Nagy László: Holtak felkelőben

HOLTAK FELKELŐBEN

 

Márvány az ég alja,

nincs repedés rajta,

az én erős szívem

csak meg ne hasadna!

A csillagok égnek,

ablakon benéznek,

vak szemei vannak

a szelíd reménynek.

 

A Hold égre lábol,

fellegekbe gázol,

fénye lúgkő, gyilkol

rózsákat orcámról.

 

Holtak felkelőben,

lengnek lepedősen,

virágról virágra

lépnek vakmerősen.

 

 

Mindegyik csontvázon

fehérített vásznon,

az élőn csak rongy lóg,

bárkivel komázzon.

Ebek mérgelődnek,

porban tépelődnek,

aki bírja, marja,

azt mondják a vének.

Bikák felbömbölnek,

lánccal csörömpölnek,

szabad-e zokogni,

egy szegény kölyöknek?

 

Arcát holdfény marja,

fáj a feje-alja,

holtak fojtanák meg,

ha sírva fakadna.