Mélység

Menta•  2024. április 1. 10:43  •  olvasva: 198

Kavicsot dobáltam az alvó  tóba,
ahogyan megtörte a fényes felszínt,
csobbant a víz, majd beforrt a hab.
A gyűrűző körök mind szétfutottak
hangtalan, majd kisímult a rezgő had,

Vízként ragyogott a megszületett pillanat,
hogy a mélység remegését szívemben őrizzem.
Arany fényeket szikrázott a Nap, s az ég alatt,
a rét felől, kakukkfű illatát szórta a szél.
A tó, mint a sötét szem, csak meredt rám.

Arcod láttam a mélyben. Hiába menekülsz már,
hullámaim mind feléd rezegnek, mélységként
élsz örökké, s a szívemben dobogsz.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Menta2024. április 6. 09:26

@csillogo:
Köszönöm szépen! :)

csillogo2024. április 1. 21:04

szép

skary2024. április 1. 12:06

@Menta: biztosott :)

S.MikoAgnes2024. április 1. 11:23

Láttatóan szépséges természeti-képekből induló bensőséges szerelmes vallomásod nagy-nagy tetszéssel olvastam! 😊🌞

Menta2024. április 1. 10:57

@skary:
Holmáshol?! :))

skary2024. április 1. 10:46

jah hacsakottnem