Méreg

Marky•  2019. június 11. 21:02

 

Méreg

Hazaindul az öreg a gyárból, vége a műszaknak. Ingje bal belső zsebében ott lapul nyugodalomban a lapos flaska, valamilyen erősen szeszes itallal megtöltve. Amolyan napi rutin már a jobb kezének az arrafelé tévedés. Nagy csendben bandukol az utcán. Egy egyszerű ember, sőt mondhatni átlag alattinak is. A gyárból vezető út egy kisebb városnegyedi részen halad keresztül. Csak utána tud hazaérni.

Ruházatáról megmondja az ember,  hogy egy kétkezi fizikai munkás. Nap mint nap súlyos  rajta a nyomás, hisz ki szeret éhbérért hajtani annyira, hogy beleőrüljön az évtizedek során. Temérdek gondolot pásztázza a fejét. Mondhatni, nem épp  az élet vidám oldalát látja. Inkább az ellenkezőjét, amit más rossznak hív.

,,Miért tudott ilyet dobni ez a rohadt gép, legalább egy kicsivel több szerencsém  lenne. Hajtok mint a hülye, mégis itt rothadok egy helyben. Se előre, se hátra,  és ez a legrosszabb. Hogy nem tudok mozdulni. Legalább jobban le, vagy véletlen csoda folytán fel. De olyan vagyok már,  mint az állóvíz, amit akárhogy kavarsz, mindig ugyanabba a mederbe csobban vissza.”

Gondolatmenete közben keze folyton eltéved a dereka mellől és a bal belső zsebéhez irányul. Sűrűn-sűrűn fogy az ital, enyhíti a fájdalmát. Vagyis inkább eltereli, de jobb nem lesz tőle. Inkább megindít egy belső pusztulást, egy évekig tartó lebomlást. Amire szinte mindene rámegy.

 A nagy iszogatások közben megérkezik a külvárosba. Nagyobb embertömegek, több bámészkodó tekintet. Csak pár utcát kell megtennie,  de az is éppen elég neki. Munkásruhája, a vastól piszkos arca, az alkoholban párolgó  léptei, egész lénye okádja magából a szagot,  melyet mindenki érez. Emberek tucatjának megítélő és megvető szeme, a lenézés,  melyet egy szegény embernek szánt a sors. Hisz nekik könnyű lehetett, megkapták, amit akartak, a gép jót dobott nekik.

Mire áthalad a negyeden, és eléri a saját házát, megveti a fél világot. Egy újabb megaláztatás, amihez még csak szavakat sem kellett alkalmazni. Megtette egy tekintet is. Amitől ismételten csak egy nullának érzi magát. Csak megnőtt az önutálata, és folyamatosan gyarapodik is. Mire be tudna nyitni a korhadt faajtón, egy idegileg labilis emberré válik, amit csak rontanak azok a több decik a zsebből. Megnyugodva le akar ülni, enni, pihenni, aludni és eltemetkezni a gondjaiban.

Végül bemegy és kezdődik a számára oly nehéz további gondok adagolása. A számlák mindenfelé szétszórva a nappaliban, elmaradás elmaradást követ. Megint panaszkodik és veszekszik a feleség, hogy hajtson jobban, tartsa már el a családját. Pedig tudta ő is,  hogy kihez megy hozzá. A gyereket valószínűleg kicsapják az iskolából magatartás miatt. Ő pedig nem tud már semmit sem tenni, sodródik a megszokott árral tovább. Ha szembe akarna menni, nagy eséllyel megfulladna. Hisz testében folyamatosan csak a méreg uralkodik.



Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Marky2019. június 12. 16:31

Szomorú bizony, de a valósággal néha szembe kell nézni és kimondani azt ami előttünk zajlik

SzaipIstvanne2019. június 12. 13:02

Sok-sok hasonlo emberi elet, amirol nem "illik" beszelni.
Szomoru, de igaz iras.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom