Verseim, gondolataim

Gyász
Marie_Marel•  2018. április 5. 01:12

Könnyező nárciszok

Könnyező nárciszok


Az igazság keskeny palló,
leszédült róla sok hamis,
nézz ránk, láthatod magad is.


Könnyező árva nárciszok:
harmadnapos silány csoda.
Hosszú a hiányzók sora.


Az igazság keskeny palló.
Lám: "hol a kéz hol a barát"*.
Remélem, boldog odaát...


Könnyező árva nárciszok
pörögnek, úsznak csendesen.
Kísérnek, utad szép legyen.




*Az idézet celtichun: Jagosom című verséből való






Marie_Marel•  2018. február 11. 11:38

Jagos István Róbert (1974 – 2018) R.I.P.




Fájdalommal tudatom, hogy elhúnyt Jagos István Róbert, a Poet művészeti vezetője.


A kezdetektől, 2007 óta tagja volt a Poet.hu irodalmi portálnak. Moderátorként sokat tett azért, hogy az amatőr költők versei minél szélesebb körhöz eljussanak, tanácsaival segítette a poetesek fejlődését. Számtalan Poet találkozót, pályázatot és Poet évkönyvet köszönhetünk neki. Halála fájdalmas űrt hagy maga után.


Jagos István Róbert 1974.03.26-án született, Orosházán. Hányatott gyermekkora egész életére kihatott. Még csak másfél éves volt, amikor anyai nagyszüleihez került Hódmezővásárhelyre, de néhány év után nevelőintézetbe került. 15 évesen írta meg első versét. Költészetének első aktív időszaka 9 évig tartott, 24 éves korára úgy érezte, kiégett. 2007-ben egy lelki megrázkódtatás váltotta ki belőle, hogy újra tollat ragadjon. Ezt követően költői pályája fokozatosan ívelt felfelé, s egy lendületes, kiemelkedően aktív alkotói évtizedet zárt. Már a korai versek is igen szuggesztív hatással tükrözték magányát, gyökértelenségét. Útkeresése, bizonyítási vágya mérhetetlen belső tartalékokból táplálkozott, és egyre szélesedő alkotói tevékenységeket érintve teljesedett ki. Emberkáromlás című legújabb kötetét, a Drót a 2017-es Ünnepi Könyvhét könyvei közül a 10 legjobb közé sorolta.

Két fiúgyermek édesapja. Életének utolsó éveit Szegeden élte. Tragikus halála 44 éves korában vetett véget életének.


Nyugodjon békében.



Utolsó verse: 

Jagos István Róbert 

Már pár óraja úton vagyok.
Az utolsó út
(pattan a húr)
Utolsó állomások.
Ha jól számolom
holnapra megérkezem.
Igazak lesznek a látomások.
Ma még elköszönök
ettől a makacs téltől.
Viszek magammal minden szépből,
minden virágból.
Isten is kilépett ebből a világból.

 2018.február 06. 17:44

 

Művészeti tevékenység

Publikációk:

folyóiratok
• Agria 
Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat, Eger
(2010. ősz, 2010. tél, 2013. nyár, 2013. ősz, 2017 tavasz)

• Föveny
Irodalmi folyóirat, Csongrád
(2011. december, 2013. február)

• Tiszatáj
Irodalmi, művészeti, társadalmi és tudományos folyóirat, Szeged
(2015. január)

• Holdkatlan
(2015-2016)

• Szózat (2017)
• Irodalmi Jelen (2017)


önálló kötetek:
• Made in az idők hajnalán (2011)
• Félresértett szavak (2012)
• Múló percek sínjein (2014)
• Szerepjáték - Hangosvers CD (2016)
• Emberkáromlás (2017)

közös kötetek:
• Zalán Tibor-Jónás Tamás-Jagos István Róbert: Együttállás (2017)

Tagságok: 
• Kárász József Irodalmi Kör (alelnöke, Hódmezővásárhely, 2012- )
• Dél-Alföldi Művészeti Kör (elnöke, alapítója, Szeged, 2010 - )

Elismerések:
• Kárász József-díj – vers kategória, 2010 
• Kárász József-díj – próza kategória, 2010 
• Kárász József Irodalmi Kör által adományozott arany oklevél, 2014 
• Verő László- díj – Héttorony irodalmi magazin 2017

Események, rendezvények
- mint szervező és szerző:

• kiállítások, kötetbemutatók és irodalmi estek szervezése

• Bakafrázis című irodalmi est – Baka István emlékére
(2015, Hungi Vigadó, Szeged, Szegedi Egyetemi Színházzal együttműködve)

• Poet találkozó és irodalmi tábor
(2015, Szegedi Partfürdő, IH Rendezvényközponttal, a Szegedi Egyetemi Színházzal és az IMPRO Egyesülettel együttműködve)

• Félresértett szavak, versszínházi előadás
(2016-17 évad Szeged, Pinceszínház)

• Poet találkozó és irodalmi tábor 
(2016, Kálvária Információs Központ, a Szegedi Egyetemi Színházzal és a DéeMKá alapítvánnyal együttműködve)

• Héttorony irodalmi magazin országos találkozója
(2016, Kálvária Információs Központ)

• DéeMKá Pódium rendezvénysorozat 
(2017, Grand Café)

• Poet találkozó és irodalmi tábor
(2017, Kálvária Információs Központ, a Szegedi Egyetemi Színházzal és a DéeeMKá alapítvánnyal együttműködve)

• Tűzbe vetett evangélium című irodalmi est – Baka István emlékére
(2017, Kálvária Információs Központ)

• Héttorony irodalmi magazin országos találkozója
(2017, Kálvária Információs Központ)

• Dinnyés József irodalmi, zenés est 
(2017, Kálvária Információs Központ)


Irodalmi nevelés: 
• általános és középiskolai rendhagyó irodalomórák tartása, középiskolai versíró pályázatok kiírása, zsűrizése

Könyvkiadás, szerkesztés: 
• Újjászületés Antológia, 2011
• Balogh Zoltán: Hazá(r)djáték, 2012
• Ködlepel Antológia, 2012
• Kovács Ágnes: Enteriőr, 2012
• Birta Attila: Bent vagy kint, 2012
• Poet Antológia 2007-2012, válogatás
• Tékozlók és Kuporgatók, Poet Antológia, 2013
• Elágazások Antológia, 2013
• Bogdán Mária: Férfi, nő, főnix, 2013
• Káldi Zoltán: Giz-gaz, 2014
• Újra Ködlepel Antológia, 2014
• Kollázs, Poet Antológia, 2014
• Szécsényi Barbara: (T)örvény-könyv), 2015
• Ritmikus Sorgimnasztika, Poet Antológia, 2015
• Schifter Attila: Attitűdök, 2015
• Újjászületés 2016 Antológia
• Krosszród – válogatás a Dél-Alföldi Művészeti Kör alkotóinak munkáiból, 2016 
• Poet Antológia, 2016
• Radnai István: A bukás édessége, 2017
• Gellérfi Bence: Határok és takarók, 2017
• Szokolay Zoltán: Kivételes találkozások, 2017
• Poet história X. Antológia, 2017

Előadások: 
• A művészet és a tudatmódosító szerek kölcsönhatásai – előadás
• 2015, Hódmezővásárhely, Németh László Városi Könyvtár
2016, Szeged Ifjúsági Ház rendezvényközpont

Fellépések: 
• A Kávészünet együttessel és a SzegedSlammel , 2015. Jate Klub, Szeged

Egyéb: 
• Kult-óra  (Civil Hang Stúdió, online, offline rádió), Irodalmi Magazin, Rádió-X, Hódmezővásárhely, 2013

• Kult-óra Irodalmi és kulturális Magazin, CivilHang Stúdió rádió Szeged, 2016-
• Szózat folyóirat, szerkesztő 2017-

***

Az adatok forrása: 

Art'húr Irodalmi kávéház bejegyzése, Facebook*

"Tavaly októberben kértem Tőle egy önéletrajzot, azzal a céllal, hogy majd szeretném Őt bemutatni az Art’húr Irodalmi Kávéház Olvasóinak. Sose bocsátom meg magamnak, hogy elkéstem. Már nem tudta megvárni a megjelenést. Nekrológgá vált életösszegzését, elért céljait így szedte pontokba és küldte el nekem."

- Arany-Tóth Katalin -