Melinda Lehmann

Mely forró lángal élsz bennem,

ámbár elsö alkalommal,

kíménytelen elfojtottalak.

Köszönöm hogy égsz nekem,

hogy gyántos lobogó lángod

újra szívemhez tapadt.

Melinda Lehmann

Üres egy hely benned, mely már az éhség fájdalmától ég!

Miért nem engeded az üres helyet mással betölteni?

Oly sok szeretett falat, szorong  benned!

Miért éhezteted fájdalmasan, azt az üres helyet?

Könyörögve vársz mint koldus, hogy csak ö csillapítja éhed.

Miért nem engeded mással betölteni, mely megérdemli,

mely  téged soha nem éheztetne,

mely éhed nem bájos hazugsággal töltené.

Miért koldulsz tovább, egy már romlott  falatért,

mely benned lévö finom falatokat elrontja!

Ébredj fel! Ne álmodozva tápláld lelkedet!

Lelked valóság, oly sok finom falat otthona,..

melyeknek éhséged érdeke!

Add nekik az üres helyet, ne hagyd öket egymással szorongni,..

..egy falatért, melynek dátuma számodra már rég lejárt,.

 

Melinda Lehmann

Édes hangja, hozzád szóló  lágy szavai, melyekkel csak téged becéz.

Mikor érted aggódva  megkérdez „Hol voltál ilyen soká?“ „Aggódtam miattad, már kersestelek!“

Mikor nem tudja kivárni hogy újra lásson és naponta száz csókkal halmoz el.

Mikor csak veled akar nyugogovóra térni, mikor csak karjaidban alszik el.

Mikor eljön a nap, mikor tudod, érzed, mikor rájössz

hogy hangja már nem oly lágyan mondja ki neved.

Mikor téged már nem becéz.

Mikor már nem toporzékolva vár rád, és jötted észre sem veszi.

Mikor már oly ritka csókja is hideg.

Mikor nélküle kell nyugovóra térned, és nélküle ébredsz,

akkor tudod, ö már rég nem szeret  téged.

Mikor tudod hogy veled már csak sajnálatból van,

mikor tudod hogy már csak egyre vár: “Mikor mész el végre!”

Mindezt már rég érezted, és mégsem tudtál menni, mert fájdalmassan szeretted.

Mikor lelked már a fájdalom ostorától vérzik,

mert tudod hogy érdekét, már rég elveszítetted,

akkor teszel valamit, ami végett tudod, hogy véget tesz veled!

Véget,..  melyet már csak ki kellett mondani,.

Melinda Lehmann

Pezsgő pohárral kezében, áll a balaton partján.

Egy utolsó pohár, egy utolsó bizsergés,

mint régen, forró ölelése.

Rá egy utolsó gondolat, a vele töltött szép időkre.

Egy szerelemre, mely szívében bizsergett,

mint ajkában pezsgő.

Egy szerelem, mely szívébe fájdalmas csalódást hozott.

Fájdalom, melyen idők múltján, talán kacagni fog,

mivel a szerelem olyan mint a pezsgő, finom és édes.

Benne csalódva, állott buborékmentes.

Egy utolsó bizsergő korty, mint bizsergő csókja régen.

Egy utolsó könnycseppel tölti balaton vizét.

Pezsgős poharát a partra lerakva,

büszkén kiegyenesíti testét, melynek lelke tört.

Egy utolsó mosolyt küld felé,

egy mosoly, mellyel tőle búcsúzik,..

Melinda Lehmann

Rohanok feléd, felemelsz és körben forogsz velem, hol csak a boldogság szédülése létezik.

Zöld szemeid pillantásával, simogatod lelkem.

Ajkaink egymásra találva, rád oly kiéheyve ízlelem,..

Százszorszépet tépkedve játszol velem: szeret, nem szeret,..

Hallgatjuk a madarak csiripeléséből költött dalt, mely csak nekünk muzsikál.

Patak forrásából, egymást egymás kezébőll itatva, oltjuk szomjunkat.

Mohás kőn megcsúszva, erős karjaiddal mentesz meg,…  talán életem.

Forró ölelésed, melynek oly nagy lángja,  testem égeti.

Patak hideg vizében hült kezeddel, hőtöd égö arcom.

Ó drága pillanat maradj végtelen, csak te vagy az ki engem felhevít.

Behunyt szemekkel, harmatos fűben fekve,  élvezem a nap sugarát,  tudva hogy itt vagy, lágyan érinted kezem.

Karjaidban fekve, érzem, öleléseddel véded álmaim.

Bódító halk sutogásoddal, elringatsz a boldogságban, melytől szemeimben az öröm könnye fénylik.

Felébredek,…  újra csak egy álom,.  érzem  hogy létezel, hogy álmaidban én is ott vagyok.

Megálmodott álom, ezernyi percet várok rád a boldogság patakán, melynek jeges vize, bennem égő vulkánt nem oltsa el.

Ég bennem a vágy ölelésedre, mely bennem pillangókat ébreszt.

Forró csókodra, mely testem elhámozva, vérem  forró vulkánnak teszi.

Bódító szavaid, mely lágy hangal súgod fülembe:

“Megálmodtalak! Álmodban álmomba voltál!

Szóltam, hívtalak, de te nem hallottál, mert az álom hangtalan.

Gyere álmodjunk újra, tegyük össze álmaink,….“

Melinda Lehmann