SZÖSSZENETEK

most minden üres

csak a csend tombol 

kórt cipel a hátán

a félelem

menetjegyet vett

s a lét palettáján

feketébe csomagolt

tavasz andalog

meg-megáll

a bágyadt lelke

s a kietlen utcák

közepében felsikolt

/Me||y/ 

SE(milyen)vers

Se csúnya, se szép 
-gúnyos replikátor, 
se itt, se ott 
vándor ez az ámor. 
Se jó, se rossz, 
-amilyen, olyan 
se édes, se keserű 
nevezzem bárhogyan. 
Se víz, se tűz 
se nap, se hold 
de izzad a tenyér, 
valami elrabolt : 
tán a hideg, a meleg 
a fekete vagy fehér.

/Me||y/

Ragacsos nyárba
süpped a lábnyomom.
Kúszom a térben
távolodik a nap.
Ablakom tárva
én mindig álmodom.
Testem a földön
holmi idomdarab.

Már nincs ami vonz
erkélyemen virág.
Áltatom magam
és szépre gondolok.
Csikkekbe oltva
mellettem a világ.
Megtisztul elmém,
vörösbort kortyolok.

Fehér galambok
szállnak túl fejemen.
Eszelős vagyok
s túlélő ezáltal.
Jobb kezével üt
korai jelenem.
Kővé vált lelkem
felvillan a sárban.

Szomjas a tudatod
árnyékod rávetül,
esőben a napod
is ellened szegül.
Oly messzi az álmod
-rejtőző napköldök-
zúzza boldogságod.
Rózsaszínű gömbök
lepik el a tájat,
s mint egy rózsaszirom
kinyílik a bánat
angyalszárnyaidon.
A sorsod "no limit"
Magadnak is hazudsz.
Legalább élj kicsit,
meghalni úgysem tudsz.