Tóth Krisztina: A szeretet természetéről

Tóth Krisztina: A szeretet természetéről

Gyanakvással figyeld a hunyt szemet!
Kotyog a jég alatt a víz, az álom
statisztákat vezényel, és a szájon
kilép-belép a légnemű menet,

szavak, mik visszajárnak, éveket
kottázó utcatáblák, éjszakákon
átkanyargó buszok, vetetlen ágyon
reflektor húz vakító fényjelet –

- nem voltál itt, és nemsokára emlék
lesz majd az is, hogy itt fekszel, kegyetlen
kíváncsisággal vallasd hát a nemrég

saját kezedként mozduló kezet: nem
tudhatod, kié a függönyárnyék
rácsozta test, az ismeretlen.