Levél haza

Levél haza

Hónapok óta még csak haza se néztem. Új dolog volt ez a költözés a számomra, olyan hirtelen történ minden. A háztól kezdve az ismerősökig, minden utca sarok más lett. Mire megszoktam mindent azon kaptam magam hogy elmúlt egy egész hónap. Otthon ugye elég pénzt kerestem meg hogy saját lábra tudjak állni. Sok időbe telt de meg lett az eredménye. Egy szebb és jobb házba tudtam költözni. Felnőtt éveimbe bele kezdeni. Mondom ezt huszonhárom éves fejjel. De hát valahol muszáj neki látni a dolgoknak, előbb vagy utóbb. Saját autóra még nem volt pénzem, ezért megmaradtam az öreg de jól bevált tömegközlekedésnél. Megmondjam nem a kedvencem, viszont ezzel kell egyenlőre beérnem. Egy kis vállalatnál kaptam munkát mint marketingfelelős. Apám szavaival élve, egyszerű akta tologató. A fizetés még is elég volt arra hogy fedezni tudjam a kiadásaim, és még egy apró része meg is maradt amivel magam gazdálkodhattam. Kis egyszerű házra gondolj, még kinti kert sincs, csak meg beton udvar az egész. De tető van a fejem felett. Vagyis csak volt. Mivel rég nem hallottatok felőlem, és most időm is úgy engedi rátok áldozom az időm hogy ezt megírjam. Nem is húzom tovább a szót.

Ha emlékeim nem csalnak pont csütörtök volt, két nap múlva volt a szülinapom. De ezt nem biztos hogy pont a szüleimnek kell magyaráznom. A szokásos rutin kört tettem meg. Buszról leszállok be ugrom haza fele a közeli közértbe majd séta hazáig. Zárnám ki a kaput erre nézem jött a posta. Furcsálltam is ritkán szokott jönni. Meg se néztem elsőre csak bele dobtam a szatyorba, majd ha beértem a házba felnyitom. Hát felnyitottam, lehet jobban járok ha mégse teszem. Hívtak teljesíteni a kötelességem, büszke katona módjára. Nincs mit tenni menni kell, akkor menni kell. Nem halok bele egy sorkatonai kiképzésbe. Inkább mint a börtön. Szülinapomra megkaptam az ajándékom. Bőröndömbe be pakolva el is vittek ahogy voltam. Még aznap megérkeztünk a kiképző táborba. Meg is kaptam az eligazítást merre alszok, ruhám is meg lett, fejem is le túrták. Minta polgár.

Másnap elkezdődtek a kiképzések. Hogy őszinte legyek kellett egy hét hogy én azt megszokjam irodai munka után. A szervezetem eléggé le nullázta. És a kevés alvás nem igazán segített bele. De bírni kell, egy férfi nem nyavalyog. Kaszárnyába ahol én voltam, hát a társaim igen csendes alakok voltak. És ahogy elnéztem nem a legtisztább emberek akikkel a sors össze keverhetett. Pár szó csere naponta de ennyi elég is volt. A lényeg a csapat összhang volt az edzések során ami meg is lett találva a végére. Nem számítottam sokra. Mit várjon az ember egy alap kiképzéstől. Vártam hogy elmúljon az idő. Nos hiába vártam.

Mint kiderült nem lettünk tájékoztatva róla hogy éles bevetésre képeznek minket. Nemzetek közötti együttműködés jelképe ként az ország katonai segítséget nyújt az adott kormánynak így erősítik a kettejük közötti barátságot. Jelenleg a McDonald’s nemzetének nyújtottunk segítséget valahol keleten az isten háta mögött ki tudja milyen kecskepásztorok földjén. Egy-két napra rá felszerelkeztünk és egy külön géppel át szállítottak minket. Úgy éreztem magam mint egy jószág akit épp be daráltatni visznek hogy valaki később jól lakjon belőlem. Meg is érkeztünk egy sima huszonnégy órás út után. El szállásoltak az ottani bázison majd másnap kezdődött a stratégiai megbeszélés.

Aludni alig tudtam, a párnám olyan kemény volt hogy a gépkarabélyommal szívesebben aludtam. Fel is keltünk a vergődés után. Reggeli edzés, kaja majd megint és mehettünk az eligazításra. Egyszerű volt a terv. Egy kicsiny falut kellett a kezünk alá hajtani. Még csak kezdetlegesen de valamilyen sejk ha jól értettem kezdte át venni az irányítást. Így egyértelműen nekünk kellett megállítani a terjeszkedést.

Holnap már indulunk is. Ami annyit tesz hogy én megírtam nektek ezt a levelet. Nem sokat fogok aludni, inkább fogok morfondírozni. Nagyon lüktet a szívem, eszméletlen mennyire izgulok. Inkább már félek. Még sose lőttem le senkit. Nem is tudom mennyire fogok megváltozni ha úgy adódik hogy a ravaszt meg kell húznom. Vagy ha épp én felém fog repülni az a golyó úgy hogy nem is tudok róla. Ezek a férgek szeretnek mesterlövészt játszani. Csak egy pillantás és vége lehet mindennek.

Annyit szeretnék mondani. Először is te édesanyám. Köszönöm azt a szigorú nevelést amit nyújtottál, sokszor nem értettem miért volt de rá jöttem neked sem volt könnyű, a gyereken pedig könnyebb ki ereszteni a gőzt. Apámnak csak annyit üzenek hogy ha le tette a sörös üveget, olvassa el ezt a levelet. Nem kizárt hogy ez lesz az utolsó. De ha mégse, amint eltávom lesz rögtön haza repülök.

 

“Több levél nem érkezett. Hiába is várták otthon, fiuk elveszett. Egy temetetlen névtelen katonaként adta az életét, a felette lévő hatalomnak”