Érted nyílnak

Csak érted nyílnak szirmaim,
feléd fordul virágom,
én tőled kaptam színeim,
így lettél napsugárom;
hold ne lopja titkaink.

Te adsz innom is ha kérem,
várlak tikkadt földű réten,
hogy szikkadt szirmom szomjazón,
szádról záport csókolón,
hűs zivatartól égjen.

Velem élsz a nappalokban,
szinuszom csak érted dobban,
ahogy itt vagy minden éjben;
láthatatlan remegésben,
álmot űző hajnalokban.

Mert a felhőm is te lennél,
valóságtól elrepítnél,
puha vánkosom te volnál,
habos takaróm, vagy dunnám;
szelek hátán messze vinnél.

Nem szakíthatod virágom,
karjaim hiába tárom,
elhervadok fényed nélkül;
szíved kérem menedékül,
szemeidben él világom.