Tűpárna

Tegyük fel, hogy szeretek varrni. Tegyük fel. De ezt a gondolatot öltsük át egy-két öltéssel, nehogy leperegjen a gondolatunk vásznáról. Mert csak kereshetnénk a szőnyegen, vagy a kutya viszi el azon nyomban... Szóval, óvatosan bánjunk el a gondolattal, azzal, hogy tudok varrni. 

Továbbá tegyük fel azt is, hogy nem szeretem elhagyni a dolgaimat, azokat a dolgokat, amiket nagyon szeretek. Így ez esetben a varrótűket. Ezért ezeket a varrótűket, amiket az évek alatt innen-onnan összegyűjtöttem, egy varrótű párnába helyezem. Legyen ez a központja mindennek. Ide szúrom be a régi tűket, illetve az újakat is. Legalább egy helyen vannak. Kevesebb az esélye, hogy elvesszen akár egy is belőle. De sajnos sokszor előfordul, hogy mások is varrnak a környezetemben. Azonban nekik nincs párnájuk. Úgy gondolják, hogy az enyémet használják föl a beleegyezésem nélkül. És szúrnak sok száz tűt a párnába. Teljesen meggondolatlanul. Nem nézik, hogy az én varrótűim sorra potyognak ki a párnából, mert nincs már elég helyük. Ők csak önös célból cselekszenek. Így nem marad más hátra nekem, mint az idegenek varrótűi, amik az Én párnámba ágyazódtak, és arra várnak, mikor tudják az ujjam begyét úgy istenigazából megszúrni.