Éjszakai Lélekha(ra)ngok I.

Igazából oly kicsinyek vagyunk, és a világ oly nagy, mégis megkaptuk az egészet, mert az Úr ennyire szeret minket.
Gondoskodik rólunk mezőivel, erdeivel. Mindenből az Ő kezét nyújtja felénk, áradó bőséggel. Vedd,  nyúlj érte hálás szívvel. 

Minden, mi jóság és szeretet, az Ő szíve.
Békéjét árasztja ránk - nap, mint nap - támogat, hogy kitartóak lehessünk csatáinkban, s hogy nyugodt szívvel hajthassuk le fejünket, ha eljön az  éjszaka. Álmot bocsát fáradt szemeinkre, s színes réteken keresztül elvisz ég, s föld közt álmainkba.
Hajnal hasadtával már simogató meleg napfénnyel vár, s alig várja, hogy betölthesse arcunkat napja fényének káprázatos ereje. 

Lélekben, s testben is a javunkat akarja. Fáradhatatlan gondoskodása, kezeinek odaadó munkája minden értéket felülmúl;  mellette minden oly kicsinnyé válik, mint egy sziklatömbbe belefúródott csigaház - oly parányi, de a szilárd szikla részévé vált, s az magába fogadta, egy lett vele. Egy! Minden így él testében. Csodálatra méltó... 

/Nélküle nem születtek volna ezek a sorok, de még betűk sem, sem szavak./ 

*pm*