József Attila: Ha nem szorítsz...

Marie_Marel•  2009. január 29. 13:42

József Attila: Ha nem szorítsz...

Ha nem szorítsz úgy kebeledre,
mint egyetlen tulajdonod,
engem, míg álmodol nevetve,
szétkapkodnak a tolvajok
s majd sírva dőlsz a kerevetre:
mily árva s mily bolond vagyok!

Ha minden percben nem kecsegtetsz,
hogy boldog vagy, mert nekem élsz,
görnyedő árnyadnak fecseghetsz,
ha gyötör a magány s a félsz.
Nem lesz cérna a szerelmedhez,
ha úgy kifoszlik, mint a férc.

Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
a fák, a hegyek, a habok.
Én úgy szeretlek, mint a gyermek
s épp olyan kegyetlen vagyok:
hol fényben fürdesz, azt a termet
elsötétítem - meghalok.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Ametist2009. január 30. 12:22

De jó, hogy föltetted ezt a verset.

szebarb2009. január 29. 15:23

Kedves Marie!

Hát, igen! Ezt az érzést nem is lehetne különbül kifejezni.
Nagyon örülök, hogy feltetted ide ezt a verset is.