Dzsida Jenő: Vendéglő havas hegyek között

Dzsida Jenő: Vendéglő havas hegyek között

Kis vendéglõ a nagy hegyek között.
Minden békesség ideköltözött.

A kályha vasán párologva forr
a fûszeres és cukros, sárga bor.

Az asztalon sült. Izletes falat.
Míg falatozom, nézem a falat:

a falusias, vén, meszelt, meleg
falon két ócska festmény díszeleg.

Két furcsa kép. Gyerekes, primitív,
kúszán felmázolt. De van benne szív.

Az egyiken két ferde ház elõtt,
napfényes, zöld, májusi délelõtt

pocsolyán uszkál négy fehér kacsa,
arannyal ékes tolluk pamacsa.

A másik képen tágas hómezõ,
a hó kavargó, sûrün pelyhezõ

s két tömzsi állat nyargalászva von
egy karcsu szánt a süppedõ havon,

- a két ficamlott, kedvesen suta
állat félig ló, félig õz-suta.

Míg a vaskályhán gõzölögve forr
a fûszeres-illatu, sárga bor

s a macska nesztelenül lépeget,
nézegetem a csacsi képeket.

S eszembe jut, hogy egyszer kisgyerek
koromban, künt az égszínkék, kerek

pocsolyában, májusi délelõtt
négy kacsa uszkált a házunk elõtt,

én hevertem a pázsiton hanyatt
és bámultam a festett aranyat

új meséskönyvem színes födelén,
egy kis hercegnõ koronás fején,

ki szánkán szállt a hómezõn haránt,
- két rénszarvas röpítette a szánt.

...Esik a hó. A korcsmáros köhög.
Poharamban forró bor gõzölög,

az óra lassan üti a hatot
s álmos vagyok és roppant meghatott.