Kányádi Sándor: Fecske nélkül szálló alkonyatban

Kányádi Sándor:
Fecske nélkül szálló alkonyatban

Elsüllyedt a jegenyék árnyéka is már.
Ó, éjszakába feneklő kajakok!
Gyalog kell menned, fogd ezt a pislán
hunyorgó-füstölgő csillagot,

vezessen és, ha kialszik, dobd a tóba,
- sötétben is megleszek reggelig -
iszapba, hínárba burkolózva
odalent majd gyöngyöt könnyezik.

Sóhajt a víz, a jegenyék megborzongnak,
szitálni kezd a bánat s tán az eső;
míg keresgélem a marasztaló szókat,
sarjad a csönd és eget-földet benő.

Már a fecske nélkül szálló alkonyatban
éreztem, kedves, hogy nélküled
maradtam.