Jékely Zoltán: Apátlan éjszakák

Marie_Marel•  2012. június 5. 20:24



Jékely Zoltán: Apátlan éjszakák


Már nem nyithatom ki a vaskaput,
Halomba gyűlt előtte a levél.
Tar lett a fa az út legelején,
amely csörömpölőn a parkba fut.
Csend-talpu macskánk is zörögve jár,
itt is, ott is nagy levél-hekatomba,
meghempergőzik benne a betyár,
akárcsak én nem rég, gyerekkoromban.
Akkor jöttek hát nagy halálfejű lepkék,
peregve, mint szélvert falevelek,
s megtelepedtek az ajtó felett,
hogy sose felejtsük el az estét.
Sötét háromszögük ott fenn komorlott,
Nagymama látta s keresztet vetett –
Azóta már a koporsója porlott
s magán viseli a halálfejet.

A szekrényben széltelenül zizegnek
Sírokról tépett szirmok, levelek,
Bútoraink csontjában megremeg
Örök lelke medvés rengetegeknek.
Az aragonit-váza odva búg,
madárhangon: hupupa, hupupa;
Dante üres fejében altatók
Szólnak, akár valaha apuka.

Dél tükriben egykorú asszonyok
Kutatják viruló arcuk, hiába.
Foszló köntösük vinnyogón suhog,
Mikor kivágónak az éjszakába.
Nagymama ül s ittmarad hajnalig:
milyen sokat tesz-vesz mindig értem!
Most is felkel, s miért, miért nem,
Szedegeti hajam hullt szálait.

Fák öbliben lábbog a hold-kanú.
Apánk most kint a nagyvilágba’ jár.
Néha meginti ujjal halszagú
gót piacok ködében a halál.
És akkor sorra kiejti nevünket,
Hadd tudják meg az idegen falak,
S úgy gondol ránk idegen ég alatt,
Mint kik időben is nagymessze tüntek.

Egyik országocskából másba, hip-hop,
S tengerre száll, mint bátor kapitányok;
Kastélyok mélyiből csak hallja: kip-kop:
Hamlet, a halfejű királyfi jár ott.

Zúzmó-bozontos éjjeli fenyők
hárfáznak rá, elébe törpe huppan.
Langelini táncol a hold előtt
és megriadva lila mélybe cuppan.

Alig fordul meg s még hármat se lép,
A sziklacsúcsról újból hallani:
Lihegve ismét a tetőre ért
s új táncba kezd tündér Langelini.
Aztán sebes víz boltos kőúhidán
jámbor halakat néz és meg-megáll.
Az alkonyatból, mint csapzott madár,
Feléinog Andersen Krisztián.

Mi alszunk, mi alszunk, keletnek
arccal, mint kalotaszegi halottak.
Ilyen nyugtalanul csak az aludhat,
kit messziről nagyon-nagyon szeretnek.
Csak alszunk. Nagy pillangók lebegnek
szemünk felett, lepkék pillanganak.
Ledögönyözve feküszünk a tespedt
félsötétben, akár a föld alatt.
Az óra baktat, űzi az idő,
kopog a kis lovacska benne: klik-klak.
Az ajtó alatt kibúvik és itt hagy,
az idő itt hagy s vissza sose jő!


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

animka2012. június 5. 22:26

Ma is aktuális sorok.Nagyon szép vers !

Törölt tag2012. június 5. 21:19

Törölt hozzászólás.

Harsanyi2012. június 5. 20:52

Nem ismertem ezt a versét. Nagyon tetszik. Köszönöm, hogy feltetted.