthatod virágom,
karjaim hiába tárom,
elhervadok fényed nélkül;
szíved kérem menedékül,
szemeidben él világom.
Léleklék
Léleklék
Parázs vagy szívemen, golyó ütötte seb, kiégett szöveten kamrát lékelte heg. Szárító szélhuzat megszikkadt pitvaron; billentyű-kapukat lengető fájdalom. Hamu lett szerelmed, fuvallat repíti, kiürült lelkemet hiányod feszíti.
Mosolyom a napfényben
Domboldalban áll egy kis pad,
Áll egy kis pad a réten,
Rajta piheg csókod után
Mosolyom a napfényben.
Kezem pihen bőröd selymén,
Bőröd selymén maradón,
Elengedni még nem tudom,
Ölellek a kispadon.
Esteledik, menni kéne,
Menni kéne haza már,
De derekam visszahúzod,
Kölcsön csókod visszajár!
Csókod nyelem, eszem vesztem,
Eszem vesztem, -nem hívom,
Bódulatom meg nem ébred,
Ízed magamba szívom.
Nap lebukik, éj felkúszik,
Éj felkúszik egyedül,
De mosolygó szájam szélén
Csókod bújik emlékül.
Törd fel
Bár a köd oszladozik,
álomfelhő szertefoszlik,
az élmények élesek
mit bőrömre égettek
ujjaid, és ha szemedbe
nézek, nem vágyon más örömre.
S ha csókod finom lehelete
szilaj vágyat mutat,
tűnik a gátlás, illan a tudat.
A kulcsot még nem adom.
Csak őrülj meg, és ne kérdezz...
Törd fel újra lakatom!
Átok
Nem kívánok Neked mást:
Alvás helyett engem láss!Ne hagyjon aludni a vágyad;Legyen tűzforró az ágyad!Ne hagyjon aludni a kezed!Hiába is hunyjad szemed.Szenvedélyt ki ne olthasd;Csak tenyeredbe folytasdSóhajod, míg tested fáj!... -Mondd, az átok mindig vissza száll..?