Mert..

Zongorád…

Zongorád, ha lennék,
leülnél elébem?
Dallamot se kell már
ujjaidtól kérnem.

Megszólaltatsz engem,
kotta nélkül játszol.
Finom billentyűkön
simítanál? Hányszor?

Zongorád, ha lennék,
hozzám érne lábad;
közel, megérezném
illatod, hajszálad.

Szavakban, ha játszunk
a pillanatra, szépet.
Hangokat keresnél?
Feketét? Fehéret?

Zongorád, ha lennék
szemed felragyogna?
Hányszor lenne kedved
újabb darabokra?

Mint a kotta szárban,
ott leszek most dallam;
játssz le minden este,
messziről is halljam!

Felfedezlek!

quasi una fantasia

Ujjaim, e fürge léptek,
elindultak a vidéknek
szombat reggel. Kávéillat,
szemed csendje sem csitíthat.

Üzen nekem, mint egy csillag,
szívverésed igaz hírt ad.
Simításom vándorútja
nekem terram tuam nyújtja.

Mezőm hátad, völgy-gerinced,
ujjaimnak virágfölded;
gondolatom száz palánta,
tőled terem, szökik szárba!

Vállad pázsit, selyem nyílik,
mint a csipke, felfehérlik.
Fejed csúcsán hajad szellő,
vele simít a Teremtő.

Holdvirág a füled szirma,
mintha éjjel nekem nyílna;
nyakad patakjánál helyem,
forrásait megízlelem.

Hanyatt fekszel, fordul tájam,
égboltod lesz az én vállam;
mosolyodnak domborzata,
mint a Holdnak túloldala,

habár tudom, nagy talányom,
csak a térképét találom;
ujjam szárnya meddig ér el
álmombéli érintéssel?

Kezem őriz, mint egy álmot,
hajad ágyán beléd látott!
Kezem bölcsője kezednek,
s ha felébreszt: Felfedezlek!

Dszp.