Baranyi Ferenc: Túl az éjszakán (A költő árnya)

Baranyi Ferenc: Túl az éjszakán

10. A költő árnya:

Magad vagy hát az űrrel.
                Világnyi csend körötted.
Magad kivel hitesd már?
                Ne tartsd tovább a könnyed.
Nem láthat senki, senki.
                Magad látod magad csak.
Nem kell, hogy engedelmes
                legyél a rajtparancsnak.
Magad vagy. Valld be végre,
                hogy régesrég ijeszt már
mi egykor lelkesített.
                Hol már a piedesztál
mire magad helyezted?
                Pellengér lett belőle.
Legjobb, ha hátrafordulsz,
                hogy arccal bukj előre.
Magad vagy. Valld be végre:
                erődöd volt az asszony,
nélküle védtelen vagy,
                mint szál gyopár a karszton,
jeges viharra vágytál?
                Megkaptad. Nosza, tessék!
Nem vagy több, mint a többi,
                ha elhagy a melegség.
Magad vagy. Valld be végre,
                hogy csontodig a bú mar,
ha sétáló apát látsz
                falatnyi kisfiúval,
hogy ezrek únt csodája
                - amit megmosolyogtál -
benned is ámulás még,
                lelkedben is csak oltár.
Magad vagy. Valld be végre:
                a lányt nagyon szeretted,
elég lett volna egy szó
                s a tűzbe is veled megy,
de gyávának nevezni
                kapóra jött a gyávát,
ki bátran megelőzte
                kettőtök gyávulását.
Magad vagy. Valld be végre:
                nincs elszántságod annyi,
mi hagyná vén szülédet
                saját sorsára hagyni,
s valld be: ki égre küldött,
                hogy sorsa igazát védd -
nem éltető közeg már.
                Csupán csak absztrahált Nép.
Ám sorsod már a pózod:
                a hitnek hitt erőszak,
pár lépést még továbbfut
                sután a fejbelőtt vad,
pár lépést még továbbfut
                s csak aztán hull a fűre.
Menj, míg a lendület visz
                s alélj bele az űrbe.
Mert példa kell azoknak,
                kik náladnál erősebb
belső parancsra szállnak
                utánad majd, de följebb,
és példa kell azoknak,
                akik nyugodt nyomorban
alattad vesztegelnek,
                lelkükön éjnyi folt van.
Ó mégis több erőd volt:
                kitörtél, bárha félig,
lehet, nem hit vezérelt,
                csupán felismerés vitt,
a fényt nem vágyta szíved,
                csak szükségét belátta,
ha így esett, ha úgy volt -
                sehogy se volt hiába.