József Attila: Judit

József Attila: Judit

Fosztja az ősz a fákat, hűvösödik már,
     be kell gyújtani.
Lecipeled a kályhát, egyedül hozod,
     mint a hajdani

hidegek idejében, még mikor, kedves,
     nem öleltelek,
mikor nem civakodtam és nem éreztem, hogy
     nem vagyok veled.

Némább a hosszabb éjjel, nagyobb a világ
     s félelmetesebb.
Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk,
     ha már szétesett.

Hideg csillagok égnek tar fák ága közt.
     Merengsz még? Aludj:
egyedül alszom én is. Huzódzkodj össze
     s rám ne haragudj.