Vers a festményhez

Cigarettád füstje száll
Gondolatom nálad, s látlak magam előtt.
Igen, éppen rágyújtasz, most lobban, csendben
a láng s megvilágítja arcod, mielőtt
meggyújtanád, vársz körülnézel, titokban.
Tudom, szinte hallom, hogy fájón sóhajtasz.
S átadod magad a dohány illatának,
néha, a kalapod alól felpillantasz,
színdarabot játszol az emberfiának.
Észre sem veszed, hogy mennyire hanyatlasz.
Magadra maradtál, haloványak a falak.

"Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember?
Most már tudom: az utolsó pillanatig".
Írta: MáriaHS.
Örkény István: Idézet.
A FESTMÉNY: Váradi Klára