Maria_HS blogja
Én mindig temetek
Kosztolányi Dezső
Én mindíg temetek
Temetem a tegnapomat,
s azt, ami most van, a fénykarikát, mi
táncol a tollamon, míg szivem szavára
eleven lehemmel lélekzem e verset.
Temetem a jót, a rosszat, örökké,
régi ruháimat, régi világomat,
fiam játékait, pólyáját, mit a moly
rág a padlás zugán, elhangzott szavakat,
élőket, holtakat,
vissza sose térő, még élő lázakat,
mindent, ami rohan, illan körülöttem.
Annyi bánatom van, amennyi örömem.
Annyi halottam van, ahány pillanatom.
Kertemben nyílnak, hervadnak a rózsák.
Én mindíg temetek.
19333
Áltermés (Rosa canina)
Áltermés (Rosa canina)
Csipke a vadrózsa termése,
igen talán te is ismered.
Tüskés az s mégis szépnek látod.
Ilyen az élet szúrós s fájó,
olykor lángolsz, néha dideregsz
a nyárban, nagykabátban merengsz.
Értelmét keresed a szónak,
nem leled, folyton mismásolnak.
A hallgatás lesz a hangszered,
miértre, kérdezni gyermeteg.
Vörös bogyó, lett a vadrózsa
termés, a természet varázsa.
Ember, embernek a barátja,
keresheted, de nincs karátja.
Írta: MáriaHS
19.04.03.
Apeva csokor
Ó
minő
a szándék,
alattomos
vagy tán segítő.
A
tréfa
napodat
szebbé teszi
csak nevess, rajta.
A
fűzfa
szomorú
titoktartó
levélzuhatag.
Mi
lehet
lelkedben
egy zenekar
vagy csak hegedű.
A
szavak
élesek
s olykor vágnak
szálakat tépnek.
Nehezen viselem s
Nehezen viselem s
félek, hogy szavaim félre érted.
A fájdalomról is szólhatsz szépen,
ha máshogy nem tán, szomorú zenével.
Szorít az halkan, csendben is kínnal,
Nem kell üvölteni, véresen karddal.
Mosolyoghat s teríthetsz damaszttal,
A fájdalom, nem múlik el panasszal.
Ordíthatsz, de zokoghatsz magadban,
Mondd miért is harsognád a szabadban.
Virágod volt, elnyílott, elszáradt,
Nem kell tudnia az egész világnak.
Írta: MariaHS
2019.03.31.
Játék
Mozdulatlan áll
a pergő bálabontó
zizzen monoton.
új: ritmus, mákgumó, nádas, keszeg
( mozdulatlan, pergő, bálabontó, zizzen)
Fehér abroszon
szöszös virult, máglyára
ült költő nézte.
(fehér, szöszös, máglyára, költő)
új: lila, valami, emberibb, hangulat