Szeretlek

S mégis kalandra mentem álmomban,
Zöld remény mezőn sétáltam mámorban.
S bizony bevallom, hogy valaki más,
Karjában ébredtem, zenéltek a fák.
S haragudtak rám a falevelek,
S beleolvadtam a szóban s mondatban.
Talán tovább is nála maradtam,

Mint ahogy az illet volna nélküled.

Mégis néha azt éreztem, hogy te
Zenélsz, valahol s látlak a tükörben.
A dallam olyan lágyan hívogat,
Csillagok fényében hulló levélben.
 
S mégis kalandra mentem álmomban,
Zöld remény mezőn sétáltam mámorban.