Vagyok a Földnek egy illatos virága.

Zivatar
van a lelkemben jégeső,
és szélvihar fekete
az ég kékje hull véreső
nap fénye gyász-fekete.


 Érzelem hulláma csapkod           
odabent, ami szépnek
tűnt csak giccs üres a markod
emlékek széjjeltépnek.

Csillogó gyémánt, kék üveg
aranyfestékpor csábít
szemedből a fény ott lebeg
felhők felett ott kábít.

Mint amikor útra keltél
azon a Holdas éjjel
látod mindent veszítettél
a reményt tépted széjjel.

Bánat küszöbére tettél
csók helyett könnyeső
rózsát igértél intettél
hull lelkemben az eső.