Merluccius blogja

Kajszibaracknak az illata száll, -gyere szedd a gyümölcsöt. 
Napfényt pihentet a finom váll, s intése magadhoz öltött.
Hogy lesz hát zamatos lekvár? Kong még a kosár mire vársz?
Kezem indul, a gyümölcs vár, de már képzeletemmel szállsz.
Égeti bőröm a napfény vagy mástól hevesebb a szívem?
Fürge lelemény, kosár telik, véletlen érintésed üzen.
Nap delelőn, légy sem száll, tikkad a száj, vizet innék. 
Sóhajodra vödröm kútra jár, friss vizet neked vinnék.
Vedret megmerted, iszok hát, hűs vize éltet.
Finom bőrödön csurog pár csepp, mosolyom ébred.
Látom huncut gondolatod, még várhat a szándék,
 minden pillanat életerő amit adhat e játék. 
Mi járhat a fejedben, még a friss vizet kortyolod?
 Fél szemmel csak épp, hogy nézel.... ez olyan jó dolog.
Ujjaddal patakot térítsz száddal közeledsz hozzám.
Merjem? Ne merjem? Húzódol... Vagy incselkedsz talán.
Csókért drukkol a tengelic, andalog egy gulipán pár, 
Csukott szemmel lépek, meleg szellő édes illata száll.
Hunyt pillák árnyékán régen várt csoda történt:
Ajkam lágy ajkadhoz ért, így indítva lángoló örvényt.
És Árnyékát fedte reánk szép kajszibarack fánk.


(Nem bánom, violám, gyere oltsad szomjamat ajkaddal,
vedd a tiéd és add az enyém legyen úgy ahogy írva,
több és több közös emlékképpel szállni a sírba.)
 

Léleklék

Ó, te kedves Télapó,
Üzeneted megkapó!
Vegyél fel a szánodba,
repíts el az álmodba!

Kandallóban fa ropog,
Szemünkben a láng lobog,
Hószép puha medvebőrön
Pezsgőt iszunk majd a földön.

Piros sapkád és a gúnyád
Lógjon fent a fogason,
Jól végezted el a munkád,
Fogjon bárki szavadon!

Karjaimban megpihenhetsz,
Forró csókom melegít,
Míg az álmod elmeséled,
A hó kint mindent beterít.

ÁBÉCÉ


Andalgunk az úton
Álmodunk a múlton
Beszélgetünk illőn
Cirógatlak féltőn
Csókolózunk, égőn.
Dudorászunk fotózunk
Dz amikor lopódzunk,
Dzs mint a tinédzser
Engem szemmel igézel.
Édes -súgom nevedet,
Fázom, ha nem ölellek,
Gondolatom nálad jár,
Gyöngeség mi nálad vár.
Halkan lopózz mögém,
Ide hajolj fölém
Így ölelj, hosszan
Jó, ez kell mostan.
Kinga és Demeter
Lelkem nélküled
Lyukas zománc veder.
Minden megváltozott
Nincs más csak foltozott,
Nyugalom, amikor
Olvaslak, valahol
Ódánk, ha zenged.
Örökre szívembe rejtlek
Őrizem szemedet.
Parton a békák,
Quartettben fújják,
Rád leltem újra,
Súgd ha érzed búgva:
Szeretlek, megeszlek
Téged el nem eresztlek!
Tyű, de vajon kéz- vagy láb-?
Ugrok az öledbe hát
Úgy csókolod a szám
Ülök majd a combodon
Űzni vágyad nem fogom. De
Veled lenni marad álom
Wi-fizünk majd télen-nyáron.
X-, mint exek ennyi csak,
Yvan Sophienak marad. De
Zakatol a szív -nem dobog,
Zsibbad az ész, -Tied vagyok.