Marky blogja

Nyugat

Mit is jelent ez már a mai világban. Egy égtáj, vagy a nagy nemzetek családja. Vagy Európa szégyenét.

Egykoron hősi csatákat látott föld, Európa szíve a nyugat. Háborúk szenvedések táp talaja, mindent ott vívtak meg, de voltak felemelkedő pillanatai mint a forradalmak, a nép felkelése a rabszolga sorból és egy új nemzet el jövetele. Vérét adva önfeláldozva elhozták maguknak. Volt itt mindenféle keveredés amit el lehet képzelni, mészárlástól a diadalig. Viszont most a múltról beszélünk, a jelen és a jövője ennyire sem méltatható. Mi is lett belőled igen csak nehezen lehet szavakba formálni. Legegyszerűbb szó erre a kifordulás, kifordult saját magából és évszázados történelmét köpte le, tiporta a semmibe.

De mégis miért? Merülhet fel a kérdés.

A megbocsájtásért cserébe. Világháborúk szégyenét próbálta mindenki mosni magáról. Britek az afrikai és indiai népírtásaikat, az egykoron büszke germán nép a “haláltáborait”, bár ez inkább az antant hatalmak műve hisz át neveltek egy egész nemzetet egy generáció alatt. Franciák pedig franciák, ők megitták a levét az első nagy háborúnak a bosszúját. Mindenki tepert és kapart hogy ki másszanak a gödörből és mindent megtettek hogy a távolabbi nyugat (Amerika) elvárásainak megfeleljenek és öntsék a dollár milliókat minden nemzetbe a fejlődés jegyében. Az egyetlen szomorú dolog ebben hogy nem fejlődtek az itt élők szemében, azokében akiknek józan gondolkodásuk megmaradt és nem mosták szivaccsá az agyát.

Mi lett belőled te büszke nő...

Ugyan úgy háború zajlik a nyugaton de egy modern háború. A diplomácia háborúja amibe nekünk nincs beleszólásunk. És csak egy kicsit is adj hangot a nem tetszésednek ismét rabláncokba találod magad csak úgy mint régen. Ha nem tetszik valami senkit se érdekel, ha hangot adsz neki te vagy a világ legnagyobb fasisztája vagy kommunistája. Ami épp jól mutat a világ médiában. Tekintsünk a jelenre egy kicsit, és aki olvassa soraim hátha megérti. Londonban egy magukat kutatónak nevezett csoport megállapította hogy jézus homoszexuális. Válasz képen, egy magát lgbtq tagnak kiadó hölgy felmérést végzett az utcákon miszerint  allah meleg. Elpakolták a holmijait a közbiztonságra való fenyegetés kapcsán és be vitték kihallgatni. Franciaországban a lakosok 80%-a bevándorló vagy afrikai nem a békés fajtából. Öngyilkos merényletek fenyegetések ha nem térnek át az Európaiak a shariara mind meg fognak halni. Persze itt nem vitte el a hatóság aki egy dobozra fel állva ilyet üvöltözött a téren fényes nappal.

Fontos az elfogadás…persze.

És minket ki fog elfogadni újra?

A jövőre tekintve, hát abból nem sok maradt, az integráció és multikulturalizmus a romokba dönti a hagyományokat. Apáról fiúra a láng tovább adása megszűnik. Apáról lesz átadva a Korán magát nőnek azonosító férfinak aki negyedrészt még transzgender és lélekben egy fenyőva.

Józanul gondolkodó ember mit fogalom nem szabad hogy legyen. Az ha még fehér is vagy és heteroszexuális maga a bűn. Remél az a kevés ember aki még maradt időben lépni fog egységesen egy szebb jövőért sajét vérét kiontva unokáink épségéért, mivel magunknak már nem tehetünk.

Sajnos semmit....

Harmadik rész.

(Háború elő szele)

A szervezés, mindennek az alapköve. Anélkül semmit se lehet elkezdeni, és ez itt is így van rendjén. Minden egyes meccsnap rengeteg időt emészt fel. Főleg hogy mi nem tudunk kimenni a mellettünk lévő stadionba mivel nincs. Még a “hazai” mérkőzesekre is utaznunk kell, és egész Vajdaság szerte fogadunk embereket, így az utat is meg kell oldani valahogy. Mindenkivel az idő egyeztetés sofőrökkel a tagokkal és a rendőrökkel is, mivel minden kis lélegzet vételünkről jegyzőkönyv készül. Arról nem is beszélve ha vendék tábor érkezik, akkor azt képzelik hogy lövöldözések fognak zajlani így egy kész katonai készenlét uralkodik egy meccsnapon a részükről. Mi természetesen élvezzük ezt, hatalmas felhajtást kerítenek az egésznek.

Természetesen ez nem csak ennyiből áll, elképesztő mennyiségű akarat is kell mindenhez. Főleg ha egyre több az új ember. Minnél nagyobb a tömeg annál nehezebb irányítani azt, és éneklésre tapsolásra buzdítani őket. Meg kell szerettetni ezt az életmódot és stílust azzal aki kilátogat, ami nem a könnyű dolgok közé sorolható. Ennek az eredménye megint csak az hogy háromszáz emberből száz teszi magát teljes mértékbe bele. Ezzel számolni kell, mindenhol vannak “divat” emberek és lesznek is. Akik azért járnak ki azokhoz akik kockára teszik folyton az épségüket egy ügy érdekében hogy elmondják és felvágjanak egy külsősnek hogy én milyen kemény arc is vagyok mert velük voltam. Egyszer és nem többet, ezekre aztán elhajtás vár nem kérünk belőle többször, az ilyen maradjon otthon a fotelban.

Az élő koreográfiék és a pirotechnika eszközeit segítségével történő megmozdulások. Ezekbe is szervezés kell, minden téren. Ki hol áll mivel és hogyan. Kifeszített élőkép vagy a tömeg rakja ki darabkákból. Ebből jön az ülő helyek kiszámítása hogyan is rajzolódjon ki az adott kép. Ki és mit fogjon meg hogyan feszítsék ki. Megvan az adott dobos is, a több zászló elhelyezkedése. Egységesen szét osztva szépen mutat viszont ha csak megfogják és be állnak valahova elég hanyag külső látszatot kap az egész amit nem szeretünk.

A csapatot is megemlítve nekik is nagyon jól megy a szekér hiszen feljutottak a Szerb élvonalba a Szuper Ligába, ahol újoncként előkelő helyet foglalnak el. Hazai pályán nem rendelkeznek vereséggel és mindig sikerül kiharcolni akár az egy gólos győzelmet is. A hatás persze kölcsönös, ők is szeretnek minket és élvezik ha messzire utazunk értük is buzdítunk és mindegy hol vagyunk mi és szeretjük ha harcolnak értünk a fiúk. Társaság hangulata folyton elképesztő, meccs előtt egy két sör majd utána is csak a hangulat végett. Közösségi programok szervezése, összekovácsolása néha napján sütés főzés. Mind egy nagy családot alkotunk, és ennek így kell lennie. A foci több mint sport, érzelmek eszmék és a legfontosabb a szenvedély.

Második rész

(Toborzás)

Ez volt talán az egyik legégetőbb problémánk, az emberek. Nagy nehézségek árán sikerült pár embert néha elcsábítani abból fele egyszer jött el és vet részt, és mindig csak egy darab ember maradt meg aktív tagnak, de volt hogy egy sem. Kezdeti nehézségek mindenhol vannak ez nem vitás, de mi egy nagyobb problémával álltunk szembe. Ellentétben a Felvidéki DAC-al és a Székelyföldi Sepsi OSK-al mögénk nem álltak annyian be. Volt egy tábor és azon belül is csak a keménymag, aki mindig hallatta a hangját. Igazából a cél sosem a mennyiségen volt hanem a kevés minőségében. Nyilván mind a kettőre szert akartunk tenni, de ez kezdetlegesen magas labdának számított. Ha nagyon szerettük volna megoldjuk amit meg kell és bővülönk kétszáz háromszáz emberrel akik csendben mögöttünk állnak és tapsolnak rosszabbik esetben szotyiznak. Nekünk nem ez kellett, és teljesen más értékeknek adtunk hangot és képviseltünk egyben. Ingadozó létszámban de folyton vagyunk és ez a lényeg. Mert akiben megvan a tűz az akarás, és a szenvedély akkor se fogja abba hagyni ha már csak egymaga marad az egész stadionban. Elértünk odáig egy kisebb idő alatt hogy a jelenlévők száma megugrott ötven emberről több mint kilencvenre és vissza is. Ezzel egy időben a kemény mag száma is megnőtt akik vagy többször vagy állandóan jelen voltak.

Persze a foci, és a szubkultúra mellett jelen volt a politikai töltet is. Ez az ami megnehezítette a fiatalok elcsábítását. Egy olyan eszmét képviseltünk amit már évről évre egyre nagyobb divat elfelejteni és semmibe venni. Olykor vicc tárgyává tenni. Ez pedig a magyarság lényege, magyarok maradjuk Szerbiában és ne vigyen magával a balkanizáció. Rengeteg fiatal már erkölcsi és elvi szinten a nullán vannak. Persze minden ember kell és megadjuk az esélyt hogy bizonyítson ha el jön velünk. Mégis a fiatalság megcélzása a legfontosabb. Ha őket nem lehet rá venni tényleg csak páran maradunk akik hangot mernek adni neki és megmutatni hogy még igen is itt vagyunk ezen a vidéken.

Ugyan is van aki belül érzi ezt, van aki kimutatja mint mi és hangot adunk neki mert elég volt az elnyomásból verbális és fizikai bántalmazások sorozatából csak azért mert hangosan kimondjuk hogy magyar vagyok. Persze azok is sokan vannak akik hangot adnának neki de nem mernek, mert félnek a karhatalmi eljárásoktól, verekedésektől és megaláztatásoktól. Harc nélkül ebben az országban eredmény nem lesz. Olyanok pedig végtelen szám vannak akik el is felejtik hogy kicsodák. Magyar létükre szerb nyelvű szórakozó helyekre járnak hallgassák a zenének nevezett török moslékot, pedig azt se tudják miről van szó. Ez pedig rendkívül elszomorító és ezekből kell válogatnunk magunkhoz vonzani őket. Mindenki tudja hogy egységben az erő. Merni kell magyarnak lenni, nincs mit szégyellnünk az elcsatolt csonka országban.

Első rész.

(A stadion nem színház)

Otthon ültem a számítógép előtt valamit olvastam, a háttérben üvöltött a Romer. Fantáziámban a Fradi stadionban tomboltam tízezer emberrel egy Újpest elleni hazai derbin. Vissza kóboroltam Facebook-ra ahol is meg akadt a szemem egy magyar hírportál cikkjén miszerint:

“Magyarul szurkolnak a Délvidéken”

Többszöri áll leesés után se tudtam el hinni hogy itt ilyen megtörténhet. Persze hatalmasak a kockázatok mind a személyekkel szemben akiknek szúrja a fogukat se pedig a rendvédelmi szerveknek sem akiknek ez egy új fajta kihívás volt. Elmúlt pár hét és folyamatosan jelentek meg a cikkek hogy egyre aktívabban tart a szervezkedés és a folyamatos jelenlét és másod osztályú csapatnál. Mondanom se kell ez egy olyan folyamatot indított el mintha meggyújtottak volna egy kanócot. Szinte kirobbantam, hogy végre át élhetem amire mindig is vágytam. Lett volna lehetősegem be állni a fővárosi szurkolótáborok mögé, de érdekes képet festett volna egy magyar srác a Delije-ben(Crvena Zvezda fő tábora). Munkámból adódóan amit akkor végeztem az időm sosem tudta kiadni hogy jelen legyek és végre elmenjek. Nem kis dologról volt szó minden esetre hisz itthon ilyet nem lehetett és nem is volt szabad. Erre megtörik ez az átok, de csak részben. Megalakulás óta az ország szeme ezen a pár emberen van, és egy parazsas helyzet alakult ki végül. Végül el jött az a pillanat is hogy abba a térségbe játszanak ahol én is lakom, ezúttal is kísérte a csapatát a kis létszámból álló tábor. Ez persze rögtön izgatottsággal töltött el és a nap is pont vasárnapra esett. Minden passzol gondoltam magamba. Több ismerősöm és barátom is volt akivel ki mehettünk volna meccsre hisz szerették a focit, de inkább a lelátói kultuszt. Mégis egyedül kellett mennem a helyi mérkőzésre. Voltak alkalmak hogy egy-két meccsre kilátogattak, de ezzel alább is hagyott a lelkesedésük. Egyik ismerősöm tagja volt ennek a csoportosulásnak, vele beszéltem le hogy mennék én is meccsre az ő szekturukba. Minden le lett beszélve elmentem az adott időbe és beálltam közéjük az első mérkőzésemen. Egyedül kellett mennem így szinte ismeretlen volt mindenki, de próbáltam megállni a helyem. A szurkolásommal nem volt probléma hisz még televízió előtt is folyton elkapott  a hév egyes meccseken, így egy élmény volt személyesen kiadni magamból és át élni egy új dolgot. Sajnos 0-0 lett a vége de sok új embert megismertem és gyakoroltam a dalokat is, amik már alapból szimpatikusnak számítottak. Kellemes meglepetés ért hogy mindenki befogadó volt velem szembe elsőre. Nem volt megállás a meccsek minden hétvégén követték egymást én pedig a tábort. Pár meccs után kivívtam a Capo ( Az adott tábort vezető/irányító személy) tiszteletét a teljes körű oda adásommal, és hogy egy másik ember lettem amig tartott a kilencven perc. Annyira át éltem minden percét hogy a hangom el folyt a Tiszán és csak egy hét múlva tért vissza. De nem is baj pont a következőre már lett hangom. Persze egyre többen és többen lettünk de még így is kevesen.

Ultra’s

A mi életünk

(Prológus)

Tavasz, akkor kezdődött nálam minden, egy borzalmasan kegyetlen és egyben egy gyönyörű kultúra amibe sikerült bele kerülni. Egy összetört porcikámmal sem bánom hogy csatlakoztam először és igazából valahova. Rólam tudni kell mindig is oda voltam a labdarúgásért mint sportért amit a pályán játszanak, és őrült módjára vonzott egy csata, egy metaforikus háború. Ami valamilyen szinten néha ténylegesen polgárháborús hangulatot és eseményeket teremtett. Ez pedi a lelátó, a stadionon belüli szektor rész ahol el különülnek a szotyit törő és a szenvedélyt át élő emberek. Jelenleg huszadik életévemet töltöm, ahhoz képest rutinos fanatikus „Ultra” vált belőlem. Egészen tizennyolc éves koromig nem volt lehetőségem át élni ezt az egész világot. Szimpatizálás mindig megvolt vele hisz bármikor láttam foci meccseket tévén keresztül mindig megfogtak a hangoskodó emberek, akik kitették annak a hatalmas létesítménynek a felét. A látvány elemek füstgránátok az egyéb pirotechnikai eszközök mind-mind hozzá adtak a hangulathoz. De megesett hogy az atrocitások szóváltások, olykor verekedésbe és agresszióba torkollott.