SZÖSSZENETEK
Sikoly
most minden üres
csak a csend tombol
kórt cipel a hátán
a félelem
menetjegyet vett
s a lét palettáján
feketébe csomagolt
tavasz andalog
meg-megáll
a bágyadt lelke
s a kietlen utcák
közepében felsikolt
/Me||y/
SE(milyen)vers
SE(milyen)vers
Se csúnya, se szép
-gúnyos replikátor,
se itt, se ott
vándor ez az ámor.
Se jó, se rossz,
-amilyen, olyan
se édes, se keserű
nevezzem bárhogyan.
Se víz, se tűz
se nap, se hold
de izzad a tenyér,
valami elrabolt :
tán a hideg, a meleg
a fekete vagy fehér.
/Me||y/
NYÁR(S)ÁR
Ragacsos nyárba
süpped a lábnyomom.
Kúszom a térben
távolodik a nap.
Ablakom tárva
én mindig álmodom.
Testem a földön
holmi idomdarab.
Már nincs ami vonz
erkélyemen virág.
Áltatom magam
és szépre gondolok.
Csikkekbe oltva
mellettem a világ.
Megtisztul elmém,
vörösbort kortyolok.
Fehér galambok
szállnak túl fejemen.
Eszelős vagyok
s túlélő ezáltal.
Jobb kezével üt
korai jelenem.
Kővé vált lelkem
felvillan a sárban.
TÚSZ
Hajtok, s lám megvagyok nélküled isfurcsa, de csak az esték üresek.Tudatom forr -olyan szürreális,csillag ragyog, és egek védenek.
Szétáradt már az érintéshiány,fogaim közt csak beragadt szavak.Hallgat a jelen, sűrű köd szitáls a mögöttem álló múlt felkacag.
Gyötör valami, aztán földig húz,a hold elbújik, rugdos az ösztön.Rángat a szívem, testemben a túsz,-kivérzik- majd elnyúlik a csöndön.
Úgysem
Szomjas a tudatod
árnyékod rávetül,
esőben a napod
is ellened szegül.
Oly messzi az álmod
-rejtőző napköldök-
zúzza boldogságod.
Rózsaszínű gömbök
lepik el a tájat,
s mint egy rózsaszirom
kinyílik a bánat
angyalszárnyaidon.
A sorsod "no limit"
Magadnak is hazudsz.
Legalább élj kicsit,
meghalni úgysem tudsz.