Merluccius blogja

Merluccius•  2020. január 14. 13:26

Szaván fogott Szirén

Szaván fogott Szirén

Mit vágyamról mondtam, csak rejtő hazugság,
Kényszer képzett, szófelejtő álvalóság.
Józanságba ragadt néhány erőltetett,
Jól nevelt gondolat, tenger részigazság.

Írtam, megértelek - kerestem kedvedet.
Pedig nem értelek, kétségben élhetek.
Temérdek kérdéssel hallgatom csendedet,
Szótalan bámulod hogy érted reszketek.

Virágzó szavaid versedben bűvösen
Rám törnek éjjente, nem hagynak hűvösen.
Amit én olvasok, szemedben megannyi
igézet, olvadok. Sok forró ígéret.

Csak tudnám, mire vársz? Láttalak remegni,
Érettem reszketve őrülten nevetni.
Azt mondod, félsz nagyon... Bűntudat, gondolom...
De mi jó, ne ereszd, - lépj túl a gondokon!

Miképp biztassalak, hogyan hívhassalak,
Ölelő karomba hogyan bújtassalak?
Hagyom, csak csönd legyél - mi sem könnyebb ennél?
Hallgatva kivárni, kőszoborként állni,
Szerető kedvesed kétségekbe zárni.

Nem vagyok kicsi lány, bár szeretnéd talán.
Ha magam kéretném, pillám rezegtetném,
Húzódnék kényesen, nevetnék kéjeden,
S álmodba lopózva űznélek éjjelen.

Igazi nő vagyok, ki tudja, mit akar,
Hogy ezt nem láthatod, örvényként felkavar.
Óvva karolsz, mint törékeny kerámiát;
Tán észre sem veszed, hogy engem mi bánt?

Talán mégis látod - ezt meg nem tudhatom.
Miért nem ölelsz? - azt én csak találgatom.
Szégyenemre vált a visszautasítás,
S hogy ennek szót adok... Nem tenné senki más!

Mondd, mit követel makacsan tekinteted?
Miket nem merészel két merénylő kezed?!
Azt mondod: tartozom. S menekülőutam
Immáron hiába kutatom. Bősz uram,
Úgy látom, Ön - nemcsak a szavamon fogott...!

Merluccius•  2019. november 5. 13:25

Érted nyílnak

Csak érted nyílnak szirmaim,
feléd fordul virágom,
én tőled kaptam színeim,
így lettél napsugárom;
hold ne lopja titkaink.

Te adsz innom is ha kérem,
várlak tikkadt földű réten,
hogy szikkadt szirmom szomjazón,
szádról záport csókolón,
hűs zivatartól égjen.

Velem élsz a nappalokban,
szinuszom csak érted dobban,
ahogy itt vagy minden éjben;
láthatatlan remegésben,
álmot űző hajnalokban.

Mert a felhőm is te lennél,
valóságtól elrepítnél,
puha vánkosom te volnál,
habos takaróm, vagy dunnám;
szelek hátán messze vinnél.

Nem szakíthatod virágom,
karjaim hiába tárom,
elhervadok fényed nélkül;
szíved kérem menedékül,
szemeidben él világom.




Merluccius•  2019. március 11. 15:45

Felelgetős (leveleztünk)

Kajszibaracknak az illata száll, -gyere szedd a gyümölcsöt. 
Napfényt pihentet a finom váll, s intése magadhoz öltött.
Hogy lesz hát zamatos lekvár? Kong még a kosár mire vársz?
Kezem indul, a gyümölcs vár, de már képzeletemmel szállsz.
Égeti bőröm a napfény vagy mástól hevesebb a szívem?
Fürge lelemény, kosár telik, véletlen érintésed üzen.
Nap delelőn, légy sem száll, tikkad a száj, vizet innék. 
Sóhajodra vödröm kútra jár, friss vizet neked vinnék.
Vedret megmerted, iszok hát, hűs vize éltet.
Finom bőrödön csurog pár csepp, mosolyom ébred.
Látom huncut gondolatod, még várhat a szándék,
 minden pillanat életerő amit adhat e játék. 
Mi járhat a fejedben, még a friss vizet kortyolod?
 Fél szemmel csak épp, hogy nézel.... ez olyan jó dolog.
Ujjaddal patakot térítsz száddal közeledsz hozzám.
Merjem? Ne merjem? Húzódol... Vagy incselkedsz talán.
Csókért drukkol a tengelic, andalog egy gulipán pár, 
Csukott szemmel lépek, meleg szellő édes illata száll.
Hunyt pillák árnyékán régen várt csoda történt:
Ajkam lágy ajkadhoz ért, így indítva lángoló örvényt.
És Árnyékát fedte reánk szép kajszibarack fánk.


(Nem bánom, violám, gyere oltsad szomjamat ajkaddal,
vedd a tiéd és add az enyém legyen úgy ahogy írva,
több és több közös emlékképpel szállni a sírba.)
 

Merluccius•  2018. január 17. 18:16

Léleklék

Léleklék

 

Parázs vagy szívemen, 

golyó ütötte seb, 

kiégett szöveten 

kamrát lékelte heg. 

Szárító szélhuzat 

megszikkadt pitvaron; 

billentyű-kapukat 

lengető fájdalom. 

Hamu lett szerelmed, 

fuvallat repíti, 

kiürült lelkemet 

hiányod feszíti.


Merluccius•  2017. december 10. 05:29

Válasz

Ó, te kedves Télapó,
Üzeneted megkapó!
Vegyél fel a szánodba,
repíts el az álmodba!

Kandallóban fa ropog,
Szemünkben a láng lobog,
Hószép puha medvebőrön
Pezsgőt iszunk majd a földön.

Piros sapkád és a gúnyád
Lógjon fent a fogason,
Jól végezted el a munkád,
Fogjon bárki szavadon!

Karjaimban megpihenhetsz,
Forró csókom melegít,
Míg az álmod elmeséled,
A hó kint mindent beterít.