Melinda Lehmann

A félhomályban úszó szobát,

ablak szárnyai között,

üde reggeli levegö tölti be

Az erkélyt esö cseppek verik.

A fán madarak csiripelnek.

Mely gyönyörü hang,

bár megtudnám öket érteni!

Vajon azt csiripelik e?

“Mikor tudjuk szárnyainkat újra szétterjeszteni?”

A fa levelei széltöl ostorozva,

esö cseppekkel vadul táncolnak.

Lassan oszlanak a felhök,

helyet adnak a nap sugarainak.

A homály egyre jobban tünve,

melynek helyét fény tölti be.

A madarak egyre hangosabb csiripelése szürödik be.

Szárnyaikat lebegtetve, emelkednek a fény felé.

Hálás vagyok,

hogy mindezt napról napra, újra átélhetem!

Melinda Lehmann

Paraszt Józska zsebében, kisbicska a kezében.
Kukorica földön, tíz órai harangra hallgatózik magába.
A szatyorbe szalonna, fehér kenyér, uzsonna.
Ding dong tíz óra, kisbicska kinyitva.
Szalonnát és kenyeret, falatokra szeleget.
Ding dong tíz óra, madár látta uzsonna.
Percekben nem csalva, szorgalmassan dolgozva.
Becsületes Józska, megérdemled kenyered.
Ding dong tíz óra,....

Melinda Lehmann

Tarka lepkék,. pillangók,. repkednek virágról virágra,
fény körül mintha mágnes tartaná őket össze.
Annya perzsa, apja norvég erdei,.. bársony szőrét simogatva,
mondják oly sokan “Mely gyönyörü kiscica“
Békák hangjában gyönyörködve, felvidulni.
Ugyan melyik lehet, mocsár,. tavi,. zöldvarangy,..
esetleg kórusban brekegve jelzik a jövendő esőt?
Imádott hű barát! Legyen bernáthegyi,. akár tibetspánia,.
Vázában mely viruló színekben pompázó virágcsokor, egy vizet iszva.
Katicabogár, pázsitfűböde, szalagos szerecsenkata,..
Kettő, négy,... akár tíz pettyes, szimbólumban mind szerencsét hoznak.
Csiripelő madarak, aranymadár, fülemüle,..
mely gyönyörű melódiával ébresztenek.
A padon szerelmesen csókolózva,..
mely mélyebb érzést hoz a bagoly huhogása,
nem is tudva, hangja uhu,.. vagy kuvik,..
Bagoly, melyeknek pusztított erdők végett,
ma már várospark is otthona.
Földünk mágnese mindannyiónknak életet ad,
legyél sárga, barna, fehér, fekete,..
nemzeteket nem ereszt el, az űrben elveszni,..
Miért húzza a mágnes az embert, csak egy helyben állni?
Vagy talán mégsem?
Iskolákat, egyetemeket,.. hátunk mögött hagyva,.
nem figyeltünk oda, az élet tantárgyra?!
Mi volnánk talán mégis, a legbutább élőlények,…
Miért nem énekeljük mi is együtt, a világ himnuszát?!
Melinda Lehmann

Villamos, metró, száguldó autók,

az utcákon rohanó emberek.

Sem jobra, sem balra nem tekintve,

oly sok ismerös arcot, nem igénybe véve.

Hétköznap az asztalhoz, családok nem egybe térve.

A gazdagságért rohanva,

mint autópályán száguldó autók,

észre sem véve, hogy életünk már verseny.

Egyre jobban száguldva kerülö sávon, barátokat elhagyva,

a világnak megmutatva;

“Kinek, mi van!”

Ház elött padon ülö embert,

kinevettük, kigúnyoltuk régen,

mondva rá, “A falu ingyenes újságja”

Ma, mikor sem idönk, sem kedvünk,

mikor napról napra roskadtabb testünk és lelkünk,

vesszük észre, mely boldogan éltek öseink.

Kiknek nem volt száguldó autójuk, sem öltönyös munkahely.

Kik villamosra és metróra,

nem egymást megtaszítva szálltak.

Lettünk bár volna, öseinkre büszkék!

Nem mutatna ma, oly magányos képet,

a házaink elött, üresen álló  pad.

 Melinda Lehmann

Orgonafa rügyei nyíljatok ki nékem.

Pompában tündöklö harmatos szemeid,

nézzenek le rám.

Ülhessek könyvemmel,

zöldbe öltözött ágaidtól

hüvesbe borított padra.

Hintsd felém bódító illatod.

Harmatcseppben bontakozó orgonák,

itassatok sok kis álatot.

Tarka lepkét csábítson táncra

varázsló illatod.

Napfényes büvös bájad, váltja le

a szütke derengös telet.