Köztesek

Néztél
Árnyékomban láttál derűt, 

mi elült közönnyé
Néztél, s csak néztél
A bánat tova szállt, egy idea fogant meg. 
Néztél, s csak néztél
Nézni valód volt.
Öröme, gúnya e bokornak.
Néztél, s akarni voltál.

Majd egyszer csak odaérek

Ha elmúlik a káprázat.

Maradok magam.

Zavar az éterben:egyik gondolat a másik után,befolyásol mind.Félek és féltelek.
Mi lesz ha majd elmúlik a rózsaszín tér,s felébredek,s marad a ráció.
A ráció is lesz olyan jó,mint a rózsaszín káció?!
Elkerültelek,szándékosan,hogy tudjam szeretsz e.
S ami köztünk van lángol,így a távolból.
Úgy indult közönnyel,semmi jelentőséggel,s tűzvész lett belőle.
Nem élném túl,ha elengednél,most amikor annyira fáj már a lelkem,amikor félig ébren,félig álom határán állok,s nem látom tisztán a valóságot.
Kellek e majd így is?!
Problémásan,meggyötörten,kit az élet arébb lökött minduntalan.
Az egészséged neked adott.
Én csak foszlányokat kapok belőle,s egyik sem bizonyul tartósnak.
Nehéz lehet így szeretni,szembe szállni minden veszéllyel,s nézeteltéréssel,most amikor te sem látsz tisztán felőlem.
Mindkettőnknek veszte lenne a végzet,ami minket megigézett és össze is kovácsolt.
De mennyire lesz ez tartós?
Mit tudunk kiállni egymásért és egymás ellen,úgy hogy te egészséges vagy én pedig begubúzott szív törött.

Bűnöd felém ezer éves,

Mint a lépes méz,úgy édesgetett
Volna:
Ha józanságom át nem lát a szitán,