🦉 Merklin Anita blogja

A múlt nap, midőn etettem cicáimat,
léptek zaját hallottam a kerti avarban,
s minthogy már egy órája lement a Nap,
nem láttam; kísértetek járnak - gondoltam.


Óvatosan kinyitottam kertkapumat,
és a villanyt felkapcsolva megláttam,
ahogyan egy süni szimatol a gazban,
táplálékának nyomában édesen járva.


Ráköszöntem lágy hangon, mosollyal
arcomon, és ő megállt, én közelebb
húzódtam, s mivel nem ment át labdába,
lassan felé nyújtottam mutató ujjam.


Mondtam neki édes szavakat, és ő
megszaglászta ujjamat, meg tudtam
volna érinteni pisze orrát, de inkább
csak hagytam, csemetéire gondolván.


Csak néztem őt, és beszéltem hozzá,
intettem, egy pillanatot várjon rám;
a házból kihoztam neki ütött paradicsomot,
ütött almát, kivittem, s elébe tettem.


Örültem édes társaságának, még a kedvem
is jobb lett, akárcsak egy gyermeknek.
Jó érzés szívvel adni egy ártatlan lénynek,
s hogy a neki valót megette, mert eltűnt reggelre.



2023. szeptember 23.

Ahogyan aranyban fénylő tekinteted rám emeled,

nem kell nyugodt szegelet, szívem is beleremeg.

Mézédes hangod egyetlen víg színe is azt üzeni,

néked jár a tisztelet, ezt hagyták örökül az istenek.

Ében mancsod léptembe helyezed a fehér havon,

s jössz utánam vakon, így kísérsz emberi utamon.

A kapuban még visszafordulok, szemed mosolyog,

napomon kísér fülemben csengve üdvvel óvó hangod.

Mikor zörögve összehúzod aranyosan csillogó szemed,

minden bú elszáll, miként hozzád édesen hazamegyek.

Megpihen megfáradt lélekjelenlétem, szívem dalt énekel,

szeretet a szeretettel arany-és rózsafonálon táncol-tekereg.

Hangszáladnak finom rezgése becézve teremtett szavak,

isteni hangja fülemben marad, a pillanat színe szívembe olvad.

Mancsod teszed nem csak nyomba, alvó pózba bele a markomba,

s úgy pihen baráti lelkünk csillagos éjszaka, mint színe a kis feka.

2019. december 13.