Méreg

Marky•  2019. június 11. 21:02

Méreg

Haza indult az öreg a gyárból, vége a műszaknak. Ingje bal belső zsebében ott lapul nyugodalomban a lapos flaska, valamilyen erősen szeszes itallal megtöltve. Amolyan napi rutin már a jobb kezének, az arra felé tévedés. Nagy csendben bandukol az utcán. Egy egyszerű ember, sőt mondhatni átlag alattinak is. A gyárból vezető út egy kisebb városnegyedi részen halad keresztül. Csak utána tud haza érni.

Ruházatáról megmondja az ember hogy egy kétkezű fizikai munkás. Nap mint nap nehéz rajta a nyomás, hisz ki szeret éhbérért hajtani annyira, hogy bele őrüljön az évtizedek során. Temérdek gondolot pásztázza a fejét. Mondhatni nem épp, az élet vidám oldalát látja. Az élet ellenkezőjét, amit más rossznak hív.

‘Miért tudott ilyet dobni ez a rohadt gép, legalább egy kicsivel több szerencsém  lenne. Hajtok mint a hülye, mégis itt rohadok egy helyben. Se előre se hátra,  és ez a legrosszabb. Hogy nem tudok mozdulni. Legalább jobban le, vagy véletlen csoda folytán fel. De olyan vagyok már mint az állóvíz, amit akárhogy kavarsz, mindig ugyan abba a mederbe csobban vissza.’

Gondolat menetei közben, keze folyton eltéved a dereka mellől és a bal belső zsebéhez irányul. Sűrűn-sűrűn fogy az ital, enyhíti a fájdalmát. Vagyis inkább eltereli, de jobb nem lesz tőle. Inkább megindít egy belső pusztulást, egy évekig tartó lebomlást. Amire szinte mindene rá megy.

Megérkezett a nagy iszogatások közben a külvárosba. Nagyobb ember tömegek, több bámészkodó tekintet. Csak pár utcát kell megtennie de az is éppen elég neki. Munkás ruhája, a vastól piszkos arca, az alkoholban párolgó ember léptei, okádja magából a szagot melyet mindenki érez. Emberek tucatjainak megítélő és megvető szemei, a lenézés melyet egy szegény embernek szánt a sors. Hisz nekik könnyű lehetett, megkapták amit akartak, a gép jót dobott nekik.

Mire át halad a negyeden és eléri a saját házát, megveti a fél világot. Egy újabb megaláztatás amihez még csak szavakat sem kellett alkalmazni. Megtette egy tekintet is. Amitől ismételten csak egy nullának érezte magát. Csak megnőtt az önutálata, és folyamatosan gyarapodik is. Mire be tudna nyitni a korhadt fa ajtón, egy idegileg instabil emberré vált, amit csak rontottak azok a több decik a zsebből. Megnyugodva le akar ülni, enni, pihenni aludni és eltemezkezni a gondjaiban.

Végül bemegy és kezdődik a számára oly nehéz további gondok adagolása. Az számlák mindenfelé szét szórva a nappaliban, elmaradás elmaradást követ. Megint panaszkodik és veszekedik a feleség, hogy hajtson jobban tartsa már el a családját. Pedig tudta ő is hogy kihez megy hozzá. A gyereket valőszínűleg kicsapják az iskolából magatartás miatt. Ő pedig nem tud már semmit sem tenni, sodródik a megszokott árral tovább. Ha szembe akarna menni, nagy eséllyel megfulladna. Hisz testében folyamatosan csak a méreg uralkodik.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Marky2019. június 12. 16:31

Szomorú bizony, de a valósággal néha szembe kell nézni és kimondani azt ami előttünk zajlik

SzaipIstvanne2019. június 12. 13:02

Sok-sok hasonlo emberi elet, amirol nem "illik" beszelni.
Szomoru, de igaz iras.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom