Melinda Lehmann

Oly meleg bizalmat adó érzés.

Játszás közben elesve, könyököm és térdem véres.

Megijedve és félve

remegö hangon súgom füledbe

“Anya ne engesd hogy megvarjanak”

Öledbe veszel és kezed gyengéden nyugszik arcomon.

Tested melegsége, szíved dobogása

enyhíti félelmemet.

Fejem melleidre hajtva,

máris érzem homlokomon az ajkadból áradt

meleg leheleted.

Oly számtalan esetben tetted  ezt.

Álltalában csak szeretetböl,

viszont oly sürün mert megpróbáltál

a fájdalmaktól és minden rossztól megmenteni!

Anya hol vagy, itt vagy még velem?

Már nagy vagyok, öledbe nem férek bele.

Anya kérlek végy öledbe mégis,

ígérem ma is jó leszek!

Anya kérlek segíts,

vedd le rólam újra a fájdalmakat, a félelmeket!

Anya félek! Ne engedj el!

Anya kérlek, érezhessem még egyszer

öledben oly sok bizalmat adó

ajkad forró csókját és gyenge kezed 

a már megvisel ráncos arcomon!           Melinda Lehmann

Anya még oly kicsi vagyokok, nem hagyhatsz idegenre

Ki fog engem minden este ágyba vinni, hajam simogatva mesét mesélni?

Ha elesek  vígasztalni, lesimítani szemeimböl könnyeim?

Anya megértettem miért nem tudsz nekem játékbabát venni,..

mostmár értem mit jelent az hogy  szegények vagyunk.

Mostmár tudom hogy sokat kértem, hogy csintalan voltam.

Anya úgy sajnálom hogy nem jó kislány voltam!

Anya bánom, kérlek ne hadj el!

Nem kérek többé játékokat, csak te kellesz!

Játszom tovább az utca porában,  téged  bele rajzolva.

Nem kell többé  színes ceruzára költened!

Anya nézd csak, mind megettem zsíroskenyerem!

Már éhes sem vagyok. Hasikómban még csokoládénak sem volna helye.

Anya hol vagy? Sötét  van, anya félek!

Anya miért nem válaszolsz?

Anya oly rosszat álmodtam,

“Sírva, lágyan megpuszilva búcsúztál”

Anya miért nedves pampusom?

Itthagytad könnyeid?

Anya, szeretlek, anya kérlek válaszolj, kélek mond hogy itt vagy!

Anya ugye elmeneted nem megálmodtam?

Anyuci,… hallasz engem? Sírva kiáltok érted!

Anya kérlek gyere vissz,.. többé semmit sem kérek!

Nem kérek többé bazóka rágógumit sem,…

Anyuci,  hiányzol, már fáj a hasim is,

Nincs senki, ki lesimítja szemeim könnyeit,…

 

Melinda Lehmann

  

Nádas tetöd, vályúból vert falad.

Öreg kis házikó, valaha lakód voltam néked.

Benned még nem létezett a modern, sem fürdöszoba.

Poros padlód vizesen seperték.

Lugas kiskapud, mely verendádra vezetett.

Hol anyám minden este lavórban mosdatott.

Udvarodban csigaláncon vödörben feltekert víz, oltotta szomjam.

Góya fészkelt kéményedben nyári idöszakban,

testvérkét hozva nekem.

Ma a modern nagy világban, kevés ember mondhatja

hogy téged valaha látott, hogy téged ismer.

Közéjük tartozom, a kevéshez,

és römmel mondhatom;

“Emlékeimnek gyönyörü része vagy.”

 

Melinda Lehmann

születtem valaha anyaföldem talaján,

mesztelen lábakkal jártam  kisfalum porán.

nem volt még az utcán aszfalt sem komfort a házban.

iskolába járni öröm volt még akkor.

tanulni szerbül hogy megértsem mit mond a szomszéd.

zsíroskenyérrel kezemben rohantam játszani,

hogy kések játszótársamat felhívni,

hogyan? hisz nem volt telefon.

ifjú koromban elhagytam hazám.

anyámért, ki messze földön élt.

az új hazámban  szerelmemre találtam.

két gyermeket hoztam a világra, idegen országban.

beszélünk egymással idegen nyelven.

Boldog vagyok! Szeretek és szeretve vagyok!

valami mégis hiányzik,.

hazám? vagy talán othhonom?

ahol sem anyám sem testvérem, sem gyermekem sem férjem,

hol iskolám már régen le van  bontva,

hol az utak aszfaltozva vannak.

hol csak egy telefonhívás és falum egyik házában kapcsolva vagyok.

hol minden idegennek tünik,

hol idök során genereciók váltottak

hol oly sokan már elmentek tölünk.

hol senkit sem ismerek amikor az aszfaltos úton végig megyek.

itt csak felnöttként létezem, idegen nyelven.

anyanyelvem sajnos nem beszéli senki.

az utakat járva nincsenek emlékek,

sem zsíros kenyér a kézben.

hontalan vagyok!

hazám mely oly nagyon vonz

nincsen már régen!

de egy megmaradt! emlékeim!

emlékeim hazámról, a volt othonom, emberek,  melyeket nem lehet lebontani, sem aszfaltozni sem hálózattal behúzni.

Melinda Lehmann

 

Ha két életem lenne,

az eggyiket benned, kis falumba élném.

Ha varázsolni tudnák,

a szomszéd büvös várost varázsilnám ÉRTED.

Ha teleportálni tudnék,

ebéd idöm mindég benned tölteném,

mert a legfinomabb falat csak benned létezik.

Kicsiny falum

mely még oly sok pici házikókat

magadba rejtegetsz.

De mindez sajnos csak álom,

teleportálni és varázsolni nem tudok.

De egyszer,

egyszer amikor e világból elmegyek,

testem mely már csak hamu,

melyben sem élet sem gondolat.

Melynel lelke a szivárványban él,

itt is hol ma az othonom

és veled is kicsiny falum újra egy leszek.

        

Melinda Lehmann