Martinovics BloG

Pár éve történt, de olyan pontosan emlékszem minden egyes pillanatára, mintha tegnap történt volna. Történetem az én Tildámról szól. Tildáról, akit már gyerekkorom óta ismertem. Egy bájos tünemény volt. Kisgyerekként is mindig vonzott a társasága. Nagyon jókat nevettünk. Számtalan alkalommal kuncsorogtunk el otthonról, persze ezt a szüleink nem nézték jó szemmel. Azonban nem lehetett ránk egy rossz szavuk sem. Éltük a gyerekkori csínytevéseket. Majd jött pár vöröslő alkony és jó pár tomboló nyár, és Tilda nővé érett.
Én pedig belehabarodtam. Vagyis úgy éreztem. Mindig csak ő járt a fejemben. Néha már én magam is belefáradtam az almodozásaimba. Az a barna szeme és a szeme alatti sötétebb gödröcske...elcsábított. Mindig olyan összhatása volt tekintetének, mintha haragudna az egész világra. Nagyon komor. És nekem ez a komor tekintet vált a világ leggyönyörűbb tekintetévé.
Zách Krisztiánnak, az akkori legjobb barátomnak mindig is mondtam. Ezt a Tildát egyszer feleségül veszem. Ő pedig nem győzte hallgatni az áradozásaim, amit Tildáról meséltem neki. De Krisztián szűkszavú ember volt. És inkább csak hallgatott. Talán egyszer-kétszer oda szólt hozzám, hogy már itt lenne az ideje bevallani Tildának az érzéseim. De én haboztam. Valami mindig súgta a fülembe, hogy ne tegyem meg. Nem fog sikerülni. Amikor lépésre szántam volna el magam, mázsás súlyt éreztem a vállamon, ami mindig visszatartott.
Tildával rengeteget találkoztam a kedvenc kávézónkban. Imádta a feketét. Két cukorral. Tej nélkül. Mindig hamarabb érkeztem meg a helyszínre, hogy az én gyönyörű Tildámat már a frissen elkészített kávé illata üdvözölje.
Rengeteget beszélgettünk. Bár bevallom sokszor nem figyeltem oda  mit is mond valójában. Néztem a száját. Ahogy alkotta a szavakat az ajkai. Néztem a szúrós barna szemét, tekintetét. A hófehér bőrét. A vékony nőies ujjait. Közben fontolgattam a tervemet.
Próbáltam biztatni magam. De soha sem jött el az a pillanat, hogy bevalljam neki, szeretem...
Épp egy ilyen délutáni kávézgatás közepette, mikor ismét ámultam a gyönyörétől, kínos csendre lettem figyelmes.
Mondanom kell valamit.- mondta olyan halkan, hogy közelebb kellett hajolnom hozzá.
Éreztem a mézédes parfümének illatát. Láttam a gyönyörű nyakát és az eret, ami most egyre gyorsabban lüktetett.
Krisztiánt szeretem.- mondta szinte szégyellve, hogy nekem ezt meg kellett tudnom.
Én hátradőlve a torkomban éreztem a szívemet. Ott tombolt és ki akart szökni onnan. Ezért csak egy hörgésnyi hang tuszkolódott ki a torkomból. Így a holtak utolsó lehelete szokott hangzani, mikor a testet öltöztetve kipréselik a tüdőből az utolsó levegőt is.
Felálltam, kifizettem a számlát és otthagytam.
Magam után az ajtót bezártam.