Melody18 blogja

Tudomány
Melody18•  2020. október 14. 20:41

Milyen is volt a végzős évem?

Olyan gyorsan elment az idő... 

Azon kaptam magam, hogy mingyárt ennek is vége...

Gőzerővel tanultunk már szeptembertől és az idő múlásával egyre többet és többet...

Egyik szemem sírt a másik nevetett...

Szinte már egy család voltunk imádtuk az osztályfönökünk tanáraink.

Mindig mondták számukra mi voltunk a legjobb és leg sokszínűbb osztály.

Megkaptuk a vizsgatételeket a szóbelihez onnantól gőzerővel előre irasbelibol pedig a tavalyi vizsgatétel alapján gyakoroltunk.

 Februárban volt a kitűző átadásunk amit nagyon vártunk.

Keringő helyett kitaláltuk, hogy csinálunk egy osztálytáncot majd párban is táncolunk egyes részeken régiesebb zenékre majd aztán felvettük videóra és a szalag tűző napján levetítették a családtagoknak vendégeknek és azoknak kik a suliból megtiszteltek minket a jelenlétükkel.

Én egy beszédet írtam és fel is olvastam háláról és csupa csupa szeretről kialakult barátságról szólt.

Az egész ünnepély nagyon megható és hangulatos volt. Mindenki meg kapta a kitűzőjét amit az osztályfőnök tűzött fel.




Május 5-én volt a ballagàsunk több osztállyal egyszerre. Gőzerővel készültünk rá.. éneket gyakoroltunk volt aki szolót is énekelt benne én és az egyik lány osztálytársam írtunk egy beszédet amiben a saját részünket együtt is olvastuk fel. 

A ballagás napján mindenki az osztály termében gyülekezett és mondott pár szót az osztályfőnökünk hozzánk.  Megkaptuk a tarisznyánkat.

 Aztán párban "álltunk" a folyosón majd végig vonoltunk az udvaron és hátul az udvaron osztályonként elfoglaltuk a helyünket. Igazgató mondott pár sort. Majd végig hallgattuk az osztályok produkcióját.


Majd mindenkinek bemondták a nevét és lufit engedtük fel.

Nemsokára pedig következtek a vizsgák..

Iràsbelivel kezdtük ami hosszú- hosszú feladat lapból állt ez volt az informatika része Excel, Word ismereteink.


Pár nap múlva jött a szóbeli ami miatt sokkal jobban izgultam. Ugyanis volt egy tétel üzleti kommunikációból amit nem akartam kihúzni a legnehezebb tétel volt számomra..

Á b c sorrendben hívtak be minket hárommasával. Én az első csapatban mentem be..

Életemben először volt ilyen szempontból szerencsém hiszen kihúztam az egyik kedven tanárom tételét a Jegyzőkönyvet. Majd vissza ültem az asztalomhoz és elkezdtem kidolgozni a tételt. Majd nemsokára rá kimentem és le feleltem belőle ötösre.

Miután mindenki le felelt vára köztünk hiszen az nap értékelték ki az írásbeli eredményét is édesanyám persze végig melettem volt.

Egyszer csak szólt a vizsga elnök, hogy menjünk be a terembe ahol kiosztották a bizonyítványainkat. Átvettem az enyémet és azzal a lendülettel oda is adtam édesanyámnak, hogy nézze meg mert én féltem az eredménytől majd nagyon meg örültem mikor mondta, mutatta, hogy négyes lett.


Este pedig jött a banket amire iszonyatosan sokat készültünk mindannyian.

Az osztályfőnököm egy saját búcsú beszéddel miközben "kiálltam" olvasni melettem állt 2 másik osztálytársam akik a beszédet végén oda adták a virágot és az ajándékot.

Miközben olvastam a beszédem rá néztem párszor az osztályfőnökömre meghatódott könnyek szöktek szemeiben.


Majd leültünk az asztal különböző részeire jókat ettünk, ittunk,beszélgettünk.

Később az osztályfőnökünkkel maradtunk táncoltunk, zenét hallgattunk.

Majd elbucsuztunk egymástól.

A kapcsolat, barátsàgok maradtak..❤🙏🏻



Melody18•  2020. október 13. 20:19

Milyen is volt a suli? Hogyan is zajlott egy napom

Elkezdődött 2016-ban az év... mivel nekem nem javasolták az előkészítő osztályt ezért azonnal "bedobtak a mely vízbe".. az az a Számítógépes adat rögzítő szakma 9. Évfolyamában.

Voltak akik már előkészítőből ismerték egymást de szerencsére jól fogadták az újonnan érkezőket köztük engem is.

Első nap az osztályfőnök mondta a két lábon járó osztálytársaknak, hogy amiben tudnak szünetben segítsenek nekünk kerekesszékeseknek kaját kivenni a táskából ebédlőben átmenni ilyesmi.

Nálam ez igy is történt első nap szünetben 2 lány osztálytársam jött is oda lelkesen, hogy hadd segítsenek. Azonnal megtaláltuk a közös hangot. Együtt is mentünk ebédelni felváltva tolták is a kerekesszékem. Mialatt ebédeltünk beszélgetni, nevetgélni kezdtünk mint akik ezer éve ismerik egymást. 

Hamar beilleszkedtem mindkét helyre. Volt, hogy a gyógytorna külön volt volt, hogy suli helyett a Merekben de volt olyan, hogy mindennap az osztálytársaimmal együtt.



Vissza mentünk az osztályba és az odáig vezető úton megbeszéltük, hogy órák után még "lògunk" kicsit együtt meg iszunk egy kávét. Igy is lett és még a szüleim is megismerték mert ők meg nem sok idő elteltével érkeztek hozzám.

A delutánjaim általában tanulással és a merekes életről szóltak erről majd később !

 Első 2-3 hónapban szinte mindennap mert akkor már apukám 1 éve Pesten dolgozott a bátyámmal együtt a szállásuk egy komplett lakás volt igy anyukámnak sem kelett mindennap oda vissza 150 km utaznia volt úgy, hogy én is odamentem hétvégente "haza".


Eleinte majdnem minden hétvégén hazajártam volt, hogy apukámmal vonattal, volt, hogy mentőszolgálattal.


Telt múlt az idő időközben lettek a Merekben is és a suliban is barátaim igy nem minden hétvégén mentem haza előre megbeszéltük, hogy programot csinálunk hétvégén vagy esetleg koncertre megyünk de erre majd egy következő részben jobban kitérek :)


Eljött az év vége felkészítettek minket, hogy következő évben vizsga ami olyan volt mint egy érettségi.. de erre is kitérek a következő részben !