Melinda Lehmann

Hol kezdődtél, hol múltál?

Gyönyörű emlékek: Virágok, tájak, emberek,…

Csak egy szempillantás,. és tükör képemben idegen szemekbe nézek!

Hol vagy elveszett idő, csak meg akartad  lelkem menteni?

Talán egy másik univerzumban, idegen életnek szereztél örömet?

Elhagytál végleg? Bűnöm bünteted? Bűnöm megbánva, visszajössz?

De hogyan tegyem, hisz emlékeimben nem létezik!

Voltak benne is, szép virágok, tájak, emberek?

Mások emlékeiből napokat, heteket veszel el, tőlem miért hónapokat, éveket?

Gyere vissza hozzám,. ha másképp nem, legalább gondolatban!

Nem adhatod másnak! Vedd tőle vissza!

Fukarságommal újra bűnözöm?

Félnem kell hogy bűneimért, a következő szempillantásom után,  újra évekkel idösebb leszek?

Ez volna életem? Gyönyörű évek, melyeknek vége számomra ismeretlen, és ébredek újra egy idegen újban?

Talán mégis együtt haggyuk e földet el,. 

csak előre mentél és azóta ott, a másvilág kapujában, csak rám vársz?

Talán nem is hiányzol csak azt hiszem, mert behunyt szemekkel éltem?

Romba dölt idö kérlek mond meg nekem, hol vannak eltünt éveim?

Melinda Lehmann

 

Üvöltö hang az éjszakában.

Állat vagy ember?

Oly távol még tölem, felismerni nem tudom.

Rohannyak másfelé, hol utol nem érhet?

És ha mégis egy ember fájdalmas üvöltése?

Rohannyak felé, segítsek neki?

Nem tudok dönteni!

Nem mozdulok sem érte, sem ellene!

Reménykedve állok és félelembemben várok.

Az üvöltö hang, egyre közelebb felém,

dübörög már a föld mély hangjátol lassan.

Hiába nézek körbe és körbe,

a nagy sötétség nem enged át semmi fényt.

Rohanni akarok, érte vagy ellene!

Lábaimból gyökerek nöttek a dübörgö földbe.

Behunyt szemekkel állok és várok tovább,

nem tudva dönteni

érte vagy ellene!

 

Melinda Lehmann

Szempilla, létezéseddel óvod szemem,

mellyel láthatom e világon történteket.

Tükörben nézve észrevettelek!

Egy ösz szempilla!

Ez mit jelent?

Mit szeretnél ezzel mondani?

Böröm ráncosodását, ápolva kicsit gátolhatom.

Öszülö hajam festve újra szép.

Veled mit tegyek? Téged is fesselek?

Idösödni szép dolog,

mivel ráncosodó böröm és festett hajam alatt,

még mindég én vagyok.

Én, kinek lelke a régi,

ki idök során csak sok tapasztalatot szedett.

De te mit teszel velem?

Eddig kihullott szempillám helyében, nött egy újra.

Mi lesz szemem látásával,

ha minden szempillám ösz?

Ha mind kihullanak!

Kinöttök ti is öszen újra

és ápoljátok már oly  sok szép dolgokat  látó szemem?

Vagy maradtok kihullva és sötétségben hagytok?

Hol lelkemnek újra születnie kell, hogy láthassak újra!

Melinda Lehmann

 

 

 

Sárga irígység bújkál benned.

Gondolataidra,

róka ravaszsága

terjeszti vörös színét.

Mindez által

benned él

az gyülölet.

Rossz indulat és átok,

sárgítsa napról  napra

lelked.

Mindez erödbe kerül,

melyböl,

már csak alig valami létezik.

Összeroskadt testel kúszol tovább,

hogy utol érd a másikat,

kinek élete szívedbe villám és szemedben fény,

Kinek bánata,

Lelkednek öröm.

Nem veszed észre

hogy meggyötört lelked,

szíved fájdalma,

a töled irányított irígy érzelemek és gonosz gondolatok

sárga árnyéka!

 

Melinda Lehmann

  

 

 

Hol vagyok?

Sem növény, sem állat, sem ember.

Oly ismeretlen minden!

Szívem érzéstelen! Sem fájdalom sem szeretet bennem!

Fény! Minden irányba tekintve, vakítatok!

Hol vagytok emlékeim?

Nem is voltatok, vagytok, vagy lesztek?

Eltünt a világ!

Vagy eltüntem én?

Hol vagyok?

Sem kö, sem tenger!

Sem föld lábam alatt!

Fény! Benned, rajtad állok!

Hol vagyok?

Talán ez elmenö utam, vagy újra jövök?

Ki voltam, vagyok, vagy leszek?

Senki?

Lennék én a fény, a napsugár, a hajnal csillaga,

ki elfelejtett szeretteim arcára, világítanak?

Hol vagyok,.. miért nem szól hozzám itt senki?

Talán nincs, az “itt” sem?

Hol vagyok?,...

 

Melinda Lehmann