Tiszavirág

Barukarak•  2024. június 9. 20:05  •  olvasva: 27

Két szempár, két ember, egy közös tekintet. Ennyi volt csupán. Vagyis olyan fél percnyi összeillő idő. Amikor csak "véletlenül" a két tekintet találkozik. Vannak, akik azt mondják, szimplán véletlenek egybeesése. Persze vannak olyanok is, akik a sorsra fogják. És vannak, akik nem hisznek semmiben. Csak élnek. Nos, ők ketten, a két szempár és az a bizonyos fél percnyi összeillő tekintet nem ilyenek voltak. Azt mondják a pszichológusok, tudjátok, akik olyan sok mindent tudnak az emberek viselkedéséről, akik vissza tudják következtetni ilyen-olyan traumák születését és annak hatásait, akik sokszor túl egyszerűen, legyintve vannak azzal a mellébeszéléssel, hogy a belemagyarázás nagy mesterei csupán. Nos, ezek a pszichológusok azt állítják, hogy az emberek, akik egymással szimpatizálnak, valamilyen szinten egy hullámhosszon állnak, azok egy közösségi eseményen, mondjuk egy szülinapi partin vagy egy munkaértekezleten, tök mindegy, azok egymás tekintetét keresni fogják azokban a pillanatokban, amikor az egyén elengedi a szociális maszkot, amit a külső emberek ellen húz fel, és ekkor történhet meg a két tekintet találkozása. A legösztönibb jelenetsor erre a felnevetés, megnevettetés jelensége. Ugyanis az, aki felnevet és teljesen mindegy, hogy kicsoda lőtte el a poént, az a jókedv öröme pillanataiban, azokat az embereket fogja akaratlanul is a szemével pásztázni, akik számára fontosak vagy egy húron pendülnek ilyen-olyan oldalról. Ebben a pillanatban te is visszaidézel az emlékeid között olyan jeleneteket, amikor valóban ez a jelenség megtörtént. És most vagy azon csodálkozol, hogy épp hozzád kiszóltam, épp hozzád, aki még mindig olvassa ezeket a sorokat, és nem unta meg az eszmefuttatásom (Nagy gratuláció ezért, "A legkitartóbb olvasó-díjat" neked személyesen átadom.). Vagy épp azon, hogy az említett jelenetsorban a felnevető személyében te magad is sokszor pásztáztad a neked szimpatikus emberek nevetését és tekintetét. Ez a "nahát, tényleg-effektus". Jól van, na, nem ez a hivatalos megnevezése, de tudod mire gondolok. Na, látod, mégsem vagyunk olyan bonyolult szerkezetek, szimpla pszichológia. Most azonban visszatérve arra a bizonyos fél percnyi szemezésre, abban minden benne volt. Ott volt a megismerés, a szerelem, a vallomás, az eljegyzés, az esküvő, a gyerekvállalás, a szülő, az anya- és apaszerep, a megöregedés, az elengedés, a gyász és az utolsó pillanatok. Mindez fél percnyi tekintet találkozásában. Olyan tiszavirág hosszúságú (nem csak a fél percnyi tekintet) az egész földi élet. Van igazság bárhol is?

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!